Likvidulni

Mindenkihez! Újra megrendezzük a baloldali kórusfesztivált. Nem kell nekünk hangvilla, mindnyájunknak abszolút hallása van. Mi vagyunk a hangvilla.
Nemrég kihirdettük az általunk, demokratikusan, önmagunknak meghirdetett dalszövegíró-pályázat győzteseit. A zsűrinek könnyű dolga volt, mert csak olyanok vettek részt munkájában, akiknek abszolút a hallása. Úgy is mondhatnánk, hogy öt hangvilla ült a hosszú asztal mögött. Öt komoly ember. A tévéstúdióba a rendező csak egyszer jött be, végighúzta a mobilját a zsűri tagjainak homlokán. Csak úgy zengett a sok tiszta zenei „á”. Öröm volt hallgatni.
A pályázat tematikája kötetlen volt, csak a címet adtuk meg: „Te vagy az ellenzék az éjszakában”. No és a borítékra rá kellett írni a másság-tisztelő, toleráns, semleges álláspontunkat tükröző jeligét: „Le a jobboldallal!” A helyzet az, hogy e jelige nélkül a pályázónak a borítékját se bontottuk föl, de az utána következő négyjegyű számot mindenki szabadon megválaszthatta. Csak azok estek ki, akik 1956-ot vagy 1848-at írták a jelige után. De hát ők nagyon kevesen voltak. És az ég tudja, hogy miért indultak a mi kórusfesztiválunk által meghirdetett pályázaton.
Az lett a győztes, aki a megadott tréfásan dehonesztáló jelzőkből és teljesen semleges szókapcsolatokból a legtöbbet tudta belevenni az egyébként kötetlen dalszövegbe. Néhány szót és kifejezést idemásolok, hogy lássad, pubi, milyen nehéz dolgunk van nekünk, akiknek abszolút hallásunk van. Nekünk, a zsűrinek, és nekünk, a pályázóknak. Mert mi vagyunk a hangvilla. Memorizáltad már?
Szóval ilyen szókapcsolatokat kellett a szövegbe rejteni: „hibás vagy”, „felelősséggel tartozol”, „magad vagy az ellenzék”, „nincs alternatívád”, „zavart váltottál ki”, „hátat fordítottál”, „mozgalmat cserben hagy”, „utcán politizál”, „nacionalista frázisok”, „elavult”, „Trianon”, „klerikális gesztuskincs”, „korporatista”, „populista”, „szovjet megszállás alatti sztereotípia”, „antiglobalista”, „etnicista”, „jóléti soviniszta”, „xenofób”, „Thürmerrel szövetkezik” – ehelyett lehetett választani a „Thürmerrel menetelt” is, de a zsűri külön pontozta azt, aki mind a kettőt be tudta építeni –, „polgári demokráciát megdönt”, „tekintélyelvűségre épít”, „pokoli alternatívát ad”. És a legutolsó, szövegbe építendő mondat így szólt: „szükség van rád öregem, szedd össze magad”.
Hihetetlen, hogy mennyi-mennyi fantasztikus tehetségről árulkodó pályamű érkezett be! Volt olyan is, aki alkaioszi strófákba tördelte művét. Más drámai dialógusokba öntötte magvas gondolatait. Akadt, aki élt a posztmodernnel, és hetyke formabontásával sok derűs percet szerzett a zsűrinek, az ő művét az olvasó épülésére idemásoljuk:
„Viktor, hibás vagy. Felelősséggel tartozol az egész magyar közéletért, Gyurcsány szemölcséért és a holnapi időjárásért. Te is tudod, hogy magad vagy az ellenzék. Bármit mondtál évekkel ezelőtt a szópárbajban Horn Gyulának, neki volt igaza, nincs alternatíva, mert csak mi vagyunk alkalmasak a hatalom gyakorlására. Mi, a hangvillák. Te csak zavart okoztál, hátat fordítottál, mozgalmat cserben hagytál, utcán politizáltál, nacionalista frázisokkal háltál. Az elavult Trianon-dumával jöttök, ezzel a klerikális gesztuskinccsel, mert korporatisták vagytok, s ha akarom, populisták, antiglobalisták, etnicisták, jóléti soviniszták, xenofóbok, Thürmerrel menetelők, és mindennek a tetejébe a vasárnapi mise után polgári demokráciát döntögettek. Tekintélyelvűségre vágytok, ti kis kriptonácik, s ezzel nekem pokoli alternatívát adtok, mert nincs más választásom, vagy most abbahagyom, vagy megerőszakolom magamat, mert a levelem végére mindenképpen el kell jutnom odáig, hogy szükség van rád, öregem.”
A zsűri szigorú volt. Méltányolta a posztmodern szóhalmozásokat, a látszatra lazán összefüggő, mélyebb jelentéseket hordozó utalásrendszereket, a metaforákat és metonímiákat, illetve azok teljes, tudatos, sokat mondó negligálását. A második díjat az kapta, aki mind a „Thürmerrel menetelni”, mind a „Thürmerrel szövetséget kötni”-féle változatot a szövegbe tudta emelni. Érdekességként megemlítjük, hogy – a zsűri számára szinte érthetetlenül –, a legnehezebb feladatnak az bizonyult, hogy értelmesnek tűnő mondatba kerüljön a „szovjet megszállás alatti sztereotípia” szókapcsolat. De volt, akinek minden, a baloldali kórus által meghirdetett pályázatban megadott „hívó szót” – a retorikai szakirodalom ezeket „csillagszónak” nevezi –, sikerült a szövegbe építenie. (A győztes pályaművet egyik legkedveltebb napilapunkban közzétettük.) Igaz, ilyen pályázó csak egy akadt. Kilétét most már fölfedhetjük: ő a mi háromnevű, valódi filozófusunk.
Egy igazi hangvilla.

A szerző irodalmi szerkesztő