Ha a vége jó

Vásárhelyi Mária szerint Jézus szociálliberális volt. Mondta ezt az Óbudai Liberális Klub januári előadásán, az SZDSZ óbudai pártházában. Vásárhelyi Mária szokott humorizálni, elsüt egy-egy poént a jobboldallal kapcsolatban, vele nevetünk; a világért sem mondható el róla, hogy kettős mércével mér. Szerinte attól, „hogy egy újságíró liberálisnak vagy baloldalinak vallja magát, tájékoztathat még a világ legkorrektebb módján”, mint ahogy teszi azt Runa Hellinga holland tollnok, neves ingatlanközvetítő, amikor Magyarországról tudósít. Runa Hellinga hivatásától és természetétől fogva tájékoztatásra kötelezett, olykor azonban négyéves szabadságra megy, s a balliberális kormányok botrányairól következetesen és mélyen hallgat. Ilyenkor viszont nehéz kérdéseket boncolgat, s mi csendben figyelünk.
Nehéz kérdésekről esett szó a héten is a Budai Liberális Klub Alapítvány rendezésében, az SZDSZ Margit körúti rendezvénytermében. Az eutanáziával foglalkoztak a meghívottak: Runa Hellinga, Bitó László biológus-író, az Eutanázia vagy eutélia című kötet szerzője és dr. Szebik Imre orvos, bioetikus. Eutanázia: a szabad demokratákkal összeboruló kórustagok kedvelik a tabutémákat. Jól mutatnak az óriásplakátokon. A tabutémák ingerelnek, kiragadnak a homályból, és a megvilágosultat odavoksolásra késztetik.
Hellinga határozott igent mond az eutanáziára, erről írást is közölt korábban: nagyanyja tagja volt az Aktív Eutanázia nevű holland társaságnak, és agyvérzése, megbénulása után maga mondott le az életről. Családja jelenlétében kapta meg a halált hozó szert. A szerettei vették körül, nem magányosan halt meg, vallja Runa Hellinga. A szerettei.
Az eutanázia fogalma helyett a jó haldoklás és a jó halál mellett érvelő Bitó László úgy vélekedett: a pápát a természetes életénél két-három héttel tovább tartották életben. „Valamikor hívő ember voltam. Visszatérnék a hitemhez, mindennap elmentem volna templomba, mindennap megáldoztam volna, ha a pápa azt mondta volna három héttel korábban: nézzék, én leéltem egy nagy-nagy életet, mindent megtettem, amit meg akartam, tenni, már nem tudok többet tenni. Engem hagyjatok meghalni, és ez a három orvos menjen Róma sikátoraiba, és kezeljék a szegényeket, a nyomorultakat, ne itt álljanak mellettem, aki előtt már nem áll élet” – mondta. Vigasztalódhat a II. János Pállal szinte együtt halt Terri Schiavo esetével. Amennyiben pedig Bitó a hitét keresné, figyeljen XVI. Benedek pápa üzenetére: „Az egyház él, az egyház fiatal. A világ jövőjét hordozza.”
A tabutéma tehát, ahogy szokta, berepült, és csúnya vihart okozott. A liberális eutanáziaest hamvába holt. A hallgatóság megfogyva, csendben várakozott, hátha még a vége jó. Nem volt jó: érvek és tények helyett zagyvaságot kaptak. Csalódott szavazópolgárok léptek ki utána a Margit körút sötétjébe. Nyilvánvaló: a szabad demokraták úgy provokálnak az óriásplakátjaikon, hogy a válasz még bennük sem fogalmazódik meg. Az igen az eutanáziára – akár a kendermagos önfeljelentősdi –, mondjuk ki: öngól.
Végül a szenvedésről. Az SZDSZ tavasszal az eutanáziával kapcsolatban négy kérdést tett fel a www.azenorszagom.hu portálra látogató, nyilván reprezentatív lakosságnak. A harmadik kérdés így hangzott: Egyetért azzal, hogy az értelmetlen szenvedés ellentétes az emberi méltósággal? A kérdésre válaszolók hetvenhét százaléka egyetértett.
Felvetődik azért a kérdés: Vásárhelyi Mária szerint hogyan vélekedhet az értelmetlen szenvedésről Jézus, aki, mint megtudtuk, szociálliberális volt.