Orbán Viktor azon kijelentései, hogy a mai politikai közéletben nem beszélhetünk többé klasszikus értelemben vett jobb- és baloldalról, vagy nemrégiben a liberalizmus és a rend összefüggését fejtegető gondolatai arra engednek következtetni, hogy a Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke figyelemmel kíséri a politikai ideológiákra vonatkozó filozófiák alakulását.
Tudatosan nem írtam politikatudományt, mivel számos szakíró szerint a politikai ideológiákkal nem lehet tudományos alapon foglalkozni. Ezek természete ugyanis nem olyan, mint a biológiáé vagy a matematikáé, ahol a kutató a konstans értékek összességét kívánja feltárni, és ezen állandó és mindenki számára egyértelműen elfogadott értékek közötti összefüggéseket elemezni.
A valóságos tudományágakkal szemben a politikai ideológiák esetében a törvényszerűségek nem eleve a tanulmányozandó terület önmagában rejlő, a priori törvényszerűségei, maga a kutató igyekszik e törvényszerűségeket megfogalmazni, majd a társadalmakban zajló politikai jelenségekre mintegy kívülről ráilleszteni. Ebből adódóan a politikai ideológiák „alaptörvényei” kutatók szerint variálódhatnak, ugyanakkor a maguk tökéletlenségében soha nem fogják lefedni egzakt módon az adott társadalompolitikai jelenségeket. Ezért az ideológiák között erős keveredés mutatkozik. Példának okáért a napjainkban magát a legmakacsabbul tartó és terjedésében igen agresszívnak mutatkozó liberalizmus erősen átitatta a jelen írásban politikai irányzatként kezelt szocializmust, a nacionalizmust, sőt a konzervativizmust is.
Azon politikai elemzők, akik felháborodással állapítják meg, hogy a hazai jobboldalt erősen megfertőzte a liberalizmus, nem tesznek egyebet, mint konstatálják a modern ideológiákkal foglalkozó nyugat-európai szakírók egyértelmű és egybehangzó megállapítását, miszerint a liberalizmus valamennyi, a társadalom mozgását irányító ideológiai irányzatba befészkelte magát.
Ahhoz, hogy a politikai ideológiák valódi arcát megláthassuk, mindenekelőtt fel kell tárnunk, hogyan és mi okból jöttek létre. Maga az ideológia kifejezés a tudományos gondolkodás Newtonjának, Antoine Destutt de Tracynek az agyában született meg, aki az 1801 és 1815 között fogalmazott Eléments d’Idélogie című tanulmányában arra tett kísérletet, hogy a forradalom idején a francia társadalomban végbemenő folyamatokat előidéző és befolyásoló ideológiákat csoportosítsa, és az azonos elveket vallókat valahogyan elnevezze. Tracy a napjaink politikájából is jól ismert „jobb-” és „baloldalt” egyszerűen az alkotmányozó nemzetgyűlésben helyet foglalók elhelyezkedése szerint osztotta ketté. Bár Tracy szerepe a modern politikai nyelvezet és gondolkodásmód kialakítása terén elévülhetetlen, munkája sokkal inkább volt idealista filozófiai, mint politikai. A mai értelemben is használatos politikai ideológiát Karl Marx és Friedrich Engels teremtette meg A német ideológia című írásával. A két gondolkodó Tracyt és azokban az időkben igen befolyásos Hegelt bírálva rámutat, hogy a politikai ideológiák nem tanulmányozhatók a társadalom szerkezetének felrajzolása nélkül és a társadalomban végbemenő jelenségektől függetlenül. Itt fogalmazzák meg a politika alaptézisét: az ideológiák nem mások, mint a megtermelt javak birtoklásáért és a felettük való rendelkezésért a különböző társadalmi osztályok egymás ellen folytatott harcának szellemi vetületei, és mint ilyenek, kibékíthetetlenek. Amennyiben elfogadjuk ezt az érvelést, akkor a klasszikus értelemben vett „jobb-bal” felosztásnak semmi értelme.
A neves olasz gondolkodó, Noberto Bobbio (1909–), aki tanulmányok egész sorában mutatta ki, hogy a liberalizmus és a szocializmus ideológiája számos helyen lefedi egymást, három okot is felsorakoztat Left and Right: The Significance of a Political Distinction (1996) című írásában arra vonatkozóan, hogy miért nem használható napjaink politikai életének értelmezésében a több mint két évszázada született „bal-jobb” distinkció.
Mindenekelőtt a „bal-jobb” értelmezés didaktikus, önmagában nem ideológiai kategória, és amennyiben egymással szemben álló, egymást kizáró jelentésként értelmezzük, a modern társadalmak igen bonyolult folyamatai nem gyömöszölhetők be valamely oldalba oly módon, hogy az teljes egészében ellentéte legyen a másik oldalnak. Ezért több gondolkodó a „progresszív-konzervatív” megkülönböztetést használja, de a még radikálisabbak, mint használhatatlan politikai zsargont, egyszerűen elvetik az ellentétek alapján építkező politikai gondolkodásmódot. Szerintük a politikai paletta leírásához új csoportmeghatározásra van szükség, de nem az elfoglalt pozíció, hanem a problémák megoldásához való közelítés alapján. A mai hazai politikai élet egyik fintora, hogy e radikális gondolkodók közé sorolhatjuk Orbán Viktort is, szemben az őt e gondolkodásért támadó, a „jobb-bal” distinkcióhoz ragaszkodó és ezért ókonzervatívan szocialista baloldali sajtóval.
Bobbio szerint napjaink bonyolult és összetett társadalmaiban számos érdekérvényesítő és nyomásgyakorló csoport létezik, amelyek bizonyos kérdésekben egymás ellen harcolnak, bizonyos kérdésekben összefognak ellenfeleikkel, hogy közösen lépjenek fel olyan csoportok ellen, amelyekkel más kérdésben szövetségesek.
A harmadik ok, amiért a klasszikus „bal-jobb” felosztás napjainkra idejétmúlttá vált, hogy olyan mozgalmak jöttek létre, amelyek csak önmaguk által leírhatók. Jó példa erre a napjainkban megerősödött zöldmozgalom, amelyet a szakirodalom „transzvesztitaként” könyvel el, ugyanis a régi gondolkodásmódot követve egyes mozzanataiban bal-, másban jobboldali politikákhoz kapcsolható.
Érdemes közelebbről megvizsgálni a Fidesz elnöke által említett „liberalizmus–rend” kérdéskörét is. A liberalizmus oly mértékben változott a kapitalizmussal, és annyira egyedi arculatot öltött országonként, hogy igen nehéz egységes keretbe foglalni. Ami szembeszökő: szinte a kezdetektől élesen különválik a liberalizmus mint eszme és mint gazdaságpolitika. Ez utóbbiról sem tudunk egyértelműen nyilatkozni, hiszen a liberális gazdaságpolitikának köszönhetjük a nyugdíj- és egészségbiztosítást, a családi pótlékot, a munkanélküli-segélyt, ugyanakkor Nyugat-Európában rohamosan terjedő vélemény szerint a neoliberális gazdaságpolitikának köszönhetően megy tönkre az EU gazdasága, és ugyanezért volt és lesz a hont felvirágoztatni szándékozó elhatározásában örökké sikertelen, ugyancsak neoliberális gazdaságpolitikát követő magyar szocialista–liberális koalíció.
Ha a liberalizmust mint eszmerendszert veszszük górcső alá, ugyancsak bajban vagyunk. Nem tudjuk, hogy ezen irányzat az emberi természet, a társadalom és a politika korruptságának összessége, vagy egy egészséges kísérlet az emberi szabadság és szabadságjogok kiteljesítésére. A liberalizmusnak mint eszmerendszernek ugyanis az individualizmus és a globalizmus egyaránt sajátja.
Ha a liberalizmust mint pártpolitikát tekintjük, ugyancsak bajban vagyunk, ugyanis azt látjuk, hogy a liberális politikákat egyre inkább nem a liberális pártok, hanem e pártokat a hetvenes évek Európájában felszívó szocialista/szociáldemokrata, illetve kereszténydemokrata/népnemzeti pártok viszik végbe. Vagyis a liberális pártok a klasszikus értelemben használt „jobb-” és „baloldalba” egyaránt integrálódtak. Bár a liberalizmust több alkalommal is modernizálták, most éppen a neoliberalizmusnál tartunk, az alapeszme, az egyén jogainak és személyes szabadságának garantálása a mindenkori államhatalom visszaszorításával ma is érvényben van. A svájci születésű Benjamin Constant (1767–1830) A régiek és modernek szabadsága című munkájában rámutatott, hogy a kizárólagosan a magánszféráját védelmező egyén önzővé válik, és ily módon a magatartásával megbontja a társadalom rendjét. Talán Constant kijelentését idejétmúltnak tekinthetnénk, ha nem látnánk a modern vállalatvezető-képző stratégia széles körben való elterjedését napjainkban: légy sikeres, ennek érdekében lélektelenül gázolj le mindenkit, aki az utadban áll. Minden eszköz megengedett, hogy önmagad megvalósítsd! Lásd Isaiah Berlin (1909–1997) gondolatai a negatív és a pozitív szabadságról! Ugyanakkor a liberalizmus, akárcsak a szocializmus, utópista ideológia. Hiszen az előbbit tekintve az egyén soha nem lehet teljesen szabad, míg az utóbbit nézve teljesen egyenlő.
Orbán Viktor joggal állítja a liberalizmussal szembe a „rendet”. Nem véletlenül nem mond konzervativizmust vagy nacionalizmust. A konzervativizmus mint ideológia a történelmi tudás, a közös tapasztalat és a politikai pragmatizmus keveréke, és a pártelnök ennél jobban körülírható, a teljes magyar társadalom számára elfogadható ideológiát akar. A nacionalizmusnak hazánkban „szélsőjobb”-szaga van, más ideológiákat is sikerrel lejárattunk, így maradt a „rend” kifejezés. Izgalommal várom, hogy a pártelnök által használt szó mielőbb megteljék ideológiai tartalommal.
A szerző eszmetörténész
origo.hu
Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala
