Ismét nagy sikerrel rendezték meg Szeged tőszomszédságában a szőregi rózsaünnepet – eddig a hír. Ám sokak felháborodását váltotta ki, hogy a térség vezető szocialista politikusai ezt az alkalmat is kampányolásra használták fel. Van, akinek mindegy, hogy rózsa vagy szegfű, a lényeg, hogy vörös legyen – ekként összegezhetjük a múlt hét végi szőregi rendezvény tanulságait. Botka László, Szeged szocialista polgármestere, az MSZP megyei elnöke és Újhelyi István, az MSZP alelnöke, a térség országgyűlési képviselője – nem tudni, milyen forrásból – egyaránt két-két millió forinttal támogatta a VII. Szőregi rózsaünnepet. Az örömteli hírt a szegedi közgyűlés múlt pénteki ülésén is bejelentették, s ezt a szegedi városi televízió is egyenes adásban közvetítette. – Ezért az összegért cserébe viszont a rózsafesztivál számos programja pártkampánnyá silányult – mondja Bodó Imre, a Csongrád Megyei Közgyűlés fideszes képviselője. Újhelyi István ugyanakkor egy éve még másért fizethetett. A baloldali politikus, mint megírtuk, szűkebb pátriájában, Szőregen azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a kertjében található halastóból kikotort, hulladéknak minősülő iszapot a szomszédos erdőbe túratta, így szennyezve a környezetet, amiért az illetékes erdészeti felügyelet meg is bírságolta. Most viszont vágottrózsa-kiállítást nyithatott meg, míg Botka a rózsakirálynő-koronázás után rózsalovagot avatott, s mindketten szerepeltek a fesztivált népszerűsítő brosúrában, ahol magasztos stílusban külön oldalon köszöntötték a szőregieket és a rendezvény vendégeit. Bodó Imre szerint azonban az érintetteknek sajnos nincs okuk az ünneplésre: – A rózsafesztivál elsősorban a több ezer rózsatermesztő ünnepe. Ám épp ők kerültek és kerülnek nehezebb helyzetbe: az energiaárak emelkedése egyre inkább ellehetetleníti tevékenységüket, s hiába nyilvánították a szőregi rózsát hungaricummá, a termesztőknek meg kell küzdeniük az EU-n belüli kíméletlen piaci versennyel. Így ha a feltehetőleg több tíz millió forintos költségvetésű szőregi rózsaünnep jövője biztosnak látszik is, a helyi rózsatermesztésé bizonytalanabb, mint valaha – sorolja a gondokat az ellenzéki politikus.
A rózsaünnep ezzel együtt sikerrel zárult. Noha számos valóban színvonalas kulturális program is várta az érdeklődőket, sajnos olyan rendezvények is terítékre kerültek, mint a szombat este fénypontjának szánt koncert: ekkor Lagzi Lajcsi és „sztárvendégei” szórakoztatták a közönséget és a térség szocialista politikusait.

Gyermeknapra üzent a miniszterelnök