Mit is akar az al-Kaida?

Most még nem tudhatjuk, hogy a londoni támadások egy sorozat kezdetét jelentették-e Európában, az azonban az első pillanattól kezdve bizonyosnak látszik, hogy a már jól ismert al-Kaida vagy annak valamiféle szimpatizáns csoportja állhat az események hátterében. A terroristák szemszögéből tekintve az is egyértelmű, hogy a brit főváros ideális célpont egy ilyen típusú merénylet végrehajtására. George W. Bush elnök sehol a világon nem akadt olyan aktív és elhivatott támogatóra a terrorizmus elleni globális háború lefolytatásához, mint Tony Blair brit miniszterelnök személyében. London emellett a nyugati világ egyik legnevesebb fővárosa és központja, célpontként félreérthetetlen szimbolikus jelentőséggel bír. Itt és most nem feledkezhetünk meg arról, hogy a terrorizmus leglényegibb eleme a félelemkeltés; félelemkeltésre pedig a szimbolikus helyszínek célkeresztbe állítása a legalkalmasabb eszköz. Továbblépve a magától értetődő konklúziókon és az események amatőr jellegű médiainterpretációin, fel kell tennünk a kérdést: mi is valójában az al-Kaida, és konkrétan mire is igyekszik felhasználni a politikai erőszakot e szervezet?
Egy új típusú terroristacsoport
A nyugati biztonságpolitikai szakértők, valamint a hírszerzési közösség tagjai még az út elején járnak, amikor igyekeznek feltérképezni ennek az oly sokat emlegetett csoportnak a lényegét és törekszenek annak megállapítására, vajon miben különbözik az al-Kaida azoktól a terrorszervezetektől, amelyekhez a hidegháborúban hozzászokhattunk. Elsőként a legnyilvánvalóbb különbség az IRA vagy az ETA által fémjelzett szervezetekhez képest az al-Kaida esetében magában a végcélban ragadható meg, amelyet e csoportok állítólagosan el akarnak érni. Amíg a korábbi terrorszervezetek elméletileg lehetséges és elérhető, alapvetően politikai jellegű célokért küzdöttek és küzdenek (mint amilyen Észak-Írország visszafoglalása vagy éppen a baszk állam létrehozása), az al-Kaida a politikai célok helyett transzcendentális, vallási gyökerű célokért veszi fel a harcot. Mindannyiunk által ismert a Bin Laden által nyilvánosságra hozott kinyilatkoztatások menynyisége és tartalma az elmúlt hónapokból, amelyek lehetővé teszik, hogy tisztább megvilágításba helyezzük a szeptember 11-i New York-i, majd az azt követő madridi terrortámadások eredeti üzenetét. Valóban, a tavaly év végén, az amerikai elnökválasztások kapcsán kiadott utolsó nyilatkozatában Bin Laden maga tette nyilvánvalóvá, hogy céljaikat csak üzeneteiken keresztül érthetjük meg valaha is.
Szakértői körökben ma már jól ismert tény, hogy Oszama bin Laden Abdallah Azzam egyetemén, valamint a szovjet megszállás ellen küzdő afgán felkelések során szerezte tapasztalatait. Mindezek azonban csak akkor nyerték el valódi jelentőségüket, amikor a szaúdi uralkodócsalád nem sokkal később visszautasította ajánlatát, mely szerint mudzsahedjeivel részt venne Szaddám Huszein kiűzésében Kuvaitból. Ez az elutasítás – mint Bin Ladent mélyen érintő kudarc – jelentette a radikalizálódás fő motivációját. Ettől a pillanattól kezdve az inkább „védekező jellegű dzsihád” helyett az amerikai érdekeket, sőt a szaúdi uralkodócsaládot direkt célpontba helyező retorika került központi szerepbe, amelyben az öbölháborún és Izrael állam támogatásán keresztül az Egyesült Államok és annak szövetségesei jelentették a fő agresszorokat. A cél egy új típusú kalifátus létrehozása lett Közép-Ázsiában, majd a Közel-Keleten is – ahogyan az egykori keresztes hadjáratok is törekedtek saját rendszerük kialakítására ezeken a területeken. Ebben a vízióban az afgán Talibán rendszer töltötte be a központi modell szerepét, amely a jövő teokratikus berendezkedésének mintájául szolgálhat.
Az üzenetek evolúciója
Az idő múlásával az al-Kaidához köthető dokumentumok, üzenetek, nyilatkozatok tucatjai jelentek meg és kerültek elő, mely folyamat különösen felgyorsult Afganisztán szövetségesek által történt lerohanását követően és egyes titkos táborok vagy rejtekhelyek feltárása után. Ezek között találjuk az ún. „Super Bomb” útmutatást, amelyre a CNN stábja bukkant Kabul városában, valamint a sokszor emlegetett „al-Kaida kézikönyvet”. Ezek a dokumentumok a szervezet működésének operatív összetevői terén jelentős mennyiségű forrással szolgáltak.
E források között számos olyat is találunk, amelyek érdekességét a bennük foglaltak későbbi tényleges megvalósulása adja. Például az úgynevezett kézikönyv a fegyveres ellenállás azon technikáit tárgyalja részletekre lebontva, amelyet ma Irakban a lázadók részéről tapasztalhatunk. Nem valamiféle praktikus és ideologikus tölteteket összemosó, vázlatos iratokról beszélünk, hanem tökéletesen tiszta és érthető, professzionálisan részletekre bontott útmutatásokról. Idesorolhatjuk az információgyűjtés és a helyszínválasztás aprólékos metódusait, valamint az adott kultúra hatásának tárgyalását az információszerzésre.
Maga Zavahiri sem volt szégyenlős a legpraktikusabb operatív tanácsokkal ellátni a szervezet egységeit és követőit. Az éppen Londonban kiadott, Lovagok a Próféta zászlaja alatt című írásában közérthető listát állított össze azokról a stratégiai eszközökről, amelyeket a Nyugat – beleértve abba Oroszországot is – képes lehet felhasználni az iszlamista csoportokkal szemben. Ezen eszközök közé sorolta az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a multinacionális vállalatokat, a nemzetközi kommunikációs rendszereket, a műholdas médiacsatornákat és a nemzetközi segélyszervezeteket, amelyek a háttérben felhasználhatók az al-Kaida elleni harcban. A munka szintén beszámol a harcosok egy új generációjáról, az ún. „fiatal mudzsahidekről”, akik családjukat, tanulmányaikat és jólétüket hagyják el a dzsihádban való részvételért. Ezek alapján a hírszerző közösség számos európai tagja, és különösen a német szolgálatok (BND) arra a következtetésre jutottak, amely szerint az al-Kaida folyamatosan újratermeli taglétszámát.
Al-Kaida: racionális
és irracionális egyszerre?
A szervezet retorikai hátterének egyik legproblematikusabb pontja, a transzcendens és irracionális hozzáállás keveredése a politikai realizmussal. Az Afganisztán inváziója kapcsán bin Laden által kiadott videoüzenetben a vezér igen konkrét követelésekkel állt elő az amerikai csapatok szaúd-arábiai csapatkivonása és a független palesztin állam megalapítása esetében. Ezen a ponton a követelések igen hasonlatosnak tűntek a hidegháborúban megszokottakhoz képest, ugyanakkor nehezen voltak összeegyeztethetők az „óriáskalifátus” jelentette, tökéletesen irracionális célkitűzéssel. Néhány azóta előkerült és mai kinyilatkoztatás ugyanakkor talán tiszta vizet önthet a pohárba.
Amennyiben elfogadjuk, hogy az al-Kaida bizonyos szempontból egy kommunikációs trösztként is funkcionál, akkor könnyű belátnunk, hogy a fentebb ismertetett kétféle (irracionális, illetve racionális) üzenet keveredése egyáltalán nem lehet a véletlen műve. Az elmúlt hat hónap során számos új üzenettel célzott meg új hallgatóságot, és használt némileg új hangvételt. A nyilatkozatok egyenesen Európa kormányaihoz szóltak a madridi támadások előtt és után azt az érzetet keltve, mintha Bin Laden ezúttal moderáltabb, már-már politikai vezetőre emlékeztető stílusban igyekezne tanácsokat adni a célközönségnek. Más üzenetek azonban ezzel egyidejűleg egyértelműen a mozlim közösség felé irányultak, és az Egyesült Államok, valamint annak szövetségesei ellen irányuló mindennemű hadviselés fokozására szólítottak fel. Ezek száma tehát nem csökkent, befolyásuk a célközönség köreiben ugyanakkor növekedett.
Véleményem szerint ennek a szervezetnek a célja továbbra sem más, mint a mi otthonunkat is jelentő nyugati civilizáció romba döntése. Ennek eredményeképpen pedig az al-Kaidát nem tekinthetjük olyan csoportnak, amellyel bármiféle tárgyalás lehetséges lenne, s a jelek szerint a belátható jövőben ez a helyzet nem is fog megváltozni. Bízom abban, hogy a legutóbbi londoni támadásokat követően és a soros brit EU-elnökség segítségével az unió végre szembenéz az ellenféllel. Hiszen ma nem létezik nagyobb veszély, amely a biztonságunkat fenyegetné, mint azok a vallási szélsőségek, amelyek eltökélt céljuk szerint mindannyiunk életére törnek.

A szerző a Fejlődő Demokrácia és Nemzetközi Biztonság Intézet igazgatója