Törésvonalak a baloldalon Európában

Kísértet járja be Európát: új baloldali pártok fellépésének a kísértete. Könnyen lehet, hogy ez a szellem hamarosan az MSZP Köztársaság téri székházában fog ijesztgetni. Erre a következtetésre juthatunk, ha áttekintjük az európai baloldal közelmúltbeli politikai fejleményeit.
Németországban a Schröder-kormány bukásával új politikai formáció jött létre a baloldalon a szociáldemokrata pártból híveivel együtt kivált Oskar Lafontaine és a keletnémet szocialista Gregor Gysi vezetésével. Már most úgy tűnik, hogy komoly szavazatmennyiséget fognak elvenni a (még) kormányzó, Schröder-féle Német Szociáldemokrata Párttól. Lengyelországban tavaly szakadt a kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség, amikor is a szejm akkori elnökének, Marek Borowskinak a vezetésével új szociáldemokrata párt jött létre. Még Nagy-Britanniában is, ahol Tony Blair New Labour pártja (ha jelentős szavazatvesztéssel is, de) hatalmon tudott maradni, megjelent egy Respect nevű baloldali párt, amelyik Blairékre éppen a számukra korábban hazai pályának számító Kelet-Londonban, a 2012-es olimpia helyszínén mért megszégyenítő vereséget.
Ha megvizsgáljuk, hogy a fenti országokban milyen általános tényezők járulhattak hozzá új, ütőképes baloldali versenytársak megjelenéséhez, azt találjuk, hogy az ottani nem jobboldali szervezetek meglepően sok közös vonást mutatnak. A teljesség igénye nélkül: mind a német, mind a lengyel, mind az angol vezető baloldali párt hatalmon van, és a kormányon levő koalíció vezető ereje; nem baloldali, hanem neoliberális gazdaságpolitikát valósít meg; szigorú fiskális politikát folytat; konzekvens jelleggel a multinacionális vállalatoknak kedvez a hazai kis- és középvállalkozásokkal szemben; lényeges szerepe van és volt a szociális vívmányok leépítésében, illetve ezek megnyirbálásában; részben a fentiek miatt komoly népszerűség-csökkenést szenvedett el; hagyományos szavazóbázisának igen jelentős hányada a baloldali–szociális értékeket jobban követő politikai programot preferálna. A neoliberális gazdaságpolitika folyománya, a szavazók elégedetlensége ezekben az országokban tehát termékeny táptalajt nyújtott az újabb baloldali csoportosulások létrejöttéhez.
Ami a mi szempontunkból érdekes, az az, hogy valamennyi fenti megállapítás áll az MSZP-re is: a hatalmon lévő kormánykoalíció nagyobbik („baloldali”) pártjaként neoliberális gazdaságpolitikát folytat, százmilliárdos fiskális megszorítások és a további privatizáció bűvkörében él, törölte a kis- és középvállalkozásokat segítő Széchenyi-tervet, egy balhoroggal kiütötte a lakástámogatási rendszert, a szegényebb társadalmi osztályokon segítő adócsökkentés helyett a fogyasztásfüggő általános forgalmi adót mérsékelné, a sokgyermekes családok számára előnyös családi adózást elveti (lásd Orbán–Gyurcsány-vita), és nem elhanyagolható párhuzamként a közvélemény-kutatások adatai szerint szintén tartós mélyrepülést mutat be. Ez utóbbi tény az MSZP hagyományos baloldali szavazótáborának megcsappanásával magyarázható. Úgy tűnik, megérett a helyzet egy rivális baloldali (nem liberális) párt megalakulására.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a politikai pártok változásait, szakadásukat, átalakulásukat, a pártrendszer újrastrukturálódását nemcsak külső társadalmi-politikai tényezők generálják, hanem belső személyi ellentétek is. Ezen a területen pedig az MSZP, ha lehet, még túl is tesz német, lengyel vagy éppen angol elvtársain. A miniszterelnöki tisztség körül kialakult csatározások, az előző miniszterelnök puccsszerű eltávolítása, a kezdetben Kiss Pétert proponáló pártvezetőség meghódoltatása, miniszteri, pártvezetői és egyéb ambíciók megkurtítása mind-mind érdekeket sérthetett, amelyek az MSZP építményét búvópatakként mossák alá a felszín alatt. Azt se feledjük, hogy az MSZP lényegében gyűjtőpárt, amelyben egy szocialista, egy liberális és egy baloldali nemzeti vonulat szerepel (Gyurcsány Ferenc nemrég javasolt, ettől eltérő osztályozását írói munkássága körébe utalom). A köztársaságielnök-választás körüli események ezen törésvonalak mentén is látványosan megosztották a pártot, itt az alapvetően a szocialista (és talán a nemzeti) vonulat képviselőjének számító Szili Katalin követői érezhették úgy, hogy jelöltjük nem kapott az MSZP liberális szárnyától teljes támogatást. A korábban monolit egységként viselkedő MSZP-n tehát a személyes konfliktusok, illetve a különböző politikai irányvonalak vitái által okozott repedések egyaránt észrevehetők.
Természetesen nem tudható, hogy az MSZP fog-e szakadni, vagy pedig egy teljesen új baloldali párt lép színre. Mindent egybevetve azonban egy új baloldali csoportosulás létrejöttének mind külső, mind belső feltételei adottak Magyarországon. Ez megtörténhet már rövid távon is, de a Gyurcsány-kormány által elvesztett 2006-os választás után egy pártszakadásnak már komoly esélyei lehetnek.

A szerző egyetemi docens (Richmond/Budapest)