Vér nélküli forradalom

Azt mondogatják avatott szakértők innen is, onnan is, hogy micsoda szerencsés nemzet vagyunk, merthogy nálunk úgynevezett tárgyalásos forradalom történt a rendszerváltozáskor: nem folyt vér. Vér pedig folyt, csak épp nem látszott.
Zsuzsika az úgynevezett rendszerváltozás előtt két gyermeknek adott életet, és ma már öt unokája van. Nem a fővárosban született, hanem egy, már a szocializmusban is leírt kistelepülésen. Nem volt könnyű élete. Tanult, dolgozott: konyhásként, vendéglátósként, napszámosként, később kórházi takarítónőként, mikor mi adódott. Jöttek a gyerekek, aztán jött a válóper, jött a másik „ember” egy másik, a szocializmusban szintén leírt, közeli kistelepülésen. Aztán jött a rendszerváltozás. A drágulás, a biztos munkahely megszűnése. A gyerekek még nem repültek ki: kellett a pénz. És jött a fejedelmi, korszerű, versenyorientált ajánlat: kétszeres órabér – akkor pár száz forint –, viszonylag könnyű munka a közeli erdő közepén. Egy kft.-nél kellett vegyszereket csomagolni. Természetesen bejelentés nélkül.
Zsuzsika örült. Van munka. Csaknem két évet húzott le a cégnél. Tovább is maradt volna, az egyik legjobb munkaerő volt, csakhogy a vállalkozás egyik napról a másikra jogutód nélkül megszűnt. Mindez a kilencvenes évek közepén történt. Aztán Zsuzsika beteg lett. A kórházban, ahol a cég megszűnése után egy darabig még takarítónőként dolgozott, megállapították, hogy súlyos májkárosodást kapott. Miután az epéjét megoperálták, azt mondta neki a doktornő: „Ugye látott már olyan bibircsókos, beteg csirkemájat, amit eldob a háziasszony? Nos, az öné olyan. Ezzel a betegséggel együtt kell élni, amíg lehet: nincs orvosság.”
Zsuzsikáék például gyomirtót és még ki tudja, milyen mérgeket tasakoltak mindenféle védőfelszerelés nélkül. Mondták ugyan, hogy gumikesztyűt kell használni meg maszkot, de ki tud úgy dolgozni a harminc fokban?
Ezt a munkaadó is hamar belátta, úgyhogy nem is szorgalmazta a termelékenységet lassító faxnikat. S hogy mit keresett egy vegyi csomagoló üzem az erdő közepén? Most már soha fel nem fejthető, jogilag egyébként is elévült rejtély. Ugyan kit lehetne perelni, ugyan kitől lehetne kérdezni: a cég régen felszívódott. Zsuzsika egyébként sem perelne, merthogy szerette a főnök asszonyt, aki mindig olyan rendes volt velük, dolgozókkal.
Egyszer, ahogy meséli, bepakolták őket egy buszba, hogy egy Miskolc közelében lévő laborban vért vegyenek tőlük a munkavédelmi elvárásoknak megfelelően. Érdekes módon hiába utaztak a cég költségén több mint száz kilométert, aznap – állítólag – nem volt rendelés. Úgyhogy a vérvétel ennyiben maradt – hogy papíron mi történt, ki tudja –, ők viszont legalább felfedezték a helyi nagybani piacot. Jó kis kirándulás volt… – szívesen emlékezik rá a mai napig.
Zsuzsika mostanában unokái nevelésével van elfoglalva. Ugyan mit tehetne? Dolgozik, bár az orvos azt tanácsolta: minél többet pihenjen, feküdjön. Napszámot vállal a környéken, hogy legyen miből kimenni a strandra az unokákkal, hogy legyen jégkrémrevaló, legyen pénz fára, villanyszámlára télen. Kapkodnak utána, mert olyan lelkiismeretes, jó munkaerő. Gyurcsány most az ő életét is „ki akarja fehéríteni” kék meg zöld könyvvel, Zsuzsika pedig attól tart, hogy a jövőben még többet kell dolgoznia még kevesebb pénzért.
Ahogy meséli, egykori „méreggyári” kollégái közül már alig van életben valaki. Jó néhányan meghaltak rákban, más betegségekben. Zsuzsikát még a kilencvenes évek közepén májbaja miatt rokkantosították, most havi 22 ezer forintot kap – közpénzből. Munkájával annak idején egy briganti vállalkozó extraprofitját növelte, aki viszont egy peták adót nem fizetett. Ma már az ilyeneket „élelmesnek” nevezik, és akár miniszterelnök is lehet belőlük.
Vér és forradalom nélkül.