Parlament Orfeum a Kossuth téren

Nekem hiányzik egy kis zene. És kár, hogy nincsenek jelmezek, mert az Országház-díszlet egészen pazar. A megszólalások viszont igazán derűs perceket szereznek. De zenével jobb lenne. Legalább egy kis aláfestés, mondjuk a Lili bárónőből vagy a Csárdáskirálynőből. Egy kánkán se jönne rosszul Kuncze dörmögése közben. Sokan vágynak a meztelen igazságra.
Hetek óta emészt a kíváncsiság, mit mondott egymásnak a két politikai rivális. Mi hangzott el akkor, amikor Gyurcsány miniszterelnök odaült Orbán exminiszterelnökhöz. A tévében csak azt láttam, hogy Gyurcsány odaült, és vártam, mit írnak az újságok, hátha ők többet megtudtak, de mindenütt csak azt olvastam, hogy a miniszterelnök, lám, „odaült”. Mármost, ha én odaülök mondjuk Gregor József mellé, az még nem jelenti, hogy én is el tudom énekelni Ozmin áriáját. És ha odaül mellém egy kéregető a villamoson, attól még nem válunk mindketten koldusokká. Magyarán szólva, nekem ez az „odaült” az égvilágon nem mond semmit. Húszéves lehettem, amikor a Hradzsin előtt egy osztrák turista megkérdezte tőlem, odaülhet-e mellém, a barátja lefotózna minket a szép háttérrel. Mire megkérdeztem volna, mi a jó neki ebben, ő gondosan elkészített mosollyal már odaült, és a barátja már el is kattintotta a gépet. Most a gyerekei törhetik a fejüket, ha kezükbe veszik a családi fotóalbumot, hogy ki lehet az a meglepett arcú, szemüveges lány a papa mellett.
Így lesz ez néhány évtized múlva Gyurcsány „odaülésével” is. Senki nem fogja tudni, miért is ült oda Orbánhoz. Ahogy azt sem tudja senki, miről folyt köztük a szó abban a néhány percben. Pedig beszéltek ám, mozgott a szájuk! Hang azonban nem volt. Nekünk, mezei tévénézőknek legalábbis nem.
Többünket azonban máig foglalkoztat, hogy mi az ördögről beszélhetett egymással a volt és a hatóságilag elismert jelenlegi kormányfő. Emlékeinkből kitörölhetetlen, ahogy az ál-ellazult Gyurcsány odahajol az exminiszterelnökhöz. És Orbán Viktor, kicsit hátrahúzódva, arcán egy „mi a bánatot akar tőlem Gyurcsány?”-féle érzület nem tökéletes palástolásával röviden válaszolgat az udvarlás jellegzetes pózába merevült miniszterelnök kérdéseire.
Elképzeltem egy-két dialógust, csak úgy, a magam szórakoztatására. Az „A” változat szerint Gyurcsány így szólt: „Na, most mondd meg, te istenkirály, miért vagy velem ilyen morcos. Hát nem érzed a kamerák tüzét?” Amire Orbán: „Nem tudom, milyen dezodort használsz, de elég verítékszagú ez a te kedvességed.” Gyurcsány így folytatta: „Hát látod, milyen vagy? Én közeledem, (oldalvást) Pisti, engem filmezzetek, ne ezt a miniducét! (visszafordulva) Itt turbékolok neked, te meg elhúzódol. A kamerák tüzétől félsz? Ne félj tőle, én gyújtottam alájuk.” Orbán (miközben recseg a pad háttámlája): „Már megbocsáss, öregem, de húzódj egy cseppet hátrébb, mert én már kinyomom a támlát, te meg csak egyre közelebb jössz. Nem keverted össze reggel az after-shave-et a zuhanyrózsával?”
A „B” változat nem ilyen földhözragadt, sőt, kifejezetten magasröptű. Eszerint Gyurcsány így kezdte volna: „Ej, mi a kő, pártelnök, kend hozzászól megint itt bent?” Erre Orbán: „Ferenc, ne a tévének törd magad, mert nem marad utánad semmi, csak »isa por és homu«. Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül.” Gyurcsány: „Gyarapodtam én! Egy föld alatti uszodával. De te nem tudsz elszámolni a lakásod fél szobájának plusz két négyzetdeciméterével! Két négyzetdeciméter luxusparkettával túllépted a félszoba-definíciót! Bizottság elé veled! Tűz égessen, láng nyaldosson, Szabó Zoltán faggasson! És most azonnal mondd meg, mit mondtál a Barrosónak!” Orbán: „Csak annyit, hogy mióta ti kormányoztok, az emberek azt kérdezik egymástól: Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?” Gyurcsány: „Késelés, már megint! Én pedig azt mondom önnek, pártelnök úr, hogy ma még csak a dicsőség késel az éji homályban, de holnap fasiszta csizmák csattogását halljuk.” „De Ferenc, én Vörösmartyt idéztem, nem vetted észre?” „Hah! Vörös! Most meg már a vörösökről beszélsz. Mert visszasírod a Kádár-rendszert. De velem nem tudsz rivalizálni. Olvasd el a holnapi újságokat. Fölparcelláztatom a föld alatti uszodámat. Na, ezt übereld.”
Hát így folyhatott a párbeszéd. Vagy másképpen?
Sose tudjuk meg.

A szerző irodalomtörténész, szerkesztő