Rabszolgasors

Törjön le a kezem, ha a gyermekek utáni adókedvezmény fenntartását megszavazom! – fakadt ki Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a Fidesz nemzeti garanciatörvénye kapcsán. A Nemzeti fejlesztési terv forrásaiból a legszegényebbeket és az elitet kell támogatni – mondta Gyurcsány Ferenc vezető értelmiségiek előtt korábban. Íme a modern, magyar szociáldemokrata igazságosság esszenciája. Vedd el a pénzt azoktól, akik értéket teremtenek, és add oda a szegényeknek, hogy legalább nyugton maradjanak! Így a gazdagok derűs mindennapjait nem zavarhatja meg semmi. A módszer, a logika nem új, Lenin elvtárs is bizonyára egyetértene a „szegénységpárti” magyar kormány törekvéseivel.
A kommunista rendszerek anyagi alapjaikat már annak idején is elsősorban a polgári középosztály kifosztásából fektették le. A következő lépcsőfok pedig a középosztály, a dolgozni, alkotni képes réteg legdurvább kizsákmányolása volt. Akik az osztályalapú üldöztetést túlélték, lehetőséget kaptak a munkára, aminek révén a kedvezményezett alsó réteg gyarapodhatott, a pártoligarchia pedig dőzsölhetett. Nem szólhattak bele semmibe, a bér ára a hallgatás volt. Ők pedig dolgoztak, nevelték gyermekeiket, és azért imádkoztak esténként, hogy fiaik, leányaik valahogy bejussanak a gimnáziumba, egyetemre, annak ellenére, hogy származásuk nem megfelelő.
Aztán jött a várva várt rendszerváltozás, és különös módon megint a polgári középosztály feláldozása árán épült fel a szabad Magyarország. Emberöltőnyi munkájuk eredménye köddé vált a privatizáció során, szüleik, nagyszüleik elrablott javainak morzsáit sem látták viszont a kárpótlásból. Báván nézték, hogy a Gyurcsány-féle KISZ- és pártoligarchák hogyan tollasodnak meg a kárpótlási jegyekből. Ők nem értettek az üzlethez, és nem is volt ilyesféle ambíciójuk, nem a nyerészkedésre nevelték őket. Örültek, ha dolgozhattak tovább. Ismét éhbérért. A keservesen gürcölt adóforintjaikból fenntartott Országgyűlésben pedig a virtigli demokraták – liberálisok és az újdonsült szociáldemokraták – náciztak, mint a legszebb Rákosi-időkben, rajtuk kérték számon a szegények sorsát. Korábban rendszeridegenek voltak, újabban pedig nem eléggé toleránsak.
Ehhez a lenézett réteghez tartoznak azok, dolgozzanak bármit, akik akkor is eljárnak munkába, ha több mint fele fizetésüket elviszi a bejárás költsége és az adó. Nem állnak sorba segélyért, nem kérnek gázár-kompenzációt. Inkább húznak egyet a nadrágszíjon. Őket lehet látni ma is az embertelenül zsúfolt vonatokon, buszokon este hat és nyolc között. Ők és az alulfizetett köztisztviselők, közalkalmazottak, minimálbéren tartott alkalmazottak, kényszervállalkozók – akik gyerekeket nevelnek, és adóznak, mert szüleik nem tanították meg őket az „élelmességre” –, nos ők finanszírozzák, hogy egyesek azt mondhassák: ennyi pénzért nem dolgozom, hogy azt mondhassák: kevés a segély. Magyarország egészségügyi mutatói katasztrofálisak. Statisztikák bizonyítják: ennek egyik legfőbb oka a megdöbbentő mértékű önkizsákmányolás. Ez pedig annak a következménye, hogy a dolgozni, alkotni képes társadalmi réteg anyagi, szellemi megbecsültsége a nullával egyenlő. A középosztály, rogyadozva bár, de még viszi a hátán az országot. Gürcöl, néha káromkodik, mikor eszébe jut, hogy hiába dolgozik, az adójából élő államban jószerivel már nem telik semmire, ami az ő és gyermekei életét megkönnyítené. Nagy kérdés, hogy meddig tartható ez az állapot. Mi lesz, ha kifogynak a polgári munkaerkölcs generációs tartalékai?
Az Orbán-kormány annak idején a középosztályt próbálta megerősíteni, felismerve, hogy ez a társadalom-fenntartó réteg, szélesítésével, pozícióba juttatásával mindenki nyer. Újraosztható adót, új munkahelyeket és – nem utolsósorban – társadalmi kultúrát, morált, mely a munka tiszteletén alapul. Ennek a stratégiának az egyik eleme volt a gyermekek után járó adókedvezmény. Ma már az Orbán-kormány középosztály-pártiságát ostorozó bigott baloldali értelmiségiek között is jó néhányan vannak, akik nyilvánosan is elismerik, hogy a mostani helyzet tarthatatlan, a középosztály további lecsúszása, szétzilálódása össztársadalmi katasztrófához vezet. Gyurcsány víziójáról pedig kimondják: életveszélyes agyrém. Véleményük azonban most már csak légyzümmögés a hatalom fülében.