Turulkór és szabadság

Még a múlt században egy divatjamúlt politikai mozgalom néhány csoportja megpróbálta kisajátítani történelmünk néhány szép jelképét: az Árpádok zászlaját és állatát, a turulmadarat. Ennek a politikai irányzatnak a pártjára állt most hangos szóval egy szintén mulandó politikai csoport, az önmagát liberális álcában előadó anarchisták pártja, közismert nevén az SZDSZ. Dühös szóval hirdeti és mérges politikai akciózást folytat a Turul Szövetség és a nyilasok foglalásának szentesítése végett: ha már így esett, akkor a turul legyen Hitler magyarországi csicskásainak örök birtoka, a magyarok többé ezt a jelképet nem használhatják. Emlékművön, jelvényen nem szerepeltethetik. Hamarosan megindulnak talán demokratikus bombáikkal, ollóikkal és kábítószereikkel, hogy felrobbantsák Kárpát-medence-szerte e királyi madár ábrázolásait, levágják a határőrök, a nemzetvédelmisek egyenruháiról, a települések és intézmények címereiből, a tankönyvekből, Emese álmából, és kibódítsák a szívekből.
Vajon mi vitte ilyen meghitt egységbe ezt a „baloldali” pártot a „szélsőjobbal”? Ha érteni akarjuk az eseményeket, először is helyre kell állítani a szavak jelentését. Tudjuk, hogy a baloldal-jobboldal kifejezés értelme: füstköd. A nemzeti- és a nemzetközi szocialisták ugyanannak az embertelen téveszmének az aljas szélsőségesei voltak árnyalatnyi eltérésekkel. Ha mindenáron ragaszkodnánk a francia forradalomból vett fogalmakhoz: egyaránt szélsőbaloldaliak. De nem ragaszkodunk.
Ha a füstködöt eloszlattuk, akkor előtűnnek a közös pontok. Először is a bőszültség. A politikai helyzet különbözősége más és más eljárásokat kíván, de a bolsik, a nácik, a szadeszesek ugyanazzal a gyűlölettel támadják ellenfeleiket. Céljuk is azonos – természetesen tökéletesen antidemokratikus –: kiiktatni őket a közéletből.
Számos közös módszerük is akad: állandó viszályszítás mondvacsinált ügyekkel és gyűlöletkeltés a lakosságban – osztály, faj, felekezet, nézet szerint kiválogatott csoportok ellen. Számukra a politika egyenlő a saját nép ellen vívott háborúval – hogy Hamvast idézzük.
A magyarországi nácik, bolsik, szadeszesek abban is egyeznek, hogy idegen érdekeket szolgálnak. Szálasiék Hitlert, Rákosiék–Kádárék Moszkvát, Szadeszék a nemzetközi nagytőkét. Ne higgyük, hogy a nyilasok mint „szélsőséges nacionalisták,” megengedően: hazaszeretők, magyarbarátok lettek volna. A bőszültek, a gyűlölködők nem szeretnek senkit, mert rossz irányban élnek. Ha rajtuk múlik, elvitték volna az országot a végpusztulásig, noha ’43-ban már minden épelméjű ember tudta, hogy ki nyeri a háborút.
’89-ig azt sulykolta az MDP–MSZMP, hogy az emberek megfosztása tulajdonuktól az ország javára válik, azóta azt énekli az MSZP–SZDSZ egyesített kórusa, hogy a privatizáció, vagyis az ország kirablása az anyagi eszközeitől és ezek átadása multiknak a legfőbb jó.
Mély szellemközösségben állnak közös bűnpártiságukkal: a történelmi elődök nyíltan bűnszövetkezetté tették az államot, a mai utódok kifinomultabb, benső eszközökkel sokkal mélyebbre mennek: magát a népet próbálják megrontani. Bukásmentes iskolával, aljas és primitív tömegmédiával lebutítják az embereket, elveszik a munka becsületét, az oktatás szabadságát és a kutatás pénzét. Támogatják a kábítószerezést, polgárjoggá teszik a „megélhetési bűnözést”, és általában minden devianciát pártolnak; bármit, ami árt.
Miután családfájuk a hazugság atyjáig megy vissza, imádják őt, és minden képzeletet felülmúló csalárdságokkal hízelegnek neki: „Antall József visszahozza a keresztény kurzust”, „Orbánék már állítják össze az auschwitzi vonatokat”. Rengetegen bolondulnak azért, ha átrázzák őket, és elragadtatottan hiszik például, hogy érdekeiket leghitelesebben kizsákmányolóik képviselik.
Azt a zavart keltik a lelkekben, hogy a gazság csak egy a lehetséges másságok közül, hogy a tudás és a tudatlanság közt nincsen különbség, a szabadság meg a szabadosság ugyanaz.
Ahogy a magyar nemzet évezredes történelmének egy tragikus pillanatában bitangoló náci irányzatok sem sajátíthatták ki sem az Árpádok zászlaját, sem a szent madarát, úgy a mostani álliberális-anarchista mozgalom sem lesz képes a maga sötét uralmi perceiben annyira bemocskolni a szabadságot, hogy lemondjunk róla a javára.

A szerző író