Gyurcsány politikai kommunikációja

A stílus maga az ember – mondta kétszáz éve egy francia akadémikus. Napjainkban mind több tényező bizonyítja a régi állítás igazságát. Az 1960-as Kennedy–Nixon-tévévita óta azt is tudjuk, hogy egy politikus kommunikációját is jól fel kell építeni ahhoz, hogy a választók rábízzák az ország vezetését. Elég egy nyelvtanilag rosszul megfogalmazott mondat, egy szerencsétlen póz, egy arcra fagyott mosoly, egy logikailag hibás válasz, s a közönség szimpátiája máris a vitapartneré lesz. A választó általában arra szavaz, aki megnyeri a bizalmát, ebben pedig döntő szerepe van a politikai kommunikációnak.
Az 1998-as Horn–Orbán-vita óta került az érdeklődés középpontjába ez a téma, és egyre inkább növekszik azok aránya, akik nem a politikusok teljesítménye, hanem beszéde, valamint médiaszereplései alapján döntik el, hogy kire szavazzanak. A magyar választópolgárok egyik nagy hibája, hogy sokan közülük igen rosszul tájékozottak, amiért nagymértékben a média tehető felelőssé. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásával még inkább felértékelődött a politikai kommunikáció szerepe. Mi kell egy sikeres szerepléshez? A szakirodalom azt mondja, hogy mindenekelőtt olyan kommunikációs stratégiát kell kidolgoznod, amellyel meg tudod érteni a vitatkozó ellenfél gondolkodását, logikája érvényesülési igényét, másrészt pedig keresd meg ellenfeled erős és gyenge pontjait, hogy fölé tudj kerekedni.
A továbbiakban nézzük meg Gyurcsány kommunikációjának néhány elemét, méghozzá aszerint, hogy kik miért szeretik őt, és kik miért nem. A miniszterelnök hívei igen eltérő társadalmi csoportokból valók. Sokan azért szeretik, mert egy jó kiállású, energikus fiatalembernek tartják, akit mindig „jó hallgatni”. Önbizalmat ad az embereknek, mert amikor az előttünk álló feladatokról beszél, soha nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy milyen jó ebben az országban élni, mert nagyon tehetséges emberek lakják. Az MSZP számára fontos szempont, hogy képes hatni a bizonytalanokra is a mindenki számára könnyen érthető beszédével, tömör, egyszerű, de lelkesítő mondataival. A miniszterelnök azoknak is szimpatikus, akik kijelentéseit, ígéreteit fenntartás nélkül elhiszik. Mások azért fogadják lelkesen, mert azt vélik hallani tőle, amit amúgy is hallani szeretnének. Köztük sokan vannak helyzetüket szinte reménytelennek ítélő szegények, kiszolgáltatottak, kevésbé iskolázottak, akik ritkán vagy egyáltalán nem politizálnak. Ők Gyurcsányra, mint megmentőjükre tekintenek. Szeretik őt azok a baloldali identitásúak is, akiknek hoszszabb kiábrándultság után visszaadta a baloldaliságba mint értékbe vetett hitüket. Azok döntő többsége is elfogadja, akik mindenképpen az MSZP-re szeretnének szavazni, mert elhiszik, hogy „vele lehet nyerni”. Közéjük tartozik az úgynevezett baloldali értelmiség is. A baloldali és a közszolgálati média mindent megtett azért, hogy a baloldali kritikai értelmiség élét eltompítsa.
Gyurcsány kommunikációs sikerének egyik titka talán éppen az, hogy rövid időn belül igen sok társadalmi csoporthoz képes a saját nyelvükön szólni. Mélyről és messziről jött, tehát ismeri a kisemberek, a vidékiek vagy a kiszolgáltatott szegények nyelvét és gondolkodását. De kapcsolati tőkéje révén vállalkozó lett, az üzleti élet racionális és ravasz nyelvét is megismerte, házasságai révén bekerült a legmagasabb elit köreibe, s eltanulta viselkedésüket, nyelvüket. Negyedóra leforgása alatt egymás után akár négy eltérő társadalmi réteghez is képes szólni, és fel tudja venni a hozzá való arckifejezéseket is. Tud együtt érző, bizakodó, kemény, dölyfös, rendíthetetlen és agresszív is lenni, s minden szerephez megtalálja a megfelelő magatartást is.
Kik azok, akik nem szeretik Gyurcsány Ferencet? Mindenekelőtt azok, akik számára hiteltelen. Miért is az? Mert ellenérzést vált ki bennük politikai múltja, ahogyan meggazdagodott és a házasságai révén jött kapcsolati tőkéje. És akkor még nem is említettük a valódi hibáit. Amikor olyan kérdést kap, ami számára kényes vagy kellemetlen, akkor könnyen előtör a nehezen elfojtott indulata. Ilyenkor a szépen festett álarc lehullik róla, s kiderül, hogy valójában nem is őszinte, csak színlel és szerepet játszik. Aztán látunk benne egyfajta görcsös agresszivitást. Ez szintén kiolvasható a gesztusaiból: amikor beszél, kézmozdulatait kevésbé vagy egyáltalán nem kontrollálja. Ha valaki mond valami kedveset, buzdítót, ugyanakkor eközben nagyon hevesen gesztikulál, akkor valószínűsíthető, hogy a szavai és a gondolatai nincsenek összhangban egymással. Ilyenkor elkezdünk gyanakodni, hogy valami nem stimmel ennél az embernél. A metakommunikáció ugyanis nem hazudik. A kézmozdulatokon kívül Gyurcsány esetében árulkodó a mosolya is – amikor mosolyog, akkor feszes az arcizma. Az igazi örömteli, könnyed mosolyt a laza arcizomról lehet felismerni, rajta viszont az látszik: „Mosolyognom kell, mert a tanácsadóim azt mondták, ezzel válok szimpatikussá és eladhatóvá.” De ebben sem őszinte. Gyakran használja együtt ezeket a gesztusokat. A felhúzott szemöldök és az alulról felfelé nézés, amely a rosszallás és az egyet nem értés jele, amit sokszor hibásan alkalmaz.
Három dolog van, amit a közönség nem tud megbocsátani az előadónak: ha nem felkészült, ha nem kelt érdeklődést a hallgatókban és ha nem lelkesedik azért, amit mond. Tény, hogy Gyurcsány igyekszik mindhárom kritériumnak megfelelni, s ebben nagy segítségére van profi kommunikációs szakértői stábja. Már egy esztendő alatt észrevehető látványos fejlődése. A szocialisták az októberi gyűlésükre készítettek egy imázsfilmet. Ezen ugyan egy-egy kockán felvillan például Hiller István, Szekeres Imre, Lendvai Ildikó vagy Kiss Péter, de a film nem a pártról szól, nem is az addig elvégzett kormányzati munkáról, hanem magáról Gyurcsány Ferencről. Gyurcsányt pártja ki akarja futtatni, hogy majdan a miniszterelnök-jelöltek vitájában Orbán Viktor méltó ellenfele legyen. Kétségtelen, hogy nehezebb ellenfél lesz, mint elődei, mert más eszközökkel vesz részt a küzdelemben. Mondjuk ki, hogy Gyurcsány valójában egy showmanpolitikus, aki minden erejével arra törekszik, hogy szerepléseit elvigye a látványosság, a show irányába.
A miniszterelnökök vitájában Orbán Viktor várhatóan színvonalas, tartalmas vitára készül, Gyurcsány pedig sajátos humorára és látványos show-elemekre helyezi majd a hangsúlyt. A Fidesz elnökének mindenképpen alkalmazkodnia kell ehhez a stílushoz, hogy ne tűnjön szárazan szakszerűnek és unalmasnak, törekednie kell arra, hogy ő diktálja a tempót, a témát és a stílust. A politika műfaját az átlagember számára is könnyebben emészthetőbbé, édesebbé kell tenni. Orbán Viktornak tehát ismét elő kell vennie „narancsos” humorát, amely a kilencvenes évek elején oly nagy segítségére volt pártjának, hogy beszavazták a parlamentbe. A jó hír, hogy hazánkban 2006-ban lesz elég édes narancs.

A szerző egyetemi oktató, kommunikációs szakértő