Már nem bűn adóforintot költeni propagandára

Botrányok sora robbant ki az utóbbi hetekben a Gyurcsány-kormány hatalmas összegeket felemésztő sikerpropagandája kapcsán. Ha belegondolunk, rá is fér némi önbizalom-növelés néhány hónappal a választások előtt a hatalmon lévő koalícióra, mert a 2006. évi költségvetés még a baloldali elemzők szerint is csupán néhány hónapig lesz működőképes. Aki tavasszal kormányt alakít, annak alighanem vért, verejtéket és könnyeket kell ígérnie, ha nem akarja, hogy Románia és Bulgária mögé szoruljunk az európai nemzetek nagy versenyfutásában.
Tényleges reformoknak, a közigazgatás vagy az egészségügy átalakításának három és fél éves kormányzás után nyoma sincs. Pontosabban: nemcsak a nagy ellátórendszerek korszerűsítése maradt el, de még egy komolyan vehető koncepciót sem tudott magából kiizzadni a rekordszámú miniszterrel, államtitkárral, kormánybiztossal és apparátusi dolgozóval működő kabinet. Annál inkább találkozhatunk viszont megaplakátokkal és óriásposzterekkel, amelyek a Gyurcsány-kormány által elindított 100 lépés programot és a kormánypártok imázskampányát szolgálták. Nem beszélve a kormánylapokat elárasztó kolumnás hirdetésekről, többoldalas mellékletekről és különszámokról vagy a Kádár-rendszer termelési riportjait újraélesztő televíziós reklámspotokról.
Számítások szerint a 15 minisztérium az idén több mint két és fél milliárd forintot költött el, hirdetett el a kormány munkájának fényezésére. Más kalkulációk szerint ez az összeg csaknem négymilliárd (!) forintos idei kiadás. A Financial Timesban néhány hete húszmillió forintnyi közpénzen megjelentetett melléklet – amely szerint a magyarok még soha nem éltek ilyen jól – azt sejteti, hogy a Gyurcsány-imázs Központ immár külföldön is megkezdte a nyomulását. A húszmillió forint azonban jelentéktelen aprópénz csupán ahhoz a kétmilliárdos összeghez képest, amelyet egy négyszáz főből álló országos tanácsadói hálózat felállítására javasolt a Baráth Etele tárca nélküli miniszter vezette hivatal a Nemzeti fejlesztési terv házhoz jön címmel. Kovács Zoltán fideszes képviselő interpellációja szerint az uniós támogatások intézményrendszerére fordított négymilliárd forintos költségvetési összeg csaknem felét ez a „szakértői hálózat” vinné el, miközben már jelenleg is működik két, hasonló feladatokat ellátó országos hálózattal kiépített intézmény. Okkal merült fel a gyanú az ellenzéki párt szakértőinek körében, hogy a választások előtti hónapokban ez a program valójában párt- és kampánycélokat szolgálna. A vidékfejlesztési menedzserek és a kistérségi megbízottak mellé négyszáz kis Gyurcsány is felsorakozna, vélhetőleg szórólapok, propagandakiadványok és kérdőívek sokaságával felfegyverkezve, amelyeknek szín- és képvilága csak „véletlenül” mutatna feltűnő hasonlóságot az MSZP hasonló tartalmú kampányanyagaival.
A miniszter meglehetősen ingatag érvelése olyan mértékben vágta ki a biztosítékot a parlamenti képviselők körében, hogy több kormánypárti politikus segítségével leszavazta az Országgyűlés az interpellációra adott miniszteri választ. (Igaz, a legfrissebb információk szerint fű alatt mégis megcsinálják a kérdéses programot.) Tegyük még hozzá, hogy az Este című műsor december 21-i különkiadásának miniszterelnöki interjújában is elhangzott egy műsorvezetői kérdés, azt firtatva, hogy miért támadták olyan vehemensen a jelenlegi koalíciós pártok az előző ciklusban az Országimázs Központ működését, ha kormányra kerülve aztán ugyanazt teszik. Gyurcsány rutinosan kikerülte a kérdés lényegét. Válasza csupán arra szorítkozott, hogy szerinte nagyságrendi különbségek vannak az akkori és a mostani összegek között. Nem szólt viszont egy szót sem arról, hogy etikusnak tartja-e a mértéktelen öndicsérgetést, miközben korábban éppen ezt rótták fel az Orbán-kormány egyik legnagyobb bűneként.
Érdemes feleleveníteni, mit is nyilatkoztak az MSZP és az SZDSZ egyes politikusai a 2001. december 12-i országgyűlési ülésnapon, amikor Göndör István szocialista képviselő indítványára Országimázs Központ címmel politikai vitanapot tartott az akkori parlament.
Az MSZP vezérszónoka, Katona Béla például így kezdte felszólalását: „…mi a központ felállítását eleve elhibázott lépésnek tartottuk, ilyen ötlete errefelé utoljára Ceausescunak volt, és ő is kudarcot vallott. Imázst ugyanis nem lehet csinálni; az országról kialakított képet sem itthon, sem külföldön nem a bugyuta reklámok fogják befolyásolni, a pénzért festett hamis képek rövid ideig tudják elfedni a valóságot.”
Azt nem tudjuk, hogy a jelenlegi ciklusban a Fideszt lehazaárulózó Katona képviselő manapság hogyan nyilatkozna erről a dologról, mivel azonban a politika és az alvilág közötti hídverésről is ő adott elsőként kimerítő információkat, ezért egyetérthetünk azon állításával, hogy aki imázst csinál (így, előtag és jelzők nélkül!), az Ceausescu nyomdokain jár, a valóságot pedig nem lehet pénzért vásárolt hirdetésekkel elfedni. A kérdés csupán az, hogy a Financial Times-oldalakért kifizetett húszmillió forint akkor pénz vagy nem pénz.
Nézzük tovább. A szerződések és megbízások dzsungelében bámulatos ügyességgel mozgó Kuncze Gábor azt vetette az Orbán-kormány szemére, hogy „…az Országimázs Központ három és fél év alatt 13,5 milliárd forintot költ el”. Szerinte „titkosan” és „kontrollálhatatlanul”, eljárásai során rendre megsértve a közbeszerzési törvényt. Az öszszeg valóban mellbevágónak tűnik, ám ne feledjük, hogy egy csaknem teljes kormányzati ciklus kiadásait foglalta magába, beleértve a millenniumi ünnepségeket is, törvénysértés pedig nem történt. A Keller László vezette közpénzügyi-feljelentésügyi államtitkárság éveken át tartó kemény munkája ellenére egyetlen vádat, rágalmat sem tudott bebizonyítani. Az egyik legnagyobb botránykőnek minősített Millenniumi Országjáró kiadvány egymilliárd forintja például jó, ha a felét tette ki annak az összegnek (most ne foglalkozzunk a forint értékének változásával), amellyel „házhoz ment volna a nemzeti fejlesztési terv”, ha nem lép közbe egy ellenzéki interpelláció.
Kuncze Gábor egyébként így foglalta össze az Országimázs Központról alkotott véleményét: „…kormányzati propagandaeszköz, akár hazugságok árán is, a Fidesz (érthetjük így is: a legnagyobb kormánypárt – a szerző) választási kampányának előkészítése és megvalósítása… Az általa festett kép, amire Magyarországot rá akarta beszélni: mindent a jóságos kormánynak köszönhettek, kedves és jámbor polgárok, forduljatok továbbra is hozzánk bizalommal. Mi a cél? Elfedni azt, hogy valójában a különböző területeken mit tapasztalhatunk Magyarországon, … hamis színben tüntetni fel a saját polgáraink előtt Magyarországot, a kormány tevékenységét és a kormány által elért látszateredményeket.”
Ezek a szavak 2001 decemberében hangzottak el, amikor Magyarország még az uniós csatlakozás előtt álló országok éllovasa volt, a mainál lényegesen jobb nemzetközi hitelképességgel és kedvezőbb államháztartási mutatókkal. Akkoriban a tagállamjelöltek közül még Magyarország tűnt az euró leendő bevezetésére legalkalmasabb országnak. Minden költségvetési forrás megvolt arra, hogy a kormány az Európai Unió számára elfogadhatatlan könyvelési csalások és manőverek nélkül kezdjen bele a fejlesztési programokba.
Végezetül érdemes visszaemlékezni Baráth Etele egyes gondolataira is. Ezek az ülésnap végén hangzottak el. Ekkorra már tucatnyi szocialista képviselő dörögte el Lendvai Ildikó vezérletével az Én olyan országban szeretnék élni… kezdetű kampánykölteményt.
Baráth képviselő, egyben leendő tárca nélküli miniszter az alábbiakra utalt beszédében: „A statisztikákat, a híreket nem igazán, nem tisztességesen halljuk a kormányzati oldalról. (…) Az országjelentésben le van írva, hogy a lényeges kérdésekben, amik hosszú, 10-20 évekre meghatározzák a társadalom életét, semmilyen előrelépés nem történt. (…) Ennél sokkal rosszabb, hogy az önkormányzati rendszer finanszírozása területén sem történtek meg a szükséges lépések. A következő rendszernek a szocialisták szempontjából a legfontosabb tennivalója az, hogy mind a finanszírozásban igenis koncentrálni kell arra, ami az emberek hétköznapi életében történik, és azokra kell figyelni, akik befolyással lehetnek a közvetlen életre.”
A lényeget tehát már négy évvel ezelőtt is megmondta Baráth: az emberek közvetlen környezetét kell befolyásolni, azokra figyelve, akik ezt meg tudják helyben tenni. Ha pedig – mint kiderült 2005 végén – a vidékfejlesztési menedzserektől a kistérségi megbízottakon át megannyi más önkormányzati és egyéb hivatalig még mindig nem épült ki elég intézmény az emberek közvetlen életének befolyásolására, akkor jöhet a házhoz vitt kormánypropaganda. Mindezt egy olyan országban, amelyik sajnos a legkevésbé sem arról ismert, hogy az Európai Unió átlagát meghaladó közéleti és integrációs tájékozottsággal bírnának a polgárai.
A harsogó sikerpropaganda és a koalíciós pártok választási céljait kiszolgáló kormányhivatalok működése a miniszterelnök-csere óta még a korábbiaknál is több pénzt emészt fel, miközben már a látszatra sem nagyon ügyel senki, hogy legalább némileg összhangban legyenek a mostani tettek a négy évvel ezelőtti nyilatkozatokkal. Négy évvel ezelőtt Keller László még csak a „méretes dossziékötegeket, a mesterségesen létrehozott központokat” tette szóvá. Azóta az Országimázs Központból államtitkárságok és tárca nélküli miniszteri hivatalok lettek, és ma már bajos lenne olyan túrát tenni a főváros bármely forgalmas részén vagy kinyitni egy-egy újságot, ahol ne botlana az ember szeme a némi zölddel és fehérrel megszórt, de elsősorban mégis piros színárnyalatú poszterekbe és hirdetésekbe.