A magyar gazdaság versenyképessége

A választási verseny éleződésével a pártok egyre gyakrabban hozzák szóba a magyar gazdaság versenyképességét, illetve azt, hogy miként lehetne a versenyképességet javítani.
A kormányzó koalíció nehéz helyzetben van, ugyanis a gazdaság versenyképessége – hiteles nemzetközi források szerint – az elmúlt három évben romlott. Ezt bizonyítja az általánosan használt gazdasági mutató, a GDP, vagyis a bruttó hazai termék lehetségesnél gyengébb növekedési értéke is. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk azt, hogy a magyar GDP növekedését nem a fejlett nyugati országok, mint például Németország GDP-jének növekedéséhez kell hasonlítani. Ez ugyanis félrevezető. A hiteles és objektív összehasonlítást a hozzánk hasonló helyzetben lévő, illetve a velünk együtt az EU-ba lépett országok nemzeti jövedelmének bővülésével való összevetés jelenti. Ha így hasonlítunk, akkor nehéz a sikeres és dübörgő gazdaság nyomait felfedezni.
A brit The Economist nevű gazdasági szaklap legutóbbi száma szerint a vizsgált 27 feltörekvő ország közül húszban, közöttük például Csehországban nagyobb a GDP növekedési üteme, mint nálunk. A legutóbbi EU-statisztika szerint egyébként az átlagos életszínvonal ma már nemcsak Szlovéniában, de Csehországban is magasabb, mint a régi uniós tagállamban, Portugáliában.
Lendületesen romló mutatók
Gazdaságunk versenyképességének romlását bizonyítja a növekvő munkanélküliség is. Az erősödő versenyképesség ugyanis piacbővüléssel és munkahelyek keletkezésével, a romló pedig piacvesztéssel, és ennek következtében munkahelyek megszűnésével jár együtt.
Ezzel kapcsolatban ismét nem állja meg a helyét a kormánypropaganda, amely szerint a magyar munkanélküliség nem is olyan magas, hiszen rosszabb a helyzet például Lengyelországban és Szlovákiában. A probléma ezzel az érveléssel az, hogy a statikus összehasonlítások a gazdasági elemzésben semmit sem érnek. A gazdaságot dinamikus, állandó változásban lévő folyamatok jellemzik, ezért szakmailag tisztességes véleményt csak úgy mondhatunk, ha a változások irányát is megvizsgáljuk. Márpedig, ha a munkanélküliséget így elemezzük, akkor azt láthatjuk, hogy annak növekedési üteme nálunk a leggyorsabb.
Végül a versenyképesség romlását érzékelteti a költségvetési hiány növekedése is. Ugyanis egyrészt a bevételi oldalon hiányzik az EU-csatlakozással versenyképtelenné vált és tönkrement hazai kis- és közepes vállalkozások adóbevétele, másrészt terhelik a kiadási oldalt a növekedő munkanélküliség kezelésének költségei. Érdemes felfigyelni az Európai Bizottság legutóbbi, a tagországok költségvetési helyzetét elemző tanulmányára, amely szerint költségvetési többlettel Finnország, Svédország és Dánia büszkélkedhet. Ugyanakkor, ha megnézzük a legfrissebb nemzetközi versenyképességi vizsgálatok eredményeit, akkor azt találjuk, hogy ezek az országok a versenyképességi lista elején vannak. Ezek az országok egyben azok, amelyek a legtöbbet költik oktatásra, kutatás-fejlesztésre és egészségügyre.
Izom helyett ésszel kéne versenyezni
Egy ország jó versenyképessége javítja költségvetése helyzetét is. Az érvelést másképpen fogalmazva, a költségvetési hiány növekedése egyben versenyképesség-romlást is érzékeltet. De mit is kellene tenni a versenyképesség javulásáért? A versenyképesség javulásának sok, a politikusok által kevésbé hangsúlyozott feltétele van: ilyenek például a kutatás-fejlesztésbe, az oktatásba és az egészségügybe történő beruházások. A jelenlegi koalíció teljesítménye ezeken a területeken a leggyengébb. A kutatás-fejlesztési kiadások a nemzeti jövedelem 0,7 százaléka alá süllyedtek. Viszont a miniszterelnök legutóbb azzal a képtelen állítással hozakodott elő, amely szerint a repülőtér-privatizáció javította az ország versenyképességét. Igaz, korábban meg azt mondta, hogy a repülőtér eladásáért kapott pénz továbbra is a nemzeti vagyon része, annak ellenére, hogy az összeg többségét, állítólag, adósságcsökkentésre fordították. Akkor tehát van pénz vagy nincs pénz? Megvan még a nemzeti vagyon, vagy már a hitelezőket gazdagítja? Akármi is a helyzet, egy biztos: a repülőtér-eladásnak annyi köze van a versenyképesség javulásához, mint mondjuk a miniszterelnök vagyongyarapodásának a kemény és hoszszan tartó munkához.
Azonban úgy tűnik, hogy a legnagyobb ellenzési párt is bizonytalan még abban a tekintetben, hogy hogyan is lehetne a gazdaság leromlott versenyképességét a leghatékonyabban és lehetőleg tartósan megjavítani. Legutóbb Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy mások már a versenyképesség-javítás minden lehetséges területén leelőztek bennünket, hiszen Ázsiában olcsóbban a bérek, Szlovákiában alacsonyabbak az adók, és a fejlett országokban több a tőke.
Ez mind igaz. Következtetésként ezért éppen azt kell levonnunk, hogy nekünk nem másolnunk kell, hanem mást, okosabbat kell csinálnunk. Hiszen például a tőkével való versenyzés lehetőségét eleve kizárhatjuk. Az nálunk valóban kevés, és a gazdasági bizonytalanságok miatt, hitel formájában is egyre kedvezőtlenebb feltételekkel jutunk hozzá. A bérverseny azt jelenti, hogy a cégeket az olcsó munkaerővel vonzzuk az országba. Ez természetesen nem javítja Magyarország versenyképességét. Az olcsó munkaerő csupán a cégeknek jelent alacsonyabb költségeket és magasabb profitot. Az olcsó munkaerő miatt hozzánk települő cégek természetesen teremtenek munkahelyeket, de az alacsony béreken foglalkoztatott emberek elkopnak, nem jut pénzük és energiájuk tudásuk korszerűsítésére, vagyis ezzel – hosszabb távon – romlik az ország tudásszintje és így a versenyképessége is.
És mi a helyzet az adócsökkentéssel?
Az alacsonyabb adók szintén vonzzák a külföldi cégeket, és jó hatással vannak a hazai vállalkozásokra is. Az alacsonyabb adók lehetővé teszik a beruházásokra fordítható összegek növelését. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy a cégek a többletprofitot nálunk fektetik be. Lehet, hogy kiviszik az országból. Az adócsökkentéstől csak akkor várható a versenyképesség növekedése, ha a megmaradó többletprofitot a cégek innovációra, új termékek kifejlesztésére és alkalmazottaik tudásszintjének növelésére fordítják. Ehhez azonban megfelelő légkörre, környezetre is szükség van. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a versenyképesség puha, nem könynyen mérhető tényezőire kell sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni. Egyébként éppen ezek azok a tényezők, amelyek hosszú távon is javítják egy ország versenyképességét. A versenyképességet átfogóbban szemlélve tehát azt kell mondanunk, hogy tartós javulásra csak akkor számíthatunk, ha nem izommal, hanem ésszel és értékrenddel versenyzünk, nem másokat másolunk, hanem megkeressük a számunkra legkedvezőbb megoldást. Melyek is a versenyképesség puha tényezői? Elsősorban a már említettek: az oktatásra, az egészségügyre és a kutatás-fejlesztésre hatékonyan fordított pénzek, amelyek abban segítenek, hogy a magyar munkavállalók egészséges és jól felkészült emberek legyenek.
A versenyképesség puha tényezői között fontosak továbbá az általános értékrend, a korrupció mértéke, az emberek motiváltsága, a bürokrácia nagysága és az, hogy mennyire innovációbarát a gazdasági-társadalmi légkör.
Ma Magyarországon az értékrend, éppen az eluralkodott korrupció miatt is, nagyon rossz.
A jó üzleti lehetőségekhez és a jó munkahelyekhez elsősorban nem a tudás, a képességek, hanem a kapcsolatok révén lehet hozzájutni. Emiatt rosszabbak a teljesítmények, és drágábban is készülnek az állami beruházások, közöttük például az utak is. Más oldalról viszont kihasználatlan marad azok tudása, akik nem tartoznak a hálózathoz. Ez pedig nemcsak ezen egyének és cégek, de az egész ország számára is jelentős veszteséget, ha tetszik, versenyképesség-romlást jelent. Kapcsolódó probléma, hogy az energiák nem tudnak felszabadulni, a képességek nem tudnak kiteljesedni, mert az emberek mindenhol gátakba ütköznek. Ennek oka részben szintén a korrupció, de akadály az óriásira duzzadt és drága bürokrácia is. Ez szintén rontja a gazdaság versenyképességét.
A társadalmi tőke deficitje
Nemzetközi elemzések bizonyítják, hogy a korrupció közvetlenül rontja a versenyképességet. Nem véletlen, hogy éppen a legkevésbé korrupt skandináv országok és Ázsiában Szingapúr egyben a legversenyképesebbek. Az eltorzult értékrend, a tisztes munka megbecsülésének hiánya, az emberek és a vállalkozások előtt tornyosuló felesleges akadályok viszont elveszik az emberek kedvét, csökkentik motiváltságukat. E problémák orvoslása, vagyis az általános társadalmi hangulat javítása, az értékek helyrebillentése, a bürokrácia letörése és a korrupció visszaszorítása jelentős mértékben járulna hozzá a gazdaság versenyképességének tartós javulásához.
A világos, átlátható viszonyok, a motivált és elkötelezett munkaerő, a kutatás-fejlesztés, az oktatás és az egészségügy megfelelő támogatása hosszabb távon teremt kedvező légkört és vonzó feltételeket a vállalkozások számára, hozzájárulva ezzel nemcsak a cégek, hanem az ország versenyképességének javulásához is. A környezet vonzóvá tételéhez fontos lenne azonban még egy, talán az eddigieknél is nehezebben megfogható versenyképességi elem, a társadalmi bizalom, az összetartás, a társadalmi tőke megerősítése.
Korunkban a verseny mellett egyre jellemzőbb a cégek együttműködése. A sikeres gazdaságú országokban egymással szoros beszállítói, közreműködői kapcsolatban lévő céghálózatok működnek. A céghálózatok olyan laza szövetségek, amelyek között dinamikus információcsere zajlik, és amelyek együtt tanulnak, fejlődnek és változnak. Az üzleti együttműködés sem lehet azonban sikeres, ha általában nincs együttműködési hajlam a társadalomban. Az együttműködési hajlamot, az egymás iránti bizalmat mérik a társadalmitőke-vizsgálatok. Hazánkban a társadalmi tőke, minden hiteles nemzetközi elemzés szerint, rendkívül rossz állapotban van. Az erős társadalmi tőkéjű országok jellemzően a legversenyképesebbek között találhatók.
Csakhogy a bizalomhoz, az együttműködéshez világos és következetes értékrend, igazságosság kell. Nehezen lehet erősíteni a társadalmi tőkét egy olyan országban, ahol a csillagászati vagyonok eredete homályba vész, ahol más szabályok érvényesek az „egyesekre” és mások a „kettesekre”, és ahol a boldoguláshoz nem a jól végzett, tisztességes és jó minőségű munka a legfontosabb. A társadalmi tőke további rombolásával járna az egykulcsos adó bevezetése, ugyanis tovább szélesítené a szegények és a gazdagok közötti, már ma is áthidalhatatlan szakadékot. De zilálja a társadalmi tőkét a cégek romló vevőorientáltsága is. Álljon itt példaként a MÁV esete. A MÁV az elmúlt év végén bezárta kulturált és jól működő Andrássy úti jegyárusító irodáját. Talán ez volt az egyetlen olyan szolgáltatása, amely kicsit feledtette a többségében piszkos kocsikat, a fáradt, gyűrődött vasutasokat és a bűzös pályaudvarokat. Most ez sincs többé. Megszűnt egy jól működő szolgáltatás, amely némi komfortérzetet kínált az egyébként nem túlságosan kényeztetett utasoknak. Ismét tovább romlott életünk minősége. Vajon kinek akarják eladni a remek helyen lévő irodát? És vajon jár-e majd jutalom ezért a minőségrontásért a MÁV valamelyik vezetőjének, hiszen nálunk ez a kicsavarodott szemlélet elég általános: minél rosszabbul működik egy állami cég, annál nagyobb jutalmat kap a vezetője. Gondoljunk csak a Budapesti Közlekedési Vállalatra, amelynek első számú vezetője, minden normálisan gondolkodó ember igazságérzetét borzolva, rendszeresen hatalmas jutalmakat tehet zsebre. Az olyan világ, amelyben az ilyen esetek általánosak, nem kedvez a társadalmi tőke megerősödésének.
A lehetőségeket kell választani
Közeledvén a választásokhoz, sokkal határozottabban kell tudatosítani az emberekben azt, hogy életük jobbra fordulása szoros kapcsolatban van a gazdaság és az ország versenyképességének javulásával, amit viszont tartósan nem az alacsony bérektől, sőt még nem is az adócsökkentéstől várhatunk. Azokra kell szavazni, akik vállalják a társadalmi és a vállalkozói légkör megjavítását, a korrupció felszámolását, a színvonalas, az emberek képességeit és tudását is használó munkahelyek teremtésének támogatását, és akik nem megszorításokat akarnak, nem elvenni akarnak a kutatás-fejlesztéstől, az oktatástól és az egészségügytől. Azokra kell szavazni, akik nem újabb akadályokat akarnak lerakni, hanem lehetőségeket akarnak teremteni. Azokra kell szavazni, akik nem tűzoltást akarnak, hanem képesek és készek arra, hogy hoszszabb távon tervezzenek és cselekedjenek, és akik ebben a munkában komolyan és őszintén számítanak az emberek alkotó részvételére is.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár