A turulügy és az intolerancia

Ismeretlen tettesek vörös festékkel fújták le a budai XII. kerületben álló, a baloldali liberálisok által annyi méltatlan támadásnak kitett turulszobrot. A közhiedelem szerint az irigység színe a sárga. Az irigységé, és nem a bulié, bár egyeseknek bizonyára jó buli lehet a számukra gyűlölt jelképeket vörös festékkel beszórni.
Az utóbbi időkben egyre inkább a vörös az. Az MSZP–SZDSZ-kormány mindvégig irigyelte az Orbán-kormány pozitív teljesítményét, ezért a négyéves ciklust a kormányzás helyett az ellenzék elleni sárdobálással töltötte. Számos szocialista és szabad demokrata politikus és velük szimpatizáló újságíró nem érte be az ellenzéki politikusok elleni támadással, a számukra a jobboldallal azonos, és ezért gyanús nemzeti érzést, nemzeti szimbólumrendszert is sárba akarták tiporni. E harc már 1998-ban javában tartott, majd folytatódott azzal, amikor a nemzeti büszkeséget fokozó Álmok álmodói kiállítást egyszerűen bezárták. Az ideológiai harcban a reakciót szimbólumaiban is meg kell alázni a kommunista eszme szerint. E körbe kapcsolódik a nemzeti érzés és a történelmi egyházak ellen folytatott harc, amelyben nem kímélik sem a magyarság nemzeti összetartozását jelképező turulmadarat, sem az adventi keresztet.
2005 őszén a budai XII. kerületben a kerületi önkormányzat és a kerületben élő civilek kezdeményezésére a második világháború idején itt lakó áldozatainak emlékművet avattak, amely – más háborús áldozatok emlékére szentelt szoborhoz hasonlóan – a magyar nemzeti mitológia totemállatát, a kerecsensólymot, azaz a turult ábrázolja. A turul avatása után, elsősorban szabad demokrata körökben éles támadás indult, Ungár Klára és mások vezetésével tiltakoztak az emlékmű felavatása ellen, részben a kiadott engedély hiányára hivatkozva, részben pedig a szokásos rágalmakat szórva. 1944-ben egy embertelen, gonosz, szélsőséges diktatúra, a nyilas rezsim sajnálatos módon a magyar nemzet összes régi jelképét megtartotta, s azokat használta. A magyar nemzeti gondolat ellenségei ezért tudatosan arra játszanak, hogy nemzetünk szimbólumait a koronás címertől az Árpád-sávon át a turulmadárig összemossák a nyilas diktatúra jelképeivel. Érdekes módon Norvégiában senkinek sem jutott eszébe a norvég jelképeket Quislinggel, Franciaországban a trikolórt és a gall kakast a Vichy-bábkormánnyal, Németországban a német sast Hitlerrel összemosni. Hazánk és a Kárpát-medence területén számos turulmadaras emlékművet találunk elesett honvédjeink emlékére. Akad köztük 1848–49-es, első világháborús, de második világháborús is. A XV. kerületben is e madár tűnik fel a II. világháború halottainak emlékművén. Miért nem támadták azt a szabad madaras kórusok, miért nem szórták be a vörös festékes legények? A válasz egyértelmű: ott baloldali önkormányzat emelte a turult. A valódi cél ugyanaz, mint a Kósa Lajos, Lázár János elleni rágalomhadjárattal. Néhányan nem képesek elviselni, hogy vannak olyan városok (Hódmezővásárhely, Debrecen), budai kerületek (Hegyvidék, Vár) vagy megyék, (Vas, Zala), amelyek az MSZP számára bevehetetlenek. Mindezt vagy politikusok elleni lejárató kampánnyal kompenzálják, vagy a nemzeti és egyházi jelképek elleni tudatos és alattomos támadással olyan országrészekben, ahol a nemzeti oldal szavazói döntő többségben vannak.
A budai XII. kerület a magyar toryfellegvár. 1945-ben a Független Kisgazdapárt, 1947-ben a Pfeiffer-féle Magyar Függetlenségi Párt is kétharmados többséget szerzett itt. 1990 óta itt csak antikommunista erők nyertek, beleértve az akkor még annak számító vagy annak hitt szabad demokraták diadalát az 1990-es önkormányzati választásokon. 1990 óta az országgyűlési választást mindvégig a polgári oldal nyerte, és az 1990-es esetet kivéve, amikor a konzervatív szavazók tömegei vezették diadalra az SZDSZ-t, a helyi választáson is kizárólag a jobboldal diadalmaskodott. 2004. december 5-én a budai XII. kerületben a szavazók döntő többsége igent mondott a kettős állampolgárságra. Többen mondtak a kerületből igent e nemzeti sorskérdésben, mint a kórház-privatizáció pénztárcát érintő ügyében. Azoknak, akiknek fáj, hogy a hegyvidéki polgárnak nemzeti tartása van, a turulszobron álltak bosszút, bekenve azt vörös festékkel. A turul, akárcsak a sas, nem kapkod legyek után. A turul még akkor is állni fog, s akkor is a magyarság egyik jelképe lesz, amikor mai politikusaink zöme már csak lábjegyzet lesz a történelemkönyvekben. A kerületi önkormányzat rekordidő alatt eltávolította a vörös festéket. A budai polgár meg felemeli fejét, és emelt fővel, festékdobálásra, verbális erőszakra fittyet hányva megy szavazni április 9-én.

A szerző egyetemi oktató, alkotmányjogász