A hülyeség határtalan. Kuncze Gábor hazugságvizsgálatnak vetette alá magát kampányfilmjében. Amikor nyolcszázalékos SZDSZ-es választási eredményről vizionált, nem jelzett a poligráf; amikor azt állította, hogy Orbán Viktor fényképét tartja az asztalán, erősen kilendült. Orbánt értem. De hogyan lehet igaznak vagy hazugnak beállítani egy jövőbeli eseményt? Ez csakis úgy lehetséges, hogy Kuncze nem egyszerű halandó. Talán ő maga az Idők Ura.
Mióta mottóírónk, az átmeneti kormányfő kinyilatkoztatta, hogy könyvben se tessék kampányilag gyűlölködni, a baloldali értelmiség ama része, amely a slágertévés orbanológust az MSZP-kongresszus hivatalos dedikálójaként zárta a szívébe, kicsit zavarodottnak látszik. Kertész Ákos például Mire vetemedett dr. Kende Péter? című népszavás dolgozatában így felel a saját maga által felvetett kérdésre: „Könyvet írt. Csakhogy nem akármiről (akárkiről): magáról Orbán Viktorról. Szerintem nem rossz ötlet; egy Orbán Viktorról szóló könyv iránt ma elég nagy lehet a kereslet, sokan kíváncsiak rá, milyen is ez az Orbán Viktor. Elvégre ő a legnagyobb ellenzéki párt vezére. Mi következik ebből? Számomra az, hogy dr. Kende Péter nem rossz üzletember. Aki olyan dolgot (árut) állít elő, amire nagy a kereslet, az jó üzletember egy kapitalista világban, nem? Arról nem tételezhetem föl, hogy titkos komcsi, mert egy titkos komcsi nyilván hülye az üzlethez, az azt szereti, ha őt a kommunista állam eltartja elvhűségéért.” Szegény jó Kertész Ákos a kereslet és kínálat kapitalista labirintusában nem értesült arról, hogy Kende az összes könyvét ingyen feltette az internetre. S itt úszik be Kertész romlatlan világképébe a mardosó kétely. „Ugyanakkor a miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy jó lenne a kampányban a kormányoldalnak minden mocskolódást, hazudozást, rágalmazást elkerülni szóban is, írásban is, a sajtóban is, a médiában is, meg könyvben is. Kedvenc újságíróim szerint a miniszterelnök a szóban forgó könyvre célzott, de éppen ezt látom valószínűtlennek. Miért javasolná a miniszterelnök egy olyan könyv elkerülését, ami már megjelent? Tipikus eső után köpönyeg ötlet, nem illik a miniszterelnökhöz.” A Népszava olvasói itt a homlokukra csapnak: tényleg, ez a könyv már meg van jelentetve! Gyűlölködni meg csak meg nem jelentett könyvvel lehet! Kertész pedig csak tudja, mi illik Gyurcsányhoz, s mi nem. Erről az opuszról úgy ír, hogy egy sort sem olvasott belőle (elkobozta az igazságra szomjazó család). Engem ez arra emlékeztet, amikor valaki a pornóműfajról mond ítéletet, de hangsúlyozza: forrásai szigorúan másodlagosak. „Olvastam viszont az előző, Viktor című könyvét. Az sem fikció, ez sem; mindkettő amolyan tényföltáró újságírói munka” – helyezi el műfajilag az orbánozó műveket az irodalom palettáján. Ez még szegény jó Kertész Ákostól is orbitális arcátlanság, úgyhogy ne is egy Magyar Nemzet-es rakja helyre, hanem inkább a jobboldali elhajlással igazán nem vádolható, korrekt Varró Szilvia a hirszerzo.hu internetes orgánumról: „Míg négy éve a nem jobboldali olvasók számára tökös húzásnak tűnhetett a mindenható kormányfő támadása, addig az ellenzék pulóveres, fáradtra sminkelt vezetőjének fikázása fordítva sülhet el. (…) Az Igazi Orbán maga a dögunalom. (…) Írott dokumentumokat nem csatol, és azt sem tudni, milyen források alapján hord össze Orbánról minden ökörséget. (…) Kende ismer egy nőt, a férje rendes ember volt, míg be nem került Orbán környezetébe, azóta zsidózik. (…) Kende majd’ megfeszül, de hiába bújta a levéltárat, még egy nyomorult hatos kartonnal, jelentéssel vagy számlával sem tudja megörvendeztetni a szoclib tábort.” Kertész szemlátomást nem is sejti, mi fán terem az a szoclib tábor: „Sosem kutattam Kende Péter pártállása után, de nem hallottam arról, hogy MSZP-párttag lenne.” Ilyen fokú naivitás láttán érthetetlen, vajon miért fogott tollat, s fogalmazványát miért ítélte közreadandónak a „szociáldemokrata napilap”. Aztán kiderül: szeretné Gyurcsányt kimenteni a kendeizmus romjai alól. „Egyetlen kép van, ami sehogy sem jelenik meg lelkem vetítővásznán: az, hogy a miniszterelnök és dr. Kende Péter összehajolnak a Centrál Kávéházban egy intim asztal fölött, és megbeszélik, hogy Kende írjon a választásra egy Az igazi Orbán Viktor című könyvet kampánycélokra. Akkor pedig miről beszélünk?” Szerencsére Varró Szilvia tudja, miről: „Ha a baloldal 2002-ben A Viktor című könyvnek is tulajdonította sikerét, jó lesz, ha most más után néznek.”
Buják Attila írja a 168 Órában: a Fidesz választási stratégiájához „a 2003-as EU-választás volt a próba”. Nem szívesen vitatkozom mértékadó orgánumok mértékadó elemzőivel, de 2003-ban ezt egyszerűen nem lehetett elpróbálni. Az EU-választás 2004. június 13-án volt.
Medgyessy Péter könyvet írt. Elvégre ráér (elvtársai a megpuccsolása révén elegendő szabadidőt biztosítottak neki a memoáríráshoz), azonkívül az utazó nagyköveti megbízatás sem köti le annyira, hogy ne tudna elrévedezni a régi szép időkön. Botor várakozásnak tűnik, hogy végre megtudjuk: milyen korrupciós ügyekkel van tele szerinte az SZDSZ (promóciós interjújában már finomított is e koalíciós pikantéria tárgyában); afelől azonban nem lehetnek kétségeink, hogy a volt kormányfő (ezúttal piros dzseki nélkül) most is be kíván szállni a kampányba. Ez alkalomból könyvének kiadója nyilvánosan úgy vélekedett, hogy Medgyessy a baloldali polgár mintaképe, a baloldali polgári ethosz letéteményese. Ki gondolná, hogy e mintaetika szerint belefér szigorúan titkos tisztként a diktatúra ügynökeit és besúgóit egzecíroztatni?
origo.hu
Kedves pályázók, akik jelentkeztetek a TISZA Párt álláshirdetésére: csúnyán elbántak veletek, úgy tűnik!
