Négyesztendős látványkormányzás

A hatalmon lévő MSZP–SZDSZ-koalíció, ahelyett, hogy esetenként népszerűtlen döntéseket is felvállalva felelős kormányzásba kezdett volna, a 2002-es kormányváltás óta egy véget nem érő népszerűségi versenyként fogja fel az ország irányítását, mindent alárendelve az éppen aktuális közvélemény-kutatási adatoknak. A féktelenül osztogató Állam bácsi előtérbe tolásával megvalósult a korlátok nélküli populizmus kormányzati gyakorlata. Másodlagos jelentőségűvé vált, hogy ennek a megtestesítőjét Medgyessy Péternek hívják-e, vagy éppen Gyurcsány Ferencnek. A rendszerváltás óta nem volt példa rá, hogy egy kormány ennyire fitytyet hányjon az ország hosszú távú gazdasági érdekeire. Arra sem, hogy gyakorlatilag semmibe vegye a nemzetközi pénzvilág heti rendszerességgel érkező figyelmeztetéseit, amelyek a fenyegető mértékben növekvő költségvetési deficit, illetve államadósság miatt hangzanak el. Az a jelenség is előzmények nélküli, hogy az önmagát függetlennek és objektívnek beállító balliberális értelmiség soha nem látott mértékű kritikátlansággal segíti ki a hatalom csúcsain ülőket.
Betiltott ellenzéki vagy független demonstrációk, gyakori és érthetetlen hatalmi túlkapások lettek a közélet állandó kísérőjelenségeivé, miközben a koalíció prominensei rendre ájtatos hangon bizonygatták töretlen demokratizmusukat, illetve a Fidesz esetleges hatalomra jutásának fenyegető veszélyeit. Felfogásukban a nagyobbik ellenzéki párt elnöke valóságos démonná vált. A szocialista párt vezetőinek sugallata szerint a választási győzelme apokaliptikus méretű bajok sorát zúdítaná az országra. Negyedik éve zajlik az a parlamenti demokráciákban teljességgel szokatlan stílusú kormányzati magatartás, amelyben a kabinet az ellenzék ellenzékeként tevékenykedik, minden egyes lépését az elődjéhez hasonlítva.
Az MSZP és az SZDSZ igazi arcátlanságát mégis az mutatja, ahogyan előre prognosztizálható módon vetik be újra a 2002-es választási kampányban tapasztalt, nemegyszer visszataszító módszereiket. Eközben szemrebbenés nélkül alkalmazzák azokat az eszközöket is, amelyekkel korábban a Fidesz élt, és amelyeket előzőleg éppen a baloldal tartott folyamatos össztűz alatt. 2002 tavaszáig például a hét főbűnnél is nagyobb vétek volt, ahogyan az Országimázs Központ népszerűsítette az Orbán-kormány által elindított programokat. Azóta más szelek fújnak. Az egyre több adófizetői forintmilliárdot felemésztő kormányzati sikerpropaganda besorolása időközben átalakult a „lakosság tájékoztatásává”. Ez természetesen csak addig lesz érvényben, ameddig a miniszterelnököt Gyurcsány Ferencnek hívják. Amennyiben bekövetkezik a kormányváltás, és újra megjelennek a második Orbán-kormányhoz köthető köztéri plakátok, hirdetések, biztosak lehetünk benne: Kuncze Gábor (feltéve, ha túléli posztján a választási kudarcot) rögvest dühödt arccal kezdené kioktatni a jobbközép kormányt az adófizetők pénzének helyes célokat szolgáló elköltéséről. Talán még azt is megérnénk, hogy Kóka János szabad demokrata ellenzéki képviselő tartaná a legendás Tetthely sorozat felújítását jelentő utcai sajtótájékoztatókat.
Közben az n+1-edik Orbán-ellenes kampány legújabb nyitányát a tokaji szőlőültetvényekkel kapcsolatos botrány és a volt miniszterelnök ingatlanaival kapcsolatos cikksorozat indította el radikális hangvételű vezércikkekkel, a személyiségi jogokat semmibe vevő fényképfelvételekkel, az „igazságot” kutató parlamenti vizsgálóbizottsággal körítve. A folyamat megkoronázását a Fiúk a szőlőben címen megjelent, igényes kivitelű könyv jelentette. A cím hallatán bizonyítást nyert, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének lejáratásával évek óta foglalkozó, pervesztes szellemi rohambrigád nincs túl nagy alkotói fantáziával megáldva. A Fiúk a bányában címmel megjelent, manapság a raktárak mélyén porosodó politikai thriller után már kissé unalmasnak hat a módszer. Az persze teljesen véletlen, hogy a fent említett kötetek éppen kampányidőszakban jelentek meg. Valószínűsíthető, hogy a Fiúk a…-ban/ben ciklusközi következő darabja 2009-ben fog majd megjelenni: a kérdés csupán az, hogy a tragikomikus folytatás hol fog játszódni? Mi lesz a cím? Fiúk az emelvényen? Esetleg Fiúk a búzakalászok között? Azért is volt szükséges viszonylag korán előrukkolni a farbával, hogy az emberi törzsfejlődés egészen különleges csodájának tekinthető Kende Péternek legyen ideje elolvasni az Élet alkotta szakirodalmat, hogy az itt olvasottakat fel tudja használni írói munkásságának soron következő produktumában. Elvégre mégsem lehet pusztán horoszkópok segítségével bizonyítani, hogy Gyurcsány Ferenc ellenfele egy közveszélyes, fasisztoid hajlamú, gyermekeivel erőszakoskodó pszichopata. A valóság hiteles ábrázolásához nyers és senki által meg nem cáfolt tények szükségesek. Olyanok, amelyeknek olvastán nemcsak a baloldali érzelmű emberek, hanem még a közvélemény-kutató intézetek örök kedvencének számító, bizonytalan preferenciákkal rendelkező szavazók zsebében is nyílni kezd a bicska.
Ahhoz, hogy a száz lépésnek elkeresztelt semmittevésről elhiggyék a kiszemelt választói célcsoportok, hogy ez egy aktív és cselekvő kormány céltudatos államháztartási reformjának része, nem elegendő öles hirdetésekkel teleragasztgatni Európát londoni lapszerkesztőségektől a Kálvin tér sarkáig. Szükség van az ellenfél morális lejáratására és vezető személyiségének a besározására is. Ha a koalíciónak csupán a gazdaság és a társadalom állapotának valós tényei alapján kellene megméretnie magát az emberek előtt, akkor esélye sem lenne egy újabb kormányzati ciklus megkezdésére. De a jobboldalt és annak ideológiáját zsigerből gyűlölő kádári kisember dühének és alantas indulatainak felszítása ugyanolyan nélkülözhetetlen fegyver az MSZP számára, mint a nyugdíjasoknak tett ígéretek kántálása a lakossági fórumokon.
Azok a helyenként disszonáns hangok, amelyek a demokratikus eszközökkel végrehajtott kormányváltás helyett forradalmat vizionálnak, úgyszintén komoly muníciót adnak a kormánypárti kampánystratégák kezébe. A rosszul megfogalmazott tagmondatokkal, helytelenül használt jelzőkkel operáló, önmagát bátor véleménynyilvánítónak tartó ellenzéki értelmiségiek egyetlen szerencsétlenül sikeredett rendezvénnyel hosszú évek munkáját tehetik tönkre. A szocialisták álma éppen az, hogy újra a másodrendű, szimbolikus jellegű témák sokaságáról szóljon a fő diskurzus, és ne a valódi kérdésekről, arról, hogy meddig tudja felszínen tartani Magyarország pénzügyeit a 2006-os költségvetés. Fizetett és önkéntes szocialista aktivisták tömege leselkedik templomokban, postákon és Fidesz-alelnökök politikai gyűlésein, faxokra és kötelekre vadászva, hogy aztán napokon át az itt elhangzottaktól zengjen a cselédmédia, és ne arról, hogy milyen sanyarú helyzetben van az egészségügy, oktatásügy, önkormányzatiság, satöbbi. Napok, talán hetek kérdése, hogy a tapsikoló Hiller Istvánok gyűrűjétől övezett Gyurcsány újabb választási vitára hívja ki Orbán Viktort. És bárhogyan reagál majd a Fidesz elnöke, válaszát gyáva megfutamodásnak fogja minősíteni a támadószerepét rendre túljátszó Lendvai Ildikó.
Ráadásul biztosak lehetünk afelől: egy állítólagos Fidesz–MIÉP-koalíciót előrevetítő provokatív kampányfogás még mindig ott nyugszik a Köztársaság téri frizsiderben, persze az antiszemitizmus és a rasszizmus vádjaival fűszerezve. Az ismételt csurkázás és a mértékadó nemzetközi sajtóra való hivatkozás még bizonyára hátravan. A szocialisták nem fogják olcsón adni a bőrüket, hiszen sokuknál karrierjük végét jelentené egy vereség. 2002-ben nem kis részben az akkori kormány hibái is hozzájárultak a választások végkimeneteléhez. Az akkori hibákból tanulni kell. Bármilyen zöldséget is mond Gyurcsány a nyilvánosság előtt, egy dologban igaza van: az MSZP-t valóban nehéz lesz kiütni a nyeregből. Ő még nem követett el olyan szarvashibát, mint Horn Gyula, aki az 1998-as kampányban kezdett volna hozzá a bős–nagymarosi vízlépcső felépítéséhez.