Nagy port vert fel „Bodó Balázs 30” olvasói levele az ÉS-ben az ügynökügy kapcsán, aki nemzedéke, a hetvenesek nevében kérte számon a magyar történelemből elsunyított, 1956 utáni félszázadot az apákon; mondván: a hallgatással a történelmét vették el tőle, és „rohadjon meg” az egész nemzedék. És ömlöttek a reakciók. Albert Mária javasolta, rohadjanak meg inkább a hetvenesek, míg Kovács Géza azt állítja: az ő gyermekei azért „szarják le” nagy ívben a Kádár-kort, mert „normálisak”. R. Székely Julianna azt írja a Magyar Hírlapban: elege van a „juventokráciából”, majd felhívja a figyelmet arra, hogy a tisztesség nem rendszerfüggő. Aztán azt is írja, hogy abba kéne hagyni az „egyre általánosabb, üres nemzedéki gőgöt és önfényezést”. Nem kívánok a nemzedékem nevében nyilatkozni, s nincs önfényeznivalóm. De nehogy már ne lehessen számon kérni semmit az apáink nemzedékén és az előttünk járó, negyvenes félgeneráción! Azt az országot ugyanis, amiben élünk, egészen konkrétan ők tették ilyenné ’89 után. Nem tudom, a jelenlegi „juventokrácia” mit tett volna a helyükben, tetszett volna-e forradalmat csinálni. Lehet, ugyanezt tette volna. Nem ez itt a kérdés, s nem is csak az ügynökügy meg az elhallgatott félszázad. Hanem hogy él itt jó néhány, lassan középkorú állampolgár, aki nem érzi jól magát ebben az országban. A Xanax-nemzedék. A pánikbeteg, identitáskereső, elnémított nemzedék, amely becsúszott a rendszerváltók és a valódi „juventokrácia”, a huszonévesek közé. S momentán épp gyerekeket szeretne, ha volna miből felnevelni őket. Ha meg már megvannak, hülyén néz majd, amikor a gyerekei kérdeznek a szétszakadt országról. Az örök létbizonytalanságban élő nemzedék. Kösz a plazákat, a CD-lejátszót és a hiteleket. És holnap mi lesz?
A hetvenesek azok, akiknek ’89-ig azt tanították, hogy Kádár jó; ’89-ben azt, hogy most nem tudjuk, mi van; ’89 után azt, hogy Kádár rossz. Fizették a tandíjat ott, ahol nem is akartak tanulni, csak ott volt hely. Még nem pályázhattak, mert nem volt mire, nem kaptak külföldi ösztöndíjat, mert az nem nagyon volt, úgy indultak neki az életnek, hogy minden hely és minden státus foglalt, és egyhamar nem fognak kihalni belőlük a birtokosaik. Nagyjából épp a káosz közepén lettek felnőttek, és nincs mibe kapaszkodniuk, nincs biztos értékük. Igen, pont azért nincs, mert totálisan zavaros a félmúlt, amitől totálisan zavaros a jelen. A mérvadó magyar értelmiség nemcsak a Kádár-kort nem dolgozta fel, de az előtte lévő kommunista hatalomátvételt s az azelőtti Horthy-érát sem. Ebben az országban nagyjából száz éve mindenki mindent a szőnyeg alá söpör, és aki tud, ellébecol a zavarosban, a nem működő törvények és a globál Magyarországában. Legfeljebb azt mondja, hogy hülyék vagyunk, amikor alterglobalistáskodunk, Greenpeace-eskedünk, pártfüggetlen kultúrát és szellemi közéletet követelünk, amelyben végre letisztulhat a múlt, és valamiféle értelmet nyer a jövő.
Dereng már, hogy konkrétan nem az a baj, hogy Szabó István ügynök volt? És bocs, de én személy szerint nem kívánok megrohadni, miként nem kívánom ezt senki másnak sem. Inkább beszélgetni szeretnék, vagy inkább azt, hogy hallgassátok meg végre, hogy mi baja van a gyerekeiteknek. Amikor kellett volna, úgysem értetek rá, mert a géemkában túlóráztatok vagy épp rendszerváltottatok. Így is felnőttem. A kérdéseim pedig szaporodnak, és érdekel a Kádár-rendszer működése. Vélhetőleg azért, mert nem vagyok normális.
origo.hu
Nagyot csökkentek Magyarországon a jövedelmi különbségek
