Budapest regionális szerepe

Budapesten élni egyszerre öröm és bánat. Öröm látni, és lakójának lenni, és bánat meglátni benne a ki nem használt lehetőséget. Azt a várost, ami lehetne.
Budapest történetében a Duna kulcsszerepet tölt és töltött be. A nemzeti piac kialakulásának helyszíneként, meghatározó jelentőséggel bírt az életet biztosító ivóvízként, halászat által élelem forrásaként, katonai védelmi vonalként, majd a hajózás, a só- és a gabonakereskedelem és telepesek útvonalaként, a fürdőzés, szabadidő, sport kultúrájának helyszíneként.
Gazdaságtörténetileg a térség legjelentősebb felvirágzása a közlekedés, a vízi és a vasúti szállítás korszakához köthető, aminek gazdasági terméke a gabona, s a kereskedelmi központja Budapest volt. Ezt annak köszönhette, hogy a magyar főváros egy Ausztriánál nagyobb gazdasági térnek lett a természetes központja, amelyen keresztül térségünk, ezen belül Budapest, megpróbált felzárkózni az akkori fejlett városokhoz, országokhoz. A Római Birodalom idején kézműves termékek, majd a távolsági kereskedelem korában részben fűszertermékek, bányakincsek, élő marha, majd a vízi és a vasúti szállítás idején a gabona volt a magyarok vezető terméke. Budapest öröksége egyúttal jövőjének építő alapja is.
Gazdasági vizsgálódások kimutatják, hogy napjainkban az európai növekedési gyűrű egy London–Párizs–Stuttgart–München vonalat követ, s ennek a tengelynek a természetes meghoszszabbítását jelentheti a Bécs–Budapest vonal. Van egy kisebb bővülési kör, mely Európa középső területén figyelhető meg. Ez Baden-Württemberg és Bajorország területén található, s egy kisebb, magszerű központja annak a növekedési gyűrűnek, mely a London–München tengelyhez kapcsolódik.
Vannak szűkebb innovációs gyűrűi is ennek a területnek, így a Lyon–Milánó vonal, mely Szlovénián keresztül a Dunántúl középső részén át csatlakozik a Bécs–Budapest főbb növekedési gyűrűbe.
Az európai gazdasági növekedés regionális jellegéhez köthető tapasztalat az, hogy csak olyan városok kapcsolódhatnak a növekedési gyűrűbe, amelyek jelentős hátországgal rendelkeznek. Ebből következik, hogy Budapestnek is akkor van esélye arra, hogy növekedési gyűrűhöz kapcsolódhasson, ha az agglomerációs térséget és Magyarország más térségeit is be tudja vonni ebbe a területbe. Budapest szerepének további lehetősége a földrajzi elhelyezkedésében rejlik, hogy a város Nyugat-Európa és a Balkán természetes metszéspontjában fekszik. Ezt a pozíciót a Monarchia idején kihasználta, s így alakult ki egy Budapestre futó kereskedelmi és gazdasági hálózat.
Megállapítható az is, hogy az elmúlt évtizedekben az új európai gazdasági fejlődésben a növekedés szempontjából a sikeres gazdasági felzárkózások a nemzetállam keretei között mentek végbe, azonban már ezekben is meghatározó szerephez jutott a határterületek húzó hatása. Erre nyújt példát Írország, mint határterületi periféria, 1955 után pedig Ausztria, illetve a német gazdasági tér az egyesülés után. Ebből tehát az következik, hogy Európában a gazdasági felzárkózások kettős feltételre épültek: egyrészt, ha egy erős nemzetgazdaság ad hátteret a felzárkózásnak, másrészt pedig ha ez a folyamat egy fejlett régió perifériáján elhelyezkedő területen megy végbe.
Az egységes Európában csökken az országhatárok jelentősége, ezzel párhuzamosan növekszik a nagyvárosok határokat átívelő vonzása. Az új helyzetben Budapest szerepe megnőhet, vonzása ismét kiterjedhet a teljes Kárpát-medencére. Ez magától nem következik be, ehhez tudatos és rendkívül konzekvens várospolitika szükséges. A városok között versenyhelyzet van, minden település számára döntő fontosságú, hogy lakóinak megfelelő munkalehetőséget juttasson. A városok szolgáltatási színvonala nyújt előnyöket, vagy okoz – rossz minőség esetén – hátrányokat. Ez a szolgáltatás a környezet minőségét, a rekreációs lehetőséget, a történelmi emlékeket megjelenítő hangulatot egyaránt magában foglalja. Ha elmulasztja ezen szolgáltatások erősítését a város vezetése, azzal gyengíti a város helyzetét, ha erősíti pozícióit, azzal előnyt szerez a városnak és lakóinak.
A magyar főváros számára a legfontosabb a regionális központ szerepkörért folytatott küzdelem. Ne hídfő legyen, hanem központ! Arra kell törekedni, hogy Budapest, mint Duna-parti város, a térség gazdasági központja legyen, és arra is, hogy Budapest a Kárpát-medence kulturális fővárosává váljon. A főváros érdekében az ország és Budapest irányítóinak együtt kell működnie, és a városban súlyponteltolódásként és szerepmódosulásként kell megjelennie a fokozottabb művészeti, tudományos, innovációs, adminisztratív és politikai funkcióknak. A regionális központ imázsához szorosan nem köthető tevékenységi köröket pedig decentralizálni kell. Így megszűnhet az a káros verseny, amit nap mint nap vív a főváros saját agglomerációjával. Abban a pillanatban, amikor Budapest, mint főváros megadja a támogatást ahhoz, hogy a kerületek saját karakterrel rendelkező városrészekként és jól meghatározható, már a történelem folyamán is kialakult egységekként jelenhessenek meg, megszüntetheti a jelenleg meglévő, a főváros és a kerületek között dúló harcot.
A város közösségi kapcsolatok hálózata, kulturális miliő, gazdasági egység. A városok mindig is a kereskedelmi és szellemi javak átadásának a színhelyei. A mai nagyvárosok egyszerre színterei, őrzői a sokféle tapasztalatnak, izgalomnak, lehetőségnek, innovációnak, de mindeközben szimbólumai az egyenlőtlenségnek, a veszélynek, a szennyezésnek és a szegregációnak. A várost tulajdonképpen a kultúrája határozza meg, ha nem tetszik nekünk egy város, akkor valójában a kultúrája nem tetszik.
A város, az ókori polisz nem lakott házak halmaza, hanem polgári együttműködés színhelye. Az itt épített terek, agorák elsősorban szellemi, másodsorban közösségi, s csak harmadsorban építéstechnikai jelenségek.
A jelenlegi várospolitika a belső hajtóerőket teljesen mellőzi. Teljes mértékben hiányzik a város saját identitásának leírása. Így például elfeledkezik a saját legközvetlenebb geográfiai, ökológiai, kulturális alakulatáról, a Kárpát-medencéről. A történelmi előzmények kapcsán nem veszik figyelembe a trianoni döntés következményeit. Egyrészt azt, hogy több hullámban érkeztek Budapestre menekültek; másrészt azt, ami miatt a csonka ország egyközpontúvá vált, illetve ami miatt vízfejnek nevezik: a Kárpát-medencei többközpontú városhálózat Trianon miatt szűnt meg.
Az ökológia ugyanakkor drasztikus módon tudatja velünk az összetartozást, elég csak viszszaemlékeznünk a tiszai árvízre, a ciánszennyezésre, Bős–Nagymarosra. Az Európai Unió regionális fejlesztési programjai egyébként ökológiai-szociális összefüggések mentén alakultak, így az Európai Unió Vízügyi Keretirányelv 2000 című programja a fejlesztési régióhatárokat vízgyűjtőkhöz köti. Az ökoszféra ma is egységes, legfeljebb térképen tűnik másként. A jelenlegi fővárosi vezetés arra kárhoztatja a várost, hogy mindössze egy logisztikai-kereskedelmi szerepkört töltsön be. Márpedig az itt élő embereknek szükségük van egy sajátos öntudatra, ami látnivaló azokból a tapasztalatokból, amelyek spontán hoztak létre élettereket. Ilyenek az úgynevezett új vendéglátóutcák, a Ráday utca és a Liszt Ferenc tér. Egyszerűen érezhető, hogy a helyi, a belső kerületek lakóinak alapvető elvárása az agorák újrateremtése, a többközpontúság megalapozása, a csak ott jellemző helyi arculat megteremtése.
Tehát Budapest regionális központtá válásához a Kárpát-medence kulturális képviselőjévé kell válnia, a nemzet igazi fővárosává, és ezzel együtt a helyi identitásoknak is teret kell adnia. A logisztikai alapú fejlesztés visszaszorítására és a térségi szövetség, a Kárpát-medence kapcsolatainak felerősítése van szükségünk. Együtt kell működni, szövetséget kötni olyan közösségekkel, amelyek a változás motorjai lehetnek. Ott kell kezdeni, ahol az öntevékenységnek van esélye, mert ezzel segíthetjük a többieket.

A szerző a Növekedéskutató Intézet kutatási igazgatója