Fintorog az úgynevezett elitértelmiség

Most meg az a baj, hogy nem kirekesztő. Mármint Orbán. Mert tavaly nyáron még kirekesztő volt, most meg túlzottan is befogadóvá vált. Populistává meg kádáristává. Orbánnal megint baj van, Orbánnal mindig baj van. Elitértelmiségünk megint fintorog, s a fura arcrándulások közepette ilyen és ehhez hasonló mondatok hagyják el száját. Elitértelmiségünk, az örökölt arisztokrácia fölszámolása utáni új arisztokrácia befolyásos csoportja, teszi a dolgát. Fintorog. Fintorog mindazon, mi a plebs körében népszerű. Fintorog amiatt, hogy a politikusok nem a politikai filozófia klasszikus és divatos szerzőitől merítik ötleteiket, gondolataikat, javaslataikat, hanem kiszolgálják híveik és jövendő választóik kívánságait, igényeit. A politikai kampány ugyanis – egyelőre – nem akadémiai székfoglaló és nem intézeti vitanap, hanem a főhatalom megszerzése érdekében folytatott szabályozott cselekvéssorozat. Aminek végén nem doktori fokozatot adnak, hanem mandátumokat és kormányzási megbízást. Mivel a politika világában más mércék szerint ítéltetnek meg a cselekedetek, mint az elvileg az igazság földerítésére hivatott tudomány területén, ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a két társadalmi alrendszer szereplői más mércével mérik működésüket, megszólalásaikat. A politikus – ha sikeres – főhatalomba kerül, az elitértelmiségi meg alig kockáztat valamit, szavainak közvetlen következményei alig vannak. Legfeljebb csacskaságokat mond, s fejcsóválást idéz elő az olvasóban, ám a hatalom terhe nem nehézkedik rá, nyugodtan rándíthat egyet vállán, ha az általa javasoltak, vizionáltak nem jönnek be. Ettől persze még van felelőssége a közösség felé, csak más természetű, mint a politikusé. A tizennegyedik havi nyugdíj bevezethetőségének politikai vitája rémületet és fintorgást váltott ki elitértelmiségünkben. Populizmus, felelőtlenség, ígérgetés – hangzanak a vádak, s az ítéletekben nincs különösebb véleménykülönbség a szociáldemokrata, a liberális vagy a neokonzervatív ideológiák értelmiségi hívei közt. Nagy részük ma jobban kedveli a giddensi új szociáldemokrácia nyelvezetét lassan elsajátító miniszterelnököt, vagy a mindent privatizálni kívánó SZDSZ-t, esetleg a neokonzervativizmus némely nézetével megismerkedő MDF-et. Nincs ezzel persze semmi különösebb gond, hisz az értelmiség mindig is jobban vonzódott a konzisztensnek tűnő, kívülről tetszetős ideológiai alkotásokhoz, mint a nép egyszerű gyermekeinek ajkát alkalmanként elhagyó gondolatokhoz. Amik bizony néha egyszerűek, együgyűek, s a kádári hagyaték miatt erősen anyagi természetűek. Amit Orbán elkezdett komolyan venni.
Orbán maga mögött hagyva a december 5-i népszavazás félsikerét és félkudarcát, belátva a tusnádfürdői beszéd kapcsán támadt kavalkád veszélyességét, jó pár hónapja váltott. A miniszterelnökségért folytatott vetélkedésben új arculattal jelentkezett, lazább és fiatalosabb lett korábbi önmagánál, beszédeit nem kiemelkedő pulpitusról mondja, hanem kis kockákon ülve beszélget a minden bizonnyal gondosan kiválasztott emberekkel. A nép, az egyszerű nép képviselőivel. Orbán tudva, hogy van jó 1,5 millió biztos szavazója, tavaly év végétől azok felé nyitott, akik szavazatukkal, részvételükkel eldöntik a választások kimenetelét. Orbán azokkal kezdett el beszélgetni, ha tetszik, azok kegyeit keresi, akiket a szakpolitológia bizonytalan pártpreferenciájú szavazóként tart számon. Akik szívesebben szavaznak a mindenkori kormányzat ellen, s akik fogékonyak a jövedelmi helyzetük javítását ígérő szavakra. Akik egyébként 2002-ben és 1998-ban is eldöntötték a választások kimenetelét. Akik 2002 tavaszán hallgattak Medgyessyre, s akik különösebben semmit nem várnak a mai magyar elittől. Akiket a magyar elit, s benne az elitértelmiség mélységesen lenéz. Akiket az elmúlt tizenhét-tizennyolc évben többször és többféleképpen igyekeztek sokkterápiával, jövedelemelvonással, inflációval, meg fölsorolni is hosszú, mi mindennel vállalkozói szemléletűvé, gyorsan alkalmazkodóvá és demokratává nevelni. S akik jelentős része nagy ívben tesz arra, amit a magyar elit üzen néki, ehelyett belemerül az olcsó bulvárvilág bugyrainak kavargó vizébe.
Nem kívánom e helyütt sem heroizálni a bizonytalan szavazópolgárok tömegét, a népet. Ami amúgy is emberekből, bácsikból, nénikből, urakból és hölgyekből áll, s akik nagy része kimondva-kimondatlanul a hatalomellenes politika híve. Hogy nem váltak ideológiailag képzett demokratává, hogy nem váltak tudatos és mérlegelő, politizáló emberekké, azért nemcsak ők hibáztathatók, hanem a rendszerváltoztatás során fölépített új magyar politikai rendszer. Ami némi kezdeti föllendülés után fölszámolta a helyi, kisközösségi demokrácia alapjait, amiben a független és így a hatalmat ellenőrző sajtó alig létezik, amiben a temetőkerítés megerősítéséhez szükséges döntést a centrumban, Budapesten hozzák. Magyarországon a polgárok jó harmada kipörgött a rendszerből, ám annyira nem, hogy szavazataikkal ne lennének képesek a parlamenti választások kimenetelét befolyásolni. S akiket Orbán most igyekszik magának megnyerni. Mert – minő szörnyűség! – miniszterelnök kíván lenni. Ami egyébként politikustól ésszerű vágy. S tegyük gyorsan hozzá, hogy mindezt úgy teszi, hogy a liberális parlamentarizmus, a jogállamiság kereteit nem lépi túl.
Orbán hatalomellenes politizálása saját táborának is jót tett egyébként, működik a szikrára vágyó polgári mozgalmárok indulatait csendesítő munkaterápia, a cédulagyűjtés, a szórólaposztás, a szelíd beszélgetés.
Orbán amúgy mindig is tett az elitértelmiség tanácsaira. Hajdani, ám elbocsátott körülállói ezt soha nem tudják neki megbocsátani. Szemükben ezért is értékelődött föl a divatos ideológiák szellőit magába szippantó, az értelmiség oltárain áldozó Gyurcsány. Sok elitértelmiségi a miniszterelnök értelmiségies, irányzatokról, ideológiákról regélő megnyilvánulásait azért is fogadja tapsorkánnal, mert látják benne, helyesebben beleképzelik, mind azt a szofisztikált érvelést, amit az értelmiségi a politikustól elvár. Az persze már föltűnhetett volna nekik, hogy az új szociáldemokrácia szóáradata hasonló a Big Brother nevű tévéműsorhoz, legalábbis annyiban, hogy a hazai körülményeket, történeti összefüggéseket figyelembe nem vevő importtermék.
Persze Orbán kampányában is ott vannak a külföldről átvett elemek, a színek, a képek, a megszólítások, a jelmondatok. A modern politikai marketing eszköztára 2006-ban minden korábbinál szélesebb körben és gyakrabban jelenik meg a kampányban. Csacskaság használatuk jogosságát elvitatni a politikai élet szereplőitől. Fintorogni persze mindenkinek jogában áll.