Legutóbbi írásaimban kétszer is tollvégre kaptam Lengyel László közgazdászt, de most eljött az idő, hogy mélyen egyetértsek vele. Történt, hogy Lengyel László a Nap-kelte egyik adásában Pallagi Ferenc vendége volt, aki azzal vezetett fel egy témát, hogy ismerősei körében mindenkinek tele van a hócipője a kampánnyal, a pártok ígéreteivel. Lengyel erre valami olyasmit válaszolt, hogy igen, mert a média eddig nem látott mértékben ugrott neki az ígéreteknek.
Az eddigiek alapján azt mondhatjuk, a média meghatározott irányba befolyásolja a kampányidőszak alatti közhangulatot: fanyalog „a” pártok ígéretei, az „ígéretlicit”, az ígéretek beválthatatlansága vagy egyenesen „az” ígérgető pártok hazugságai miatt. Szembeötlő azonban, hogy amikor általában „a” pártokat csepülik a médiában, többnyire mindig konkrétan a Fidesz kampányából vesznek példákat. A kampány és általában a pártok miatti médiafanyalgás közvetlenül a Fideszt célozza meg: ha a potenciális, de bizonytalan szavazóknak – a média hatása miatt – netán rossz kedvük lenne, ami eltántorítaná őket a részvételtől, akkor lehetőleg a Fidesztől forduljanak el. Ez a választáspszichológiai képlet egyszerűbben úgy néz ki, hogy a polgárok pártokkal szembeni ellenérzése általános megerősítést kap, de további impulzusok arra ösztönzik, hogy általános ellenérzését a Fideszre vetítse ki, és választómagatartását a Fideszhez viszonyulás határozza meg. A Fideszhez viszonyulást aztán a továbbiakban újabb médiahatások formálják.
A sajtónak és a médiának a 2002-es kampányban egyértelműen az akkori ellenzék mellé állt része most több okból nem meri nyíltan vállalni a kormányoldal melletti rokonszenvét. Főleg azért, mert saját imázsa szerint a sajtó mindig kritikus és ellenzéki, és átlátszó lenne nyíltan az ellenzék ellen kampányolni. Másrészt a kormányfőt váltó és több pénzügyminisztert elfogyasztó kormánykoalíciónak egyáltalán nem oly remek a teljesítménye, hogy mellette értelmes lenne nyíltan kampányolni.
A média ellenzékellenes kampányfanyalgásának viszont több taktikai eleme rekonstruálható. Az egyik az, amire Lengyel is helyesen utalt, hogy eddig soha nem látott intenzitással racionalizálják a kampányt, azaz teszik látszólag pártfüggetlen racionális mérlegelés tárgyává a pártok programját, ígéreteit, kommunikációját – és magát a kampányt.
Ugyanezen újságíróknak 2002-ben viszont eszük ágában sem volt hiperracionálisan darabokra szedni az akkori ígéreteket, pláne az ellenzékét. Emlékszik még valaki arra, hogy a huszonhárommillió román beözönlésének heteken keresztül sulykolt irracionális vízióját újságírók sokasága racionálisan kritizálta volna? Sopánkodtak-e szakértők és újságírók tucatjai a „Több pénzt az embereknek!” közgazdaságilag már első ránézésre abszurd szlogenje miatt? Darabokra szedték-e a nyugdíjasoknak ígért, egyszeri, 19 ezer forintos juttatást, főleg annak ideologikus indokolását?
Nemrég Baló György a köztévé egyik műsorában előrehajolt, és mélyen belenézett vendégének (Orbán Viktornak) a szemébe, és azt mondta: a Magyar Vizsla kilencven százaléka blöff. Emlékszik valaki arra, hogy 2002-ben Baló vagy bárki más bátorkodott volna ilyet tenni az ellenzék akkori vezérével, Medgyessy Péterrel? Netán Medgyessyék nem ígérgettek, nem blöfföltek, és nem hazudtak? Netán az MSZP és az SZDSZ maximálisan korrekt, a politológiát is forradalmasító kampányt folytatott? Szóvá tette-e valaki, mit jelent valójában Medgyessy „személyes garanciát vállalok” kampányretorikája?
A kampányfanyalgás előbbiekkel összefüggő másik taktikai eleme az előző kampányt övező amnézia, de legalábbis annak egyoldalú tálalása. A köztévé Záróra című műsorának február 16-i adásában Rózsa Péter műsorvezető azt állította, hogy a (Fidesz) mostani hazugságával ellentétben a 19 ezer forintos juttatás nem hazugság, hanem tény volt, és aszerint kell megítélni. Rózsa brutális hibát vétett: a 19 ezer forint ígérete azért lehet tény, mert utólag beváltották, míg a Fidesz ígéreteiről ő már előzetesen sugallja a hazug jelleget. De Rózsa nem akar emlékezni arra, hogy bár a Fidesz differenciált nyugdíjemelése valójában a magasabb nyugdíj-kategóriákat érintette (mint most a kormány nyugdíjkorrekciós tervezete!), az MSZP az „elvett” összegből minden nyugdíjasnak juttatott, még azoknak is, akiktől nem vettek el semmit. Rózsa tudásával ellentétben az MSZP húzása tehát részben blöff volt, az indokolás meg egészében hazugság. Szakértőként Rózsa Péter vendége volt P. Szűcs Julianna is, a Fidesz- és jobboldalellenes Mozgó Világ főszerkesztője, aki azt találta sugallni, hogy négy évvel ezelőtt meghatározó volt az, hogy az egyik oldal (Fidesz) kirekesztő kampányt folyatott. Csakhogy a 2002-es ellenzéki kampány szerint a Fidesz elárulta a magyar munkavállalókat (Farkas Flórián meg a cigányokat), kitárta a kapukat a beözönlő idegenek előtt, a MIÉP-pel készült koalícióra, és hogy győzelme esetén fasiszta diktatúra fenyegetett volna. Ez a kampánytaktika pont arról szólt, hogy a Fideszt kitessékelték a nemzetileg elkötelezett és demokratikus politikai pártok közül, és a Haider-ügy nyomán nemzetközileg szalonképtelenné akarták tenni.
A négy évvel ezelőtti ellenzéki kampány vezérmotívuma volt az Orbán Viktor elleni hajsza, és a MIÉP miatti félelemkeltés. Magam akkoriban több olyan, nem baloldali szavazóval is találkoztam, akik bevallották, hogy igenis félnek attól, hogy „Viktor miatt a MIÉP kormányzó tényező lesz” – és szavaztak a Centrumra. A felkorbácsolt félelem olyan erős volt, hogy biztos MSZP-s szavazó indulattól remegő hangon mondta nekem, hogy „félti az életét”(!). (Ennek fényében tessék megítélni azt, hogy Gyurcsány Ferenc a minap az antiszemita jobboldallal való kokettálással vádolta meg a Fideszt: fenyegető veszélyt ugyan most nem tudnak vizionálni, ezért megpróbálják felidézni a korábbi zsigeri félelmet.) Bár a két forduló között valóban voltak jobboldaliak által elkövetett visszásságok, amit kizárólag a Fidesz nyakába varrtak, de azóta sem beszél senki a baloldal hasonló szennyeséről. Pedig voltak középiskolai meg egyetemi tanárok, akik agresszív stílusban érveltek órán a kormányváltás mellett. Szocialista polgármesterek meg szabad demokrata alpolgármesterek, akik üvöltöztek olyan önkormányzati alkalmazottakkal, akik nevüket és fényképüket adták a Fidesz helyi kampányanyagához. Iskolaigazgatók, akik az egyetlen előfizetett újságból, a Népszabadságból olvastak fel a beosztott kollégák előtt, és dr. Kende Péter könyvével grasszáltak az intézményükben. Orbán Viktort nyíltan leköcsögöző, meg a fideszesek kiirtásáról nyíltan beszélő egyetemi emberek. Rengeteg olyan példa, amelyeknek a médiában folytatott diskurzusokban a leghaloványabb nyoma sincs. Ezeknél nyomósabb, mert hatásosabb jelenség volt, hogy a polgári kormány ellen felkorbácsolt közhangulat következményeként nyílt színen a legvulgárisabb módokon szidták Orbán Viktort. Személyes élményeim közül a legegzotikusabb az volt, amikor a vonaton egy akkor ellenzéki kalauznő durva hangnemben, obszcén szavakkal keveredett vitába az egyik utassal.
Az ellenzék 2002-es választási (első fordulós) győzelmében döntő volt a szociális demagógia, a közhangulat felszítása és a választók ezáltali mobilizálása. A Fidesz esélyeit most az növeli, hogy négy év baloldali kormányzás után az ország és az emberek többsége olyan helyzetben van, hogy még a hétköznapi élet szocialista megmondóemberei is érzik: köznevetség tárgyává válnának, ha újból csatasorba állnának. Vonaton, várótermekben és más közterületeken legalábbis most csend van. De éppen erre a kényszerű csendre játszik rá a média kampányfanyalgása, ami viszont nem kedvez a Fidesznek.
A 2004. december 5-i népszavazási kampányban a kormányoldal és sajtójának csapásiránya a kampány „szétracionalizálása”, a szavazás értelmetlenné tétele volt. Sikerrel szuggerálták, hogy a feltett kérdések értelmezhetetlenek, és súlyos következményekkel fenyegetnek. Meg is lett az eredménye: az állampolgárok abszolút elbizonytalanított többsége azért maradt távol, mert nem bízott saját minimális ítélőképességében sem, és a Fidesznek erre nem volt ellenszere.
A szocialisták a Medgyessy miatt elvesztett törzsszavazóik visszacsábításával zárkóztak fel a Fideszhez, de megelőzni nem tudták. Céljuk valószínűleg az, hogy a kampányfanyalgással a Fidesz potenciális, a kormánnyal szemben kritikus szavazóit bizonytalanítsák el. A csapda abban áll, hogy ez a saját (nagyobb?) tábor mobilizálására késztetheti a Fideszt, mint négy évvel ezelőtt a két forduló között. Az MSZP viszont ugrásra készen várja, hogy a felfokozott hangulatban olyan ellenmobilizálásba kezdhessen, amelynek középpontjában a Fidesz keltette félelemre való hivatkozást állíthatják.
Gyurcsány Ferenc apartheid bevezetésével vádolta meg az ellenzéket, ami önmagában és a pillanatnyi helyzetben kapitális tévedés. Az, hogy Baló Györggyel kezdve újságírók hadának nem fog eszébe jutni, hogy az állítás racionális tartalmát, hazug, és a köztársaság miniszterelnökéhez méltatlan voltát firtassa, azt bizonyítja, hogy a média nagyobbik részének racionális gondolkodásért felelős agyféltekéjével négyévente ciklikus gondok vannak.
A szerző politológus
origo.hu
10 erős mondat Magyar Péter volt barátnőjének interjújából
