Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem voltak erős kételyeim. De hogy ennyire ostobának és ilyen könnyen átejthetőnek néznek, azt azért nem gondoltam. Megkaptam ugyanis a fennhangon beígért „dupla” családi pótlékot, amit kíváncsian vártam már hetek óta. Mondanom sem kell, hogy kiderült: a baloldalon mást jelent valaminek a kétszerese, mint ott, ahol nekem és a gyerekemnek kell megélnünk.
Egy iskolás gyermeket egyedülállóként nevelő létemre eddig havi 7500 forintot hozott nekünk a postás. Ehhez hozzájött még a 13. havi összeg, és mivel a dolgozó szerencsések közé tartozom, ezért évi 36 000 forinttal csökkenthettem alacsonynak számító, de mégiscsak létező jövedelmem adóját. Ha mindezeket a tételeket pontosan összeadom, akkor számításom végeredményeképpen évi 133 500 forintot kapok. Ha ezt elosztom tizenkettővel, akkor havi átlagra 11 125 forint jön ki. Ez volt eddig. És mi van most?
Ehhez képest ma 12 000, azaz tizenkettőezer forintot kaptam kézhez „dupla” családi pótlék gyanánt. Mivel e mellé az adat mellé kénytelen voltam figyelembe venni azt is, hogy ezentúl lőttek a 13. havinak és az adókedvezménynek, akkor egyszerű műveletekkel könnyen kiszámíthattam, hogy az emelés mértéke havi 875 forint. Ez 50 forinttal több, mint 11,11 százalék. A 7500-nak a duplája ugyanis nem 8375, hanem 15 000. Legalábbis az én szerény matematikai tudásom szerint.
Ha arra a sok családra gondolok, ahol a családi pótlékra jogosult szülő állás és adóköteles jövedelem nélkül neveli a gyerekeit, akkor (maradva az egyedülálló egygyerekes példánál) ők most havi 3875 forinttal kapnak többet az eddiginél, ami valamivel jobb ugyan, mint az adózó tömegeké, de ez is messze elmarad az úgynevezett duplához képest.
Nos, vagy én nem tudok számolni, vagy a baloldalon számolók megreformálták a matematika törvényeit és szabályait. De az is lehet, hogy egyszerűen csak ennyire hülyének néznek, és tulajdonképpen ez az, ami még annál is fájóbb, mint az, hogy mennyi is az annyi.
Mi lenne, ha például azon elv mentén közelítenének a szociális ellátás részét képező családi pótlék mértékének a meghatározásához, hogy ki mennyire szorul rá? Most ugyanis a magas, sőt a rendkívül magas, sőt még az elképzelhetetlenül magas jövedelműek is megkapják ugyanazt, mint amit a kereset nélkül vagy az éhbérért valahogy tengődők kapnak. Az az érzésem, hogy ha a nem rászorultaktól való megvonás által felszabaduló többletet egyszerűen hozzátennék azokéhoz, akik bizonyos meghatározott egy főre jutó jövedelem alatti összegből élnek, akkor akár az adókedvezményt is kihagyhatnák a rendszerből. Anélkül is elfogadhatóbb összeg jönne ki, és megszűnne az a disszonancia, hogy akik jövedelem nélkül vegetálnak, azok még azáltal is hátrányosabb helyzetbe kerülnek, hogy adózó jövedelem híján elesnek ettől a pluszkedvezménytől. (Én a gyereket nevelők adókedvezmény útján való támogatását külön elvként kezelném, és nem mosnám össze az egyértelműen szociális alapon elosztandó családi pótlékkal.)
A jövedelembevallás tisztasága ettől nyilván nem lenne garantáltabb. Továbbra is lennének, akik sokat keresnek és keveset vallanak be, és így ők is a rászorulók között jelennének meg. De egészséges országban nyilván sem a gazdaságot, sem a szociális hálót nem úgy kell kitalálni, hogy a csalókból kiindulva és a miattuk keletkező kiesést pótolva eleve kevesebbet adunk azoknak is, akik tisztességgel számolnak el azzal, amijük van. Sajnos egyre több, egyébként becsületes és mások iránt szociálisan érzékeny, általában nagycsaládos ismerősömtől hallom, hogy „ha nem ügyeskedek valahogy a számláimmal, akkor felkopik az állunk”. Szomorúan szemlélem, hogy az egyébként viruló gazdaság farkastörvényei hová züllesztik a még meglévő erkölcsi mércéket is.
Szívből remélem, hogy ha már a családi pótlékkal kapcsolatban is úgy jártunk, ahogy, akkor tovább gondolkodunk azon, mennyien hagyjuk magunkat az orrunknál fogva vezetni.
Lakatos Anna, Budapest
origo.hu
Nagyot csökkentek Magyarországon a jövedelmi különbségek
