Analízis

Olvasom valamelyik „baloldali” hírportálon (megnevezném, de tényleg nem emlékszem már, hogy melyiken, annyi van belőlük – mármint a baloldaliakból), hogy a 19–29 éves fiatalok körében negyven százalék a Fidesz, tíz-tíz százalék az MSZP, illetve az SZDSZ szimpatizánsa, a többi ingadozó. Emiatt a portál nyugtalan, és szeretne utánajárni a fiatalok „bizonytalanságának”. Ezért fórumot indít. Ami helyett inkább ide írok, nehogy „kimoderálják” a mondanivalóm lényegét. Tehát: ez a hatvanszázaléknyi „eltökéltség” semmi szín alatt nem igazol a fiatalok körében bármiféle bizonytalanságot. Hanem annak inkább az ellenkezőjét. Ami a portálos elvtársakat pedig izgatja, az nyilvánvalóan a negyvenszázaléknyi Fidesz-támogatottság. Erre szeretnének magyarázatot. Amit viszont én ezennel prezentálnék, remélem, valahogy eljut hozzájuk. A dolog egyszerű: a „fiatalok” már nem tapasztalták meg maguk a bolsevizmus („létezett szocializmus”) gerincropogtató és jellemromboló gyakorlatát; annak mindmáig ható következményei (Medgyessy, Molnár, Gál, Szabó stb. ügynökök lebukása, szánalmas magyarázkodásaik) pedig undorral töltik el őket. Az pedig, hogy az „öregek” körében az utódpárt támogatottsága a harminc év alattiaknál tapasztaltak triplája, szégyenletes, de szintén megokolható. Először is: ott a nyolcszázezer egykori párttag nagy része, akik a legmagasabb szintig vitték anno a kollaborációt, akik olyan miliőben élték le életük meghatározó részét, amelyben képtelenek voltak megtapasztalni az emberi szabadság mibenlétét, és a szolgaságot önként vagy enyhe ráhatásra vállalták – nem utolsósorban bizonyos kiváltságok kilátásba helyezése fejében. Aztán nagy menedéke volt az a „rendszer” (helyesebben „rendetlen-szer”) a tehetségtelen emberek garmadájának, akik közül igen sokan rájöttek, hogy a rátermettséget dumával, pofázással igen jól lehet helyettesíteni – már ami a hivatali/munkahelyi előmenetelt és az ezzel járó anyagi kedvezményeket illeti. De besoroltak még ebbe a heterogén társaságba a sunyítók és lapítók is, akik „biztos, ami biztos” alapon „léptek be”, így remélvén még kispolgárinak sem nevezhető nyugalmuk fenntartását.
Jelenleg meg itt vannak még ezen két és fél millió között azok, akiket egykor „kiemeltek”, akiket „beiskoláztak”, és akiket „kineveztek”; akik összekiszeztek egy panelt/hobbitelket maguknak, akik ifjúgárdistaként elsősorban is alkoholizálni meg lányokat hajkurászni jártak az építő- és vezetőképző táborokba, akik soha nem szűnő nosztalgiával emlékeznek a majálisok sör- és virsligarantáló rendezvényeire. De itt vannak a közönyösek is, akik önzésből vagy akár szűkkeblűségből hallani sem akarnak az elszakított nemzettestek felemeléséről, termékeny táptalajaként az „akkor neked kevesebb jut” főparvenüféle nemzetpusztító mételynek. Végül az ő soraikat szaporítja az új világban kiigazodni képtelen, az abban boldogulni tudókat gyűlölködő irigységgel vizslató, magatehetetlen, kezdeményezésre képtelen sokaság is. És ezzel nagyjából meg is lennénk. Csoportjellemzésként még hozzátenném Kerti professzor sommás megállapítását: az MSZP ez idáig egyetlen feddhetetlen jellemű miniszterelnök-jelöltet sem volt képes kiállítani. Azt hiszem, végképp túlzott elvárás lenne a két és fél milliótól, hogy ezen azért gondolkodjon el…
Az a tízszázaléknyi fiatal, aki az SZDSZ-t támogatja (ez a szám is duplája az „öregekének”), sokat elárul erről az anarchista (Czakó Gábor telitalálata) pártról: a fiatalok körében a nyilvánvalóan nagyságrendekkel több drogfogyasztó, de a minden korosztály négy-öt százalékát kitevő szexuálisan deviáns csoportok is a rab madarak (Fábry Sándortól plagizálva) fészkében keresik a „melegséget”. Ez van.