Egy választási szlogen utóélete

És ismét nem szakadt le a mennyezet. A papíron oly sebesen sercegő tollak, és fékezhetetlen klaviatúrák, melyek máskor a náci beszéd legapróbb gyanúja esetén is azonnal országos, sőt európai méretű elhatárolódási kampányokat követeltek, most feltűnően pihennek. Elmaradtak a megfellebbezhetetlen vezérelv-szakértői megszólalások, hallgatnak a magyarországi demokrácia ezeresztendős hiányainak tévedhetetlen kül- és belföldi elemzői, akik minden lehetőt és lehetetlent félreértenek, hogy bizonyíthassák: Magyarországon a náci beszéd, a fasiszta példák követése belső kényszer. (A baloldalon meddig rágódtak a „gazdasági élettér” fogalmán, melyre csak a Lebensraum náci értelmezésként tudtak gondolni…) A kampány környékén máskor szép számmal felbukkanó szakképzett pszichiáteri elemzések is elmaradtak. Nem is olyan régen legfeljebb az volt a kérdés: vajon a Fidesz számára Mussolini vagy Hitler pártja volt-e a követendő példa?
S most tessék, Gyurcsány Ferenc a „Van egy ország. Van egy ember. Van egy program.” jelszóval kampányol, ami kísértetiesen emlékeztet az „Ein Volk, ein Reich, ein Führer” (Egy nép, egy birodalom, egy vezér) szövegére. Amit, s talán ezt kevesen tudják, szintén egy voksolásra ötlöttek ki a goebbelsi propagandaminisztérium reklámszakemberei. Miután a Német Véderő csapatai 1938 márciusának közepén bevonultak Ausztriába, április 10-én az új Nagy Német Birodalom lakosait megszavaztatták az Anschlussról, akik „meglepő” módon 99 százalék feletti arányban támogatták azt. Sokat elárul a „Mi voltunk Hitler első áldozatai…” kezdetű osztrák mítoszról, hogy Németországban alacsonyabb volt a javaslat támogatottsága, mint az ostmarki területeken.
A történtekben nem az a felháborító, hogy a program és mondanivaló hiányban szenvedő MSZP-kampánycsapat egy, a Harmadik Birodalom által megterhelt jelszót választott – bár itt is nehéz a véletlennel védekezni, hiszen egy meglehetősen ismert náci kampányszövegről van szó. Ez ugyanis óhatatlanul, még a legjobb szándékok mellett is előfordulhat, még az erre kínosan ügyelő Németországban is. A német pesszimizmust oldani kívánó, 2005 végén elindított, „Du bist Deutschland” (Te vagy Németország) kampány azonnal megtorpant, amikor egy német városka, Ludwigsburg levéltárosa előásta, hogy Hitler 1934-es látogatását a „Weil, du bist Deutschland” (Mivel te vagy Németország) plakátokkal köszöntötték. Nos, a kampány minden fontos szervezője azonnal sietett elnézést kérni mindenkitől a baklövésért. S eszük ágába sem jutott, hogy arrogáns módon kioktassák a tényt szóvá tevő levéltárost vagy az ominózus 1934-es fényképet publikáló lapokat.
E körülmények ismeretében valóban zavaró az a kettős mérce, ahogyan az egyik oldalnak gyakorlatilag naponta bocsánatot kellene kérnie valamiért, amit el sem követett, de állítólag el akart követni. Lásd Eörsi Mátyás megfellebbezhetetlen logikáját, amikor azt bizonygatta: Horváth Balázs lövetni akart a taxis blokád idején. Míg a másik oldalon úgy tűnik, a „nekünk mindent szabad” érzés uralkodik. Ennek a felelőtlen viselkedésnek azonban pontosan azok iszszák meg a levét, akiknek az érzékenységére a baloldal, ha szükségét érzi (legutóbb a XII. kerületi turulszobor esetében), hivatkozni szokott. Hiszen az egész ügy mérhetetlen szánalmassága azt a sokakban meglévő előítéletet igazolja, miszerint itt nem egy általános emberi tilalomfa áll, hanem pusztán egy adott jelre lehívható, politikai igény esetén előhúzható, aktuális pártérdekektől függő „félelem” és „érzékenység”.
Persze politikai, politológiai értelemben nem meglepő, ha a programtalan MSZP ilyen eszközöktől sem riad vissza. Nem feledjük a 2002-es kampány egyik, mára méltatlanul elfeledett botrányát, amikor a szocialisták a miniszterek és kihívóik szakmai kérdésekben lefolytatandó vitájában sem bíztak saját érveik erejében. Akkor plazmaképernyőkkel és egyéb médiatrükkökkel próbálták meg eladhatóbbá tenni az önmagában igencsak gyengécske mondanivalójukat. Nem véletlen tehát, hogy valódi társadalmi program híján most nem maradt más a magyar szocialisták számára, mint a személyre szabott, Orbán Viktor-ellenes támadások sorozata. Valamint a kritikátlan magyarországi balmédia által úgy, ahogy eladhatóvá sminkelt egyszemélyes Gyurcsány Ferenc-show. (Nehéz eldönteni, hogy az Új Magyarország nevű gyengén szerkesztett ötletgyűjteményben foglaltakon sírjunk-e vagy nevessünk.) Ugyanebbe a sorba illeszthető a valódi társadalmi problémák helyett az álbotrányok feletti mesterséges megdöbbenés, mint például a külföldön élő magyaroknak küldött tájékoztató miatti hilleri jajongás.
Aki kicsit is ért a pszichológiához, az az elhíresült sajtóplakátban akár egy freudi típusú elszólást is felfedezhet. Hiszen 2004-ben Medgyessy Péter eltávolítását követően a hatalom megtartását mindenek fölé helyező szocialisták csak azért szavaztak bizalmat Gyurcsánynak, mert egyedül benne látták megmentőjüket. S annak ellenére, hogy ifjúsági és sportminiszterként is egyértelműen megbukott, kíméletlen demagógiájával mégis sokkal esélyesebbnek tűnt Orbán Viktor és a Fidesz népszerűségnövekedésének megállítására, mint a szürke és kevésbé gátlástalan apparatcsik aurájú Kiss Péter. Csakhogy ezzel az elvtelen kompromisszummal az MSZP maga is nagy lépést tett a vezérelvű párttá válás irányába, ahol a gyakorlatban a Führer és szűk környezetének hatalmon maradása volt az egyetlen igazi cél, bármibe is kerüljön az adott nemzetnek. (Jól jellemzi Hitlerrel szemben az óriási emberi különbséget II. Vilmos viselkedése, aki nem folytatta az utolsó emberig a háborút 1918 őszén. Hány életet lehetett volna megmenteni, ha 1944 nyarán, amikor a Führer számára a katonai helyzet már reménytelenné vált, legalább a császár emberi minőségével rendelkezett volna!) Elég itt a 2004. december 5-i népszavazáson képviselt nemleges gyurcsányi álláspontra utalni, ahol láthatóan az egyetlen szempont a Fidesz ütlegelésének szándéka volt. A másik szembeötlő hasonlóság a két demagóg között a létező világ aktuális problémái elől a távoli jövőbe menekülés. A most megoldandó problémák helyett a tízesztendős távlatok emlegetése. Hitler 1933. január 30-án, egy nappal hivatalos beiktatása előtt mondotta: „Adjatok nekem tíz évet, és nem ismertek Németországra!” A tízesztendős jubileumra a szövetségesek aztán úgy emlékeztek, hogy a Sztálingrádnál elesett német katonák tetemeinek képéhez montírozták ezt a szöveget.
A német történész, Götz Aly Hitler népállama című, a közelmúlt talán legvitatottabb és legizgalmasabb történelmi tárgyú könyvében állítja, hogy jórészt adósságokból finanszírozott jóléti intézkedéseivel a Führer megvette a németek szimpátiáját. S amikor már a Harmadik Birodalom államcsődje elkerülhetetlennek látszott, akkor nem látván más lehetőséget, megindította hódító és rablóháborúit. Így ez a kis történet, minden részletével, újabb fontos mozaikkő a Gyurcsány Ferenc arcképére formált MSZP-tablón.

A szerző történész