Kovács Pisti magyar állampolgár, 5 éves – hirdeti az SZDSZ köztéri plakátja. A sorozat egy másik darabján viszont Kuncze Gábor segít a lurkónak a leckeírásban. Szegény Pisti! Még be sem töltötte a hatot, és már leckeírással gyötrik! Szólni kéne a gyermektelen Kunczénak, akinek az idényjellegű választási pelenkázáson túl nincs közvetlen nevelési tapasztalata, hogy ne higgyen az amerikai kampányguruknak: Magyarországon nem akkortól van az iskolakötelezettség, mint a tengerentúlon…
Hiller István szerint a Fidesz Irma nénije nem tud elég szomorúan nézni, ebből pedig nyilvánvalóan következik, hogy az ország vidám és hurráoptimista, örül a gyurcsányi földi paradicsomnak, az ellenzéki program pedig megbukott. A Fidesz Irma nénije a szívgyógyszeres plakátokon szerepelt; nyilván ezért lett szívügye a szocialista pártelnöknek. Akinek veleszületett politikai fölényét mi sem mutatja hívebben, mint hogy álmából felköltve is képes elég szomorúan nézni.
Komássy Ákos, az ifjúbalosok felkent vezére sajtótájékoztatót tartott a Nyugati téri nagyposta előtt, ahol A buli színe című pártszóróanyag-CD-t feladta Mikola István címére. (Elég nagy lehet a vérvörös kiadványból a remittenda, ha még mindig van belőle kallódó példány.) A tetthely típusú politikai performanszra az szolgáltatott ürügyet, hogy Mikola az egyik beszédében megemlítette a technozenére bulizókat; a szóban forgó válogatás-CD-n pedig van egy szám, amely történetesen a bulizás jogáért emel szót a Csavard fel a szőnyeget mélyfilozófiája szellemében. (Beastie Boys: Fight For Your Right. Refrén: „You gotta fight, for your right, to party”.) Most lendüljünk túl azon, hogy a bulizás meg a partira járás vajon ugyanazt a szórakozásszociológiai választói réteget célozza-e meg. Inkább képzeljük el Komássyt félmeztelenül, kendermintás alsóban vonaglani egy importált technoünnepély kipufogógázt eregető kamionjának platóján, amint ezt a számot playbackeli, s titkon úgy gondolja, hogy a „party” itt magát a Pártot jelenti. Nem is szólva arról: az ifjúbalos politikusnövendék, aki Medgyessy Péter táskahordozójaként ismerkedett az aktív politizálás rejtelmeivel, vajon tisztában van-e a „buli” szó minden jelentésárnyalatával – például hogy mit fed a „bulista” meghatározás. Édesanyja, aki a piros dzsekis kampányban vitt szerepéért hálából kulcspozíciót érdemelt ki a köztévében, talán mesélhetne neki egyet-mást ebben a témakörben…
Gyurcsány nem limuzinszocialista, miként Rogán Antal állította – cáfolják a limuzinpárt háza tájáról. Az érvelés sem mindennapi: a kormányfő a reklámfilmje forgatásakor csak úgy beült a limuzin hátsó ülésére, de eszébe sem jutott egyúttal helyet is változtatni vele. Ez magyarázza azt is, hogy a KRESZ előírásai ellenére miért nincs a filmen bekötve. A kormányfő szerint az elsuhanó tájat csak úgy mögé vetítették, mint a kezdetlegesebb hollywoodi filmekben. Ettől féltem. A miniszterelnök igazi, a limuzin is igazi, minden mást azonban csak úgy mögé vetítenek. Amíg csak a tévéképernyőre tapadunk, addig nincs is gond. A limuzinperspektíva akkor válik húsbavágóvá, ha mi vagyunk a mögötte elsuhanó táj.
Disznófő – közli egy közlekedési tábla az interneten keringő fotódokumentum szerint. A felirat fölé azonban Gyurcsány fotóját kasírozták. Nem tudhatjuk, hogy egy túlbuzgó szocialista plakátragasztó aktivista hozta-e létre a sajátos képzettársítást, netán keresetlen kormánykritikával van dolgunk – ha az utóbbival, akkor ízetlen. Egyébként is, maga a miniszterelnök kérte ki magának, hogy őt a jobboldal „galád disznónak” akarja beállítani. Ne adjuk meg neki ezt az örömet. Ez a fő.
Mióta Szigetvári Viktort, az MSZP kampányfőnökét rhinotillexománián érték, semmi nem veszélyezteti a kandikamerás felvételt az internetes videók toplistáján. A képsor a szocialisták egyik Köztársaság téri sajtótájékoztatóján készült, amikor az ismeretlen operatőr elkalandozott kissé, s felfedezte, hogy a kampányfőnök hátulról figyelve a produkciót, elgondolkozva az orrába túr, majd a bányászat eredményét önfeledten elfogyasztja. Már most szeretném leszögezni: e sajátos étkezési szokásnak semmi köze az MSZP programjához vagy a Gyurcsány–Hiller tandem országvezetési alkalmatlanságához. Csupán végtelenül gusztustalan; különösképpen egy kampányfőnöktől. A világhálón előbányásztak egy politikusi előképet is: Henry Kissingert annak idején sikerült hasonló művelet közben lencsevégre kapni. Nixon legendás külügyminisztere később ettől még Nobel-békedíjat is kapott. Nem tudom, miért van az az érzésem, hogy Szigetvári nem fog.
Aggódom a köztársaságért. Azért aggódom, mert újabban azok aggódnak érte hivatásszerűen, akik előzőleg részvénytársaságot csináltak belőle. Most pedig barátilag tüntetnek is a köztársaságért. A Népköztársaság útján.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket