Atyafiságos gyűlölködés

Csúsztatást, sőt gyűlöletbeszédet is taníthatna Majsai Tamás teológus, egyháztörténész az Iványi Gábor igazgatása alatt álló Wesley János Lelkészképző Főiskolán. Ezt azután vagyok kénytelen megállapítani, miután elolvastam a főiskolai tanár, egykori református lelkész Levélféle Fabiny Tamás evangélikus püspökhöz című, egész oldalas írását az Élet és Irodalom április 21-i számában. Hihetetlen, ha Fabiny Tamás, akit márciusban iktattak be az északi evangélikus egyházkerület püspöki hivatalába, pusztán azzal vonta magára Majsai figyelmét, hogy interjút adott a Magyar Nemzetnek húsvét alkalmából. Az ÉS-cikk amúgy nemigen foglalkozik az általam készített ünnepi beszélgetés tartalmával, annál inkább azzal a környezettel, ahol az megjelent.

Még csipesszel sem

Majsai Tamás így vall fájdalmáról: „Az ún. történelmi egyházak jobboldali elkötelezettségének erőteljes jelképi kifejeződését láthatjuk abban is, hogy papjai, vezetői rendre a jobboldali médiapiac fórumain szeretnek magukról vallani. Például annak a nacionalista, irredenta és antiszemita felhangoktól bűzlő Magyar Nemzetnek a hasábjain, amelyet konzervatív politikusok sem óhajtanak még csipesszel sem kézbe venni.” Érdemes itt közbeszúrni, hogy a Dávid Ibolya MDF-elnök mondását is magába olvasztó Majsai-kolumna mindjárt az ünnepet követő számban – közvetlenül a parlamenti választások második fordulója előtt – jelent meg. Vagyis a szerző és a ÉS-szerkesztők igazán nem vádolhatók álmossággal. De hadd vegye viszsza a szót a levélféleíró: „Kedves Püspök Úr! Kedves Kolléga! Mit nem ád a Mindenható! Tegnap kinyitom az utóbb említett lap húsvéti kiadását (…), és bizony kit látok ott mosolyogni egy tenyérnyi fényképpel? Hát bizony Önt. Önt, aki püspöki hivatalba lépésének első jelesebb interjúját éppen e fórumon látta bölcsnek elrebegni.” Majsai e diadalérzetét egy további habköpéssel is kifejezi, elutasítva azt a fajta egyháziasságot, amely „egyetlen megszólalás erejéig is el tudja képzelni gondolatainak médiumaként a politikai ellenfelekről módszeresen obszcén nyelven fogalmazó és a neonácizmusnak eljegyzett Magyar Demokratával szoros szellemi rokonságot ápoló Magyar Nemzetet”.
A cikk félelemkeltő funkciója kétségtelen; más kérdés, hogy eléri-e a célját. Én egyedül a záróformulánál éreztem enyhe borzongást, ami magyarázható émelygéssel is: a szerző „atyafiságos köszöntéssel” búcsúzik a fiatal evangélikus püspöktől. Akit, mint említettem, lényegében csak a médiumválasztása miatt bírál. Zárójelek között valahol elejti Majsai, hogy e levelét meg kellett volna már írnia Bölcskei Gusztáv, Szabó István református és Gyulay Endre katolikus püspöknek is, mint akik szintén nyilatkoztak már az egyetlen konzervatív napilapnak. Azt viszont az exlelkész valamiért nem szőtte anyagába, hogy többször adott exkluzív interjút a Magyar Nemzetnek Erdő Péter bíboros-érsek is; februárban pedig Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke tisztelte meg gondolataival a mi olvasóinkat. Azt hiszem, ez a Feldmájer-interjú – a kampány közepette – azért valamennyit tett a hazai zsidók és nem zsidók együvé tartozásáért… Biztosan többet, mint az ÉS-ben nem oly rég megjelent egyik novella, amely naturalisztikusan idézte meg két idős férfi (egy zsidó és egy gój) homoszexuális együttlétét, amelynek során még egy feszület is előkerült – önkielégítési eszközként…
Azt, hogy mennyire olyanféle a Magyar Nemzet, mint amilyennek azt kinyilatkoztatja, lapunk két másik húsvéti írásával igyekszik bizonyítani az abszolút elfogulatlan Majsai. Az egyik írás a közutászként meg nemzetevangelizátorként említett Csontos Jánosé. Mondja még valaki, hogy az Élet és Irodalom nem hagyománytisztelő: sokadik támadását vezeti e publicista ellen. A wesleys tanár szerint Csontos a Nincs más választás című jegyzetében egyfajta „(OV) Jézust” kreált, vagyis Jézust összemosta Orbán Viktorral, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökével. Csakhogy üsse föl bárki április 15-i számunkat: Csontos következetesen a valóságos Jézusról ír abban. Szellemesen öszszeszikráztatja ugyan a mi jelenünkkel és kampányéránkkal a kétezer esztendős passiót, de a legcsekélyebb kísérletet sem teszi arra, hogy Krisztussá avasson egy kortárs politikust. Kifejezetten a jézusi megváltó műről beszél, amelynek nagyobb érvényesülési terepet kívánna a mai magyar politikai életben. Előbb megjegyzi, hogy Júdás evangéliumát mint „áporodott apokrif sztorit” épp húsvét előtt terítette a média – még a köztelevízió is –, majd a feltámadástan relativizálása ellen érvel: „Márpedig ha a krisztusi feltámadásba vetett hit kollektíven megrendül, értelmét veszti a szolgálat és áldozathozatal kategóriája is. Jézus talán élt a politika örökös eszközeivel, de nem élt vissza velük. Ő az eszményi politikus archetípusa, aki nem a saját hasznát vagy önmegvalósítását, hanem a nép és az emberiség üdvét nézi.” Nos, ez nem az OV-Jézus, hanem az igazi, a Majsai úrra nézve is egyetlen. (Csontos János reagálásának az ÉS e heti számában korrekt módon helyt adott – a szerk.)

Egy kis kései kultúrháború

Majsai félretájékoztatja az ÉS olvasóit, amikor a Lábady Tamás alkotmányjogásszal készült cikket hozza szóba. Így minősíti: „gondolatvezetése a keresztény antiszemitizmus legsötétebb fejezeteihez tartozik”. Ajánlanám a teológus-tanárnak, vigye máshová antiszemita jelzőjét, és ha igazán a zsidóságért buzog, szakítson vádaskodó természetével. Vagy legalább olvasson kevésbé sietősen. Bár nem valószínű, hogy a sietősséggel van a baj. Attitűdje okán alaposan feltételezhető: mindenképp kicsiholna egy kis kései kultúrháborút az istengyilkosság vádjának felmelegítésével, vulgarizálásával. De Lábady nem fogalmaz úgy, amint Majsai megvádolja, hogy „a zsidók” feszítették meg Jézust. Főtanácsról tesz említést, meg arról, hogy a Názáretit egyaránt elítélték a zsidó és a római jogrendszer alapján is. Hogy miért mind a kettő? Ennek megválaszolása így olvasható a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogtanára cikkében: „Ha Jézus csak a választott nép ítélete alapján hal meg, könnyen állítható, hogy a megváltás csak a választott népre vonatkozik. Azért kellett neki az akkori egész világot jelképező, hatalmas római birodalomban is elítéltetnie, majd meghalnia, hogy az egész emberiség számára világos legyen: a megváltás nem csak a választott népet érinti.” Mindebben annyi antiszemitizmus sincs, mint amennyi emberi jóindulat Majsai Tamás levélféléjében.

Az ügynökrendszer „áldásai”

De miért is kell Fabiny Tamás, az új evangélikus püspök nevét az ÉS-ben meghurcolni? Elég magyarázat, hogy az egyetlen ellenzéki napilapot még az eddiginél is szélesebb körben sikerüljön bojkott alá vonni, szellemi gettóba zárni? Vagy talán azért Fabiny püspöknél szakadt el az egyháztörténész kegyességének cérnája, mert éppen a Magyar Nemzetnek adott interjúja tanúsítja: ő valóban lendületet szeretne adni az egyházi félmúlt feltárásának? Mert hiszen ezzel Majsai Tamás is foglalkozgat. Esszéisztikusan persze és főleg a keménybalos Mozgó Világban. Árulkodó, hogy a levélféleíró hermetikusan elfedi azt a tényt, hogy Fabiny a tiszta evangéliumi tartalmak után legbővebben erről nyilatkozik. No persze, ha az egyház maga veszi végre kézbe az ügynökkérdést, Majsainak előbb-utóbb csak a hipotetikus keresztény antiszemitizmus emlegetésére nyílik tér. Pedig úgy senki nem tud írni az egyháziügynök-kérdésről, mint ő. Kérem az olvasót, szedje össze maradék figyelmét, mert még egy Majsai-idézet következik, a Mozgó Világ idei 4. számából: „Fontosnak tartom ugyanakkor leszögezni, hogy az egyházakon belüli ügynökrendszernek (…) voltak bizonyos kedvező eredményei is. Például (…) az, hogy a lényegileg reakciós-retrográd szellemiségű papi társadalom és az általuk fémjelzett egyházi környezet legalább így, a szelektíve összeválogatott vezetői elit nyomására rákényszerült a modernizáció eszméjével, a keresztény és a humanista gondolkodás progreszszív hagyományaival való megismerkedésre.”
Értik? Az egyházbomlasztó rezsim ezt a retró kócerájt ingyen hozzájuttatta egy kis szellemi progresszióhoz. Lenyújtott az üldözött klerikális reakciónak egy kis keresztény humanizmust. Valahogy úgy, mint Majsai, az atyafiságos.