Egy balsiker okai

A kádárizmus eredményeképpen – 1956 után – óriásira növekedett Magyarországon a politika alatti vagy apolitikus tömeg, amely valójában már nem érdeklődött a szűk privát életen kívül eső kérdések iránt. A kívülről jött rendszerváltozás előtt nagyrészt eldőlt, hogy kik lesznek a benti régi-új urak. Nagyban és kicsiben egyaránt azok maradtak felül zömmel, akik a lefojtott kádári világban is – célszerűen és értékmentesen kiszolgálva – a saját magánérdeküket tekintették mércének. Az egyébként atomizált társadalomban ekkor már a média volt az egyetlen igazi kapocs a hatalom és a nép között – régóta felmorzsolódtak az önszerveződések. A közös vagyont korábban az ideologikus hatalom alapján monopolisztikusan használó kaszt immáron privatizált vagyon birtokában kezdte működtetni a zömében megbízhatósági médiamunkásokat, s e két formában (tőke és média) nagyrészt átvette a helyi társadalmak fölötti dominanciát is. Ez a dominancia az ipari és mezőgazdasági munkahelyek riasztó mértékű leépülésével egy olyan önkormányzati segélypolitikában öltött testet 2002 után, amely a reménytelen tömeg egykori ingyenpaneljének, vattamunkahelyének pozitív emlékezete által „átölelte” a verbálisan szociáldemokrata új milliárdosokat.
A 2002-es elsöprő önkormányzati szocialista győzelem után kormányzati segítséggel egy olyan helyi politika alakult ki a rozsdaövezetekben, amely sokaknál kiváltotta a munkára, munkahelyre alapozó politika nehéz, gyakran – a mai globalista világban – reménytelen erőfeszítéseit. A jövendő és meglévő európai pénzekkel való aktív kormányzati manipuláció pedig még olyan csoportok elégedetlenségét is képes volt jelentősen közömbösíteni, amelyek elvileg tudták, hogy őket a mai neoliberális politika – csupán idő kérdése – meg fogja fojtani. A falura és a gazdákra gondolunk.
Itt rejlik annak paradoxona, hogy éppen olyan övezetekben szavaztak tömegesen a vörös burzsoáziára, illetve nem szavaztak tömegesen a Fidesz nemzeti érdekvédelmi és erkölcsi, értékelvű munkaprogramjára, amelyeknek ez – távlatosan is – a legsürgősebb érdeke lett volna. Nem a sokat hangoztatott modern kampányfíling fogta meg az apolitikus tömeget, hanem a primitív, megszemélyesített veszélyérzet folyamatos sulykolása Orbán Viktorral – „a cigánynyal” – szemben. Ez tudott mozgósítani egy ember ellen, a saját érdekelvű programja ellenére is. Sokan a politikát nem értik, de az ellenséget be tudják azonosítani.
A pénz fölénye működött más területen is. A posztkommunista szocialisták politikailag képesek voltak megteremteni az értékelvű ellenzéket hiteltelenítő modern konzervatív pártot. Az MDF vezetőinek bűne nem az, hogy nem fogtak össze a Fidesszel, hanem az, hogy jórészt hitelesítették a magyar választónál a Fidesz- és Orbán-ellenes mocskolódást. Ők – állítólag – a jobboldalról mondták ugyanazt, mint az anyósi kapitalizmust kifejező Gyurcsány és társasága. Ez már megérte a finanszírozást. Ezeket a mélykonzervatívokat – ez derült ki most – ugyanúgy nem érdekli a magyar nemzet ügye, mint az elvileg kisembervédő „szociáldemokratákat”. Az a „konzervativizmus”, amely ma nálunk érdekes módon keletkezett, nem véd semmit, mert olyan modern, mint a nagytőke maga. Ide jut egy ország, ha társadalma zömmel tönkremegy, s elveszti önvédelmi reflexeit. Ekkor az EU-s szociális segély a kádári utódok érdemévé nemesül, s a „konzervatívok” vörösbe öltözhetnek.
Magyarországon ma még mindig többségében egy túlalkalmazkodásban túlélni akaró társadalom-nemzet él. Olyan emberek tömegei, akiket csak elemi szinten lehet elérni – főleg személyesen átélhető érzelmeket (gyűlöletet, irigységet stb.) keltve. Az a professzionális gyűlöletkampány, amely évek óta folyik Orbán Viktor ellen, immár fallal zárt el a Fidesztől bizonyos társadalmi csoportokat. Hiába elemeznek itt egyesek, a dolog lényegéhez Orbán Viktornak alig van köze. Ez az aljas módszer a politika legsötétebb részéhez tartozik, s csak egy olyan végtelenül egyenlőtlen média-erőviszony mellett alkalmazható, mint amilyen nálunk ma van. Hiszen mit látunk? Mire a hazai blairizmus győzelmét ünnepelhetnék egyesek – mint átütő modernizmust –, a blairizmus saját hazájában már meg is bukott.
Bámulatra méltó a magyar baloldal korszerűsége; a nyugati testvérpárt(ok) leszereplésével egy időben képes idehaza újabb destrukciót előidézni.

A szerző történész, egyetemi docens