A nemzet sánta kutyája

A sántakutya-szindrómával küszködő, utolért Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy marad. Pedig a két éve EU-tag Magyarországon Európában szokatlan, jókora skandalum esett. A miniszterelnök pártja parlamenti frakciójának zárt ülésén beismerte, hogy másfél évig hazudtak, elődjével együtt összesen négy évig nem kormányoztak, s csak a körülmények szerencsés konstellációjának köszönhető, hogy kormánya nem vitte csődbe az országot. Majd amikor nyilvánosságra került a tőle szokatlan, őszinte beszédének őt súlyosan kompromittáló része, derült ábrázattal megdicsérte magát bátorságáért, amiért szembe mert szállni – saját – hazugságaival, s bejelentette, hogy folytatja a „reformok” általa megkezdett művét.
Olyan ez, mintha egy sikkasztó egy korábbi bűntényét bevallva arra ajánlkozna, hogy őszintesége fejében további sikkasztásokat is vállal. Jogos erkölcsi felháborodásunkon ideiglenesen túllépve két kérdést célszerű megvizsgálni. Kinek az érdekét szolgálja a beszédrészlet nyilvánosságra hozatala? Milyen következményei lesznek annak, ha a nemzet sánta kutyájának sikerül megkapaszkodnia a miniszterelnöki székben?
Kézenfekvő magyarázat, ha az MSZP-ben rejtőzködő Gyurcsány-ellenes erőknek tulajdonítjuk a beszédrészlet nyilvánosságra hozatalát. Ilyen erők kétségtelenül vannak, még ha a nyilvánosság előtt nem nyilvánulnak is meg. Sok pártkarriert befutott mozgalmárnak sértheti érdekeit, hogy a pártba kívülről – Medgyessy famulusaként – visszafurakodott Gyurcsány mára saját maga és általa ugyancsak kívülről hozott üzletfelei – Kóka, Szilvásy, Bajnai, Draskovics – számára monopolizálta a legfontosabb (pénzosztó) kormányzati pozíciókat, háttérbe szorítva a pártvezetés embereit, egyszerű végrehajtói szintre degradálva a miniszteri posztokat. Az sem teljesen kizárt, hogy vannak olyan frakciótagok, akiknek megszólalt a lelkiismeretük. E hipotézisnek ellentmond viszont, hogy a nyilvánosságra hozatal időpontja erősen rontja az MSZP esélyeit az önkormányzati választásokon. Az MSZP-n belüli Gyurcsány-ellenes csoportnak – ha van ilyen – sem lehet érdeke a párt pozícióinak meggyengítése két héttel az önkormányzati választások előtt. Ha csak Gyurcsány-ellenes éle lenne a nyilvánosságra hozatalnak, akkor a soron következő, elnökválasztó MSZP-kongresszus előtti időszak lett volna erre a legmegfelelőbb.
A másik magyarázat abszurdnak tűnik. Eszerint Gyurcsánynak magának állt érdekében a beszédrészlet nyilvánosságra hozatala. E változat mellett szól a miniszterelnök mély lelki vonzódása az ócska ávós trükkökhöz – gondoljunk csak arra, miként hozta magát „megtámadott helyzetbe” a Medgyessyt eltávolító puccsa előtt! De felidézhetjük a parlamenti választások előtt hírlapi kacsaként felröppentett „szlovák bűnözők terrorakcióját” is, amelynek kapcsán Gyurcsány a magyarországi belpolitikai helyzet destabilizálásáról vizionált. Most valami hasonló történik; Orbán Viktor egy héttel ezelőtti szókimondó helyzetelemzése a miniszterelnök értelmezésében lázítás, pár napra rá feltűnik egy gyanús eredetű CD, amelyen valaki „soha nem látott erőszakhullámot” helyez kilátásba, ha a Gyurcsány-kormány nem mond le szeptember 20-ig. Múlt szombaton a fővárosban is megkezdődött a tüntetések sorozata, amelynek vége előre nem látható, de hogy nagyjából mire számíthat, azt Gyurcsány számára előrevetítik vidéki kampánykörútja eseményei. Szeptember 20. után 21., a diáktüntetések napja következik. (Megszólal a pártemlékezet hangja: ’56-ban is a diákok kezdték!) A hangfelvétel 17-én került a Magyar Rádióhoz, s tartalmáról a rádió a kora délutáni hírekben már beszámolt. (Ezúttal nem volt elnöki letiltás.) Hatására este spontán tömegtüntetés kezdődött a Parlament épülete előtt, amelyen a késő esti órák ellenére több ezren gyűltek össze. Nem kell csupán néhány agent provocateur és segítségükkel egy parányi „erőszakhullám”, amit felfújhat a megélhetési média, és máris ki lehet hirdetni a szükségállapotot. Még 21. előtt. (Néhány ezer ember igazán könnyen szétverhető!)
Ha szükségállapot van, el lehet halasztani az önkormányzati választásokat, helyükön maradhatnak – beláthatatlan ideig – a szocialista polgármesterek, megyei közgyűlési elnökök és természetesen Budapest emberi és politikusi hitelét vesztett főpolgármestere is. Ha az ellenzék majd tiltakozik, netán a tüntetések élére áll, azt előre megszervezett lázításnak fogja minősíteni a Gyurcsány-hű MSZP-szárny, s akkor fel lehet oszlatni a parlamentet is. Az EU-nak pedig el lehet majd magyarázni, hogy a Gyurcsány-kormány a biztonság és a stabilitás garanciája (alternatívája pedig nincs), s el lehet felejteni a kormányfő és a koalíciós pártok szisztematikus hazudozásait, beleértve a most nyilvánosságra került hangfelvételt is.
Végre megvalósulhat az „új undok” Grósz Károly álma a reformdiktatúráról a legújabb undokok kivitelezésében. (Talán nem haszontalan felidézni, hogy Gyurcsány KISZ-karrierjének csúcspontja Grósz pártfőtitkárságának idejére esett. A reményteljes ifjúkommunista nagy valószínűséggel Grósz-kreatúra volt.) S mi lenne, ha a szükségállapot bejelentésére tömegtüntetéssel válaszolna az ország népe? Előbb lőj, utána magyarázkodj! – tanácsolta utódjának az obsitos pufajkás, s aligha csupán átvitt értelemben gondolta tanácsát. Ha az első magyarázat a helytálló, abból „a hóhért akasztják, avagy a megpuccsolt puccsista” munkacímű forgatókönyv következik. Az MSZP-n belüli Gyurcsány-ellenesek pucscsa új politikai konstellációt eredményezne. A parlamenti pozíciókkal is rendelkező Gyurcsány-tábor miatt a konstruktív bizalmatlansági indítvány elfogadásához a Gyurcsányt eltávolítani szándékozó MSZP-szárnynak szüksége lenne az ellenzék szavazataira is, ami elérhető közelségbe hozna egy olyan négypárti kompromisszumot, amely tartalmazná a Fidesz legfontosabb követeléseit is, így a Gyurcsány-csomag visszavonását és az „önkormányzati ellensúlynak” elkeresztelt intézmény létrehozását. Ezt követően új pályára lenne állítható a pénzügyi stabilizáció és a gazdasági növekedés kisiklott vonata. E forgatókönyv előnye, hogy – akár még az SZDSZ és az MDF esetleges távolmaradása esetén is – egy MSZP– Fidesz-paktum lehetővé tenné egy kisebbségi szocialista kormány megalakulását; s így az MSZP megszabadulhat ötszázalékos zsaroló potenciáljától, miközben a Fidesz ellenzéki pozícióból is osztozik a kormányzati felelősségben a paktum által lefedett területeken. Bár kétségtelenül a hazai demokrácia jövője szempontjából nem ez a legszerencsésebb forgatókönyv, mindazonáltal – összehasonlítva a többivel – a leggyorsabban megvalósítható és az ország szempontjából használható megoldást ez kínálja.
Amennyiben második feltételezésünk a helyes, akkor az abból következő események Reformdiktatúra vagy a legújabb undokok rémuralma címmel fognak bevonulni a kommunisták magyarországi regnálásának történetébe. Bevezetésének körülményeiről az előzőkben esett szó. Következményei katasztrofálisak lesznek: a gazdasági válság politikai válsággá terebélyesedik, az Európai Unió és a külföldi befektetők szemében Magyarország afrikai diktatúrává silányul. A kalandorkormány ígéretei ellenére a külföldi tőke kivonul, az EU-támogatásokat felfüggesztik, s bekövetkezik az államcsőd. Ebből a jelenleg még csak hipotetikus helyzetből két irányba ágazik el az út: az egyik a teljes ellehetetlenülés, a másik a XXI. század magyar forradalma. (Nem árt észben tartani, hogy minden évszázadban szoktunk egyet csinálni.)
A Gyurcsány-csapat két súlyos tévedés között hányódik. Minden jel szerint azt gondolja, hogy a gazdaság teljes ellehetetlenülése árán fenntartani szándékozott uralmát a nép a végsőkig el fogja tűrni, vagy ha netán mégis fellázadna, azt könynyűszerrel képes lesz leverni. Mindkét feltételezés hibás. Minthogy a teljes ellehetetlenülés politikailag és gazdaságilag egyaránt instabil állapota nem tartható fenn a végtelenségig, továbbá köztudomásúan a magyar igen békés természetű, ámde szabadságszerető nép, a forradalom előbb vagy utóbb óhatatlanul bekövetkezik. Jelenleg nincs forradalmi helyzet, de a kormány erősen dolgozik azon, hogy legyen. E „kormányzati munkának” nemcsak a miniszterelnök és egyes kormánytagok mindennapos arroganciája a része, hanem annak sulykolása is a megélhetési médián keresztül, hogy az elégedetlenség minden apró megnyilvánulása (például a Sánta Kutya kifütyülése) a Fidesz által szervezett akció.
Úgy tűnik, milliárdos hazugsággyárosaink nem ismerik azt a népi bölcsességet, amely szerint nem azért hajnalodik, mert szól a kakas.
Kádárék még nagyon jól megjegyezték az ’56-os forradalom számukra legfontosabb tanulságát: lehet, hogy az elvtársi szovjet tankok idejében érkeznek meg ahhoz, hogy megmentsék a rendszert, de késésben lehetnek, hogy megmentsék egyes vezető elvtársak életét. Ez a felismerés – és nem több – eredményezte a vasfüggönyön innen a szovjet láger legvidámabb barakkjának is nevezett kádári konszolidációt. Ha az „eredményes” kormányzati munka következtében netán kitör a forradalom, a Gyurcsány-kormány nem számíthat elvtársi tankokra. A Varsói Szerződéssel ellentétben a NATO szövetségi rendszerén belül és az EU-ban ismert fogalom a népszuverenitás, és tiszteletben tartják a belügyekbe való be nem avatkozás elvét. Saját szempontjából a legsúlyosabb hiba, amit egy forradalmi helyzet bekövetkezése esetén a kormány elkövethet, az, ha a tömeg közé lövet. A legokosabb, amit tehet, ha azonnal lemond, és lélekben felkészül az elszámoltatásra.
Ha tankokra nem is, a bankokra nyilván számít a kormány. Ha így van, milliárdosaink valószínűleg nem tudnak eleget a pénzügyek és a bankok természetéről. A bankok természetesen minden kormánnyal – akár a legsötétebb diktátorokkal is – jóban vannak, mert egyes-egyedül a kormányok tudják garantálni a felvett hitelek visszafizetését. De egy olyan kormánnyal szemben, amely pénzügyi csődbe és/vagy politikai válságba viszi saját országát, mindig határozott előnyben részesítenek egy olyan kormányt, amelynek gazdaságpolitikája garantálja a felvett hitelek visszafizetését és a társadalmi nyugalom fennmaradását. Ez utóbbira a jelenlegi magyar kormány egyre kevésbé képes.
Illegitim kormánnyal szemben bármely forradalom legitim. A demokratikus jogelvek szerint a nép a legfőbb szuverén – más szóval: a szuverenitás forrása –, a miniszterek a szó eredeti értelmében csak szolgák; a szuverén nép szolgái. S mi sem természetesebb annál, hogy elcsapják a szolgát, ha becsapja urát vagy zsarnokoskodni merészel felette. S ha nem megy szép szóval, hát kitessékelik erővel.
Jól mondta Gyurcsány: elérkezett az igazság pillanata. Ez azonban soha nem a hazugoknak kedvez.

A szerző a Magyar Nemzet volt főszerkesztője