Karthágót le kell rombolni

Magyarország azért van bajban, mert az országban még az a kérdés sem fogalmazódott meg kellő eréllyel és szakértelemmel, hogy mi ez a baj. Mekkora? Melyek a részletei? Hogyan keletkezett? Kik és milyen körülmények okozták? Miért van szükség megszorításokra, ha tavasszal még pompás volt a helyzet? És nem utolsósorban: ha visszavágják a közoktatást, eladják a maradék, nyereséges közcégeket stb., akkor mitől remélhetünk fölemelkedést? A „csomagban” mi ad erre biztosítékot?
Ki tette föl ezt a kérdéssort?
Mari néni a mi utcánkban úgy vélekedik, hogy ő ugyan semmiféle áldozatot nem vállal az országért, mert fogalma sincsen arról, mi okból kéne ezt tennie. S ha az okot nem látja, akkor a célt sem. Mi a biztosítéka annak, hogy az ő forintjait ugyanazok a tettesek nem lopják el ugyanazon módon és azonnal, mihelyt beérkeznek a kincstárba? És ugyanígy letagadják.
Első ránézésre két eset lehetséges. Az első szerint a kormányban cégéres gazemberek ülnek, egész pontosan: tolvajok. A második esetben, mármint akkor, ha a régi csődöt eltagadták, akkor a kormányrudat cégéres gazemberek markolják: politikai szélhámosok. Elvileg természetesen számos további változat lehetséges egészen addig, hogy olyanok ülnek a nyakunkon, akik a népnyúzásban lelik örömüket. A dolog lényege már a római jog óta világos: bűnre jogot alapítani nem lehet; ezért nem örökölheti az apagyilkos a papa vagyonát, ezért semmis a csalárd szerződés, ezért nem tudja a tolvaj elbirtokolni a lopott holmit.
Az alapkérdések eddig azért nem hangzottak el kellő eréllyel és szakértelemmel, mert az ellenzék nem áll a helyzet magaslatán, vagyis a sarkán. Vajon miért nem követeli parlamenti vizsgálóbizottság fölállítását az ország bajának kivizsgálására? Márpedig ha valaha szükség volt ilyesmire, akkor most eljött a történelmi pillanat.
Egyértelmű, hogy a kormányoldal párbeszédképtelen. Minden vele való tárgyalás azt a hamis képzetet kelti, hogy ez nem így van, tehát: 1. Magyarország res nullius, azaz gazdátlan jószág, senkié, bárki zsebre teheti, sőt, akinek csöpp esze van, zsebre is vágja szőröstül-bőröstül; 2. bármekkorát bármeddig lehet hazudni a népnek, s a végtelenségig lehet zsigerelni. Ez nyílegyenesen vezet oda, hogy a miénk egy következmények nélküli ország (Fricz Tamás), amely erkölcsi, jogi és politikai értelemben megszűnt. Kormányával és ellenzékével együtt, mert a becstelenség elfogadása a vele való azonosulás. Amíg az alapkérdésekre kielégítő válasz nem érkezik, addig a kormány erkölcsi és jogi értelemben halottnak, jogásziasabban: illegitimnek tekintendő, s a vele együtt mulasztó ellenzék is.
Ugyan hol van a magyar parlament Cicerója, aki meg merné kérdezni a bársonyszékben ülő mai Catilinától: „Qou usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra?” – „Ugyan meddig élsz vissza, Catilina, türelmünkkel?” És így tovább: Meddig űz még eszeveszett dühöd gúnyt belőlünk? Mely határig hányja-veti magát zabolátlan vakmerőséged?
Mielőtt a katasztrófa bekövetkezne, nem az ellenzéknek, hanem minden tisztességes képviselőnek – pártállására való tekintet nélkül – elemi kötelessége a bitorló kormány hivatalvesztésének kikényszerítése. A bizalmatlansági indítványtól a bojkotton, a kormányfő soros hazugságáradatáról való állandó kivonuláson át Cato módszeréig. Mint emlékezetes, Cato a római szenátusban minden hozzászólását – lett légyen szó a csatornázásról, az adókról vagy a Capitolium ludairól – e szavakkal zárta: „Ceterum censeo, Carthaginem esse delendam. – Egyébként az a véleményem, Karthágót le kell rombolni.” Vajon képviseli-e a magyar nemzetet az ország házában egyetlenegy Cato?
Ha nem, akkor Mari nénit fogjuk követni.

A szerző író