Kuncze érve

Az utóbbi napokban egyetlen épkézláb érv merült fel a miniszterelnök lemondásának szükségessége ellen. Az érv először Kuncze Gábortól volt hallható, és a következőképpen szól: ha Gyurcsány Ferenc távozásra kényszerülne, több hónapig tartana az új kormány megalakulása. Ez a procedúra veszélybe sodorná a gazdasági stabilizáció éppen csak elkezdődött folyamatát, és így könnyen romba dőlhet az ország gazdasága. Az érv jelentőségét növeli, hogy számos külföldi, főleg gazdasági szakember hitelt ad neki. De korántsem ért vele egyet mindegyikük.
A Kuncze Gábor által elővezetett gondolatmenet tarthatatlan. Egyik hibája az, hogy felteszi, valóban létezik olyan gazdaságstabilizációs program, amelynek végrehajtása egy kormányválság esetén ellehetetlenülne. Amint az a kormányfő vasárnap nyilvánosságra került, május végén elhangzott beszédéből is kiderül, ő maga ambivalensen viszonyul azokhoz az elképzelésekhez, amelyekkel kiváló magyar közgazdászok igyekeztek a választások után a segítségére sietni. Értékeli ugyan, hogy Kornai János vagy Surányi György párbeszédben áll vele és a szocialista párttal, de nézeteiket nem veszi komolyan.
Felvethető persze, hogy Gyurcsány tőlük többé-kevésbé függetlenül is képes lehetett a nyár folyamán kialakítani, kidolgoztatni egy hiteles és használható stabilizációs programot. Június vége után azonban másról sem szólt a kérdéskörben megszólaló magyar és nemzetközi sajtó, mint hogy legfeljebb úgynevezett megszorításokról születtek döntések, de senki nem látja, hogy miféle reformtervekbe illeszkednének, milyen középtávú gazdaságpolitikát jelölnének ki a már napvilágot látott intézkedéstervezetek. Talán nem is akadt olyan kommentátor, aki ne emlegette volna fel, hogy a Gyurcsány-csomag túlságosan nagy hangsúlyt fektet a költségvetés bevételeinek növelésére, és hogy kiderül belőle, a kormány gyávának vagy tehetetlennek mutatkozott ahhoz, hogy a kiadási oldal átstrukturálásának munkálataiba is belefogjon. Szembeszökő volt az is, hogy a legfontosabb kérdésekben saját koalíciós partnerével, Kuncze pártjával sem tud megegyezni a miniszterelnök.
A június végén bejelentett rendelettervezetek és az augusztus végén benyújtott konvergenciaprogram alapján csak annyi mondható el, hogy a kormány eddig csak egy rövid távú kényszerek által diktált, tétova és igazából október utánra halogatott fiskális korrekció mellett szánta el magát. Nem azért követte ezeket politikai felháborodás, mert a program keménynek és kérlelhetetlennek mutatkozott volna, hanem mert egyértelművé vált Gyurcsány koncepciótlansága és az, hogy amit tenni készül, szöges ellentétben áll a választási kampányban általa hirdetett sikerpropagandával. Összefoglalva: azt, amit a jelenlegi kormány éppen tenni készül, bármilyen átmeneti, ügyvivő kormány végre tudná hajtani.
Kuncze másban is téved. Tegyük fel, csakis a most következő érvelés kedvéért, hogy valóban van a kormánynak olyan gazdasági programja, amelyet a gazdasági válságból való kilábalás egyik lehetséges útjának tekinthetünk. Ha lenne ilyen program, ennek végrehajtása szempontjából Gyurcsány személye tehertételnek és nem garanciának tekinthető. Hiszen a programnak és menedzselőinek hiteleseknek kell lenniük, ez elengedhetetlen a sikeréhez. A nyilvánosságra került miniszterelnöki szöveg azonban pontosan arról szól, hogy az eltelt években ő maga és az előző kormány folytonosan és következetesen hazudott. Alaptalan az a vélekedés, hogy mindez azért történt, hogy a választások után elfogadható gazdaságpolitikai elképzelések ültetessenek át a gyakorlatba. Maga a szöveg teszi egyértelművé, hogy a kormányfőnek május végén semmilyen koncepciója nem volt még, tehát április előtt sem készülhetett semminek a gyakorlatba való átültetésére. Ha elhinnénk is Gyurcsány Ferencnek, hogy május végén szakított a totális hazudozás politikájával, észre kell vennünk, hogy már vasárnap este, a kérdéses szöveg nyilvánosságra kerülése után is egyből újra hazudott. Azt állította, ismételten, hangsúlyosan és szemrebbenés nélkül, hogy napvilágra került beszédében a „politikai elit” előző tizenhat évi hamisságait, mítoszait leplezte le. Pedig bárki, aki meghallgatta vagy elolvasta szövegét, tudhatja, hogy saját maga, a szocialista párt, illetve az előző kormány politikájáról és kommunikációjáról beszélt. Csak azt ismerte be, hogy eddig hazudott, de azt már nem, hogy rendszeres és kitartó hazudozásra készül ezután is.
Kuncze Gábornak be kell látnia, hogy egy ilyen politikus halálos veszélyt jelent bármilyen, a gazdasági válságból való kitörést megkísérlő program szempontjából. Azonkívül, hogy viselkedése és az általa képviselt szemlélet morálisan elfogadhatatlan, és ellenkezik az alkotmányos demokrácia alapvető normáival. Kuncze biztosan emlékszik arra is, hogy pártjának leginkább exponált minisztere, Kóka János volt az előző kormány „Dübörög a gazdaság!” szlogenjének élenjáró propagátora, valamint a Gyurcsány beszédében is említett makrostatisztikai trükkök alkalmazásának egyik lelkes támogatója. A kormányfő hitelességének összeomlása könnyen alááshatja a szabad demokraták maradék hitelességét is, amennyiben minden ésszerű megfontolással dacolva, nem szánják el magukat arra, hogy azonnali kormányváltást kezdeményezzenek.

A szerző közgazdász