Válságban a társadalmunk

Háborgunk az ország erkölcsi romlásán. A közelmúlt eseményei (választási hazugságok, Szent István ünnepét követő felelősségelhárítás, a társadalom kettészakítása) azonban arra utalnak, hogy komoly válságról van szó. Ennek nemzetközi és hazai okai egyaránt vannak. A nagy gazdasági és társadalmi átalakulás megrendítette, a hagyományos és a fogyasztói társadalom értékeinek összeütközése súlyosan megzavarta a társadalom erkölcsi tudatát nyugaton és keleten. Ennek az átalakulásnak vagyunk mi is a részesei, de ezen belül megvannak a sajátos problémáink.
Az előző évtizedek alapjaiban bomlasztották fel a magyar társadalom morális érzékét, értékrendjét. A proletároknak nevezett hatalmi elit tagjai állami segédlettel eltulajdonították mások vagyonát. S amikor mindezt felélték, akkor a hatalmat átadták egy új kormányzatnak. Úgy tűnt, ők a nagy humanisták, hisz önként átadták a hatalmat. Később kiderült, értelmesebb vezetőik már régen rájöttek arra, hogy gazdasági összeomlás várható, mert az egész rendszer egy emberi természettől idegen és hazugságra épülő rendszer. Fiaik úgy gondolták, hogy megszokták a hatalmat és a jólétet, és folytatnák azt, csak másképp. Cinikus módon feladták a marxizmus elveit, és még a rendszermódosítás előtti időkben állami segédlettel megszerezték az egész gazdasági hatalmat.
A kádári korszak másként is rombolt. Évtizedeken át hazudtak nekünk, másrészt megpróbáltak mindenkit némi abrakkal, Trabanttal a rendszer cinkosává zülleszteni.
A szovjet típusú politikai intézményrendszer 1989-ben megbukott. A rendszermódosítás óta eltelt időszakot joggal nevezik a posztkommunizmus időszakának. A posztkommunizmus a diktatúra maradványainak és a liberalizmus individualizmusának sajátos keveréke. A posztkommunizmus azt jelenti, hogy a régi rend embereinek érdekérvényesítő képessége megmaradt, kiteljesedett. Joggal írják konzervatív elemzők, hogy hazánkban a politikát alapvetően meghatározó és megosztó kérdés nem az ideológiai bal- és jobboldal között húzódik, hanem a posztkommunista viszonyok elfogadása vagy annak elutasítása között.
A posztkommunistákat nem érdeklik a nemzeti sorskérdések: a társadalom zsugorodása és bomlása, a nemzet kohéziójának segítése, területi egyenlőtlenségek csökkentése, a magyarságtudat építése. A globalizáció komprádor elitjeként beteljesíti küldetését, a társadalom (végleges?) kettészakítását egy szűk élősdi elitre és sok kiszolgáltatott, nyomorgó fogyasztóra. Ebben hű társa a médiamonopóliumot gyakorló cselédsajtó.
A vallásától, erkölcsétől megfosztott egyént szórakoztatni kell. Ez a média feladata, amely egyben irányítja a tömegeket. A szappanoperák, horrorsorozatok, valóságshow-k célja a frusztrált tömeg gondolkodásról való leszoktatása.
A másik alapvető fejlemény, hogy a pénz lett a társadalmi javak és értékek mércéje. Mindennek megvan a maga ára, minden redukálható felbecsült értékére. Ez a monetáris logika társadalmunk egész területét teszi tönkre. Mert ha kizárólag a piaci törvények számítanak, akkor miért ne lehetne ugyanúgy megvásárolni gondolatokat is, a döntéseket is, mint a fogyasztási javakat? Az etikai relativizmus megfosztja a társadalmi együttélést mindennemű erkölcsi referenciától, sőt lehetetlenné teszi az igazság megközelítését. Hiszen ha nincs olyan végső igazság, amely a politikai tevékenységet vezeti és irányítja, a hatalom könnyen a maga céljaira használhat fel minden eszmét és minden meggyőződést.
A politikai baloldal teljes koncepciótlanságban, morális válságban szenved és illegitim. Szent Ágoston szerint a bűnös emberi állapotban vált általánossá a szolgaság és a kormányzat intézménye, amely nem egyéb, mint rablók gyülekezete. A politikának vissza kell nyernie a becsületét, hogy ne így legyen, a demokráciát pedig plurálisabbá kell tenni.
Korunkat az esélyegyenlőtlenség jellemzi lelki téren is. A lelki értékek szűkössége, a bizalom hiánya és az érzelmi sivárság általános. Hiánycikk a szolidaritás, társadalmunk anómikus és közösséghiányos. Az ember nem elszigetelt egyén, hanem egyszeri s megismételhetetlen, szabad és felelős lény. Ebből következően biztosítani kell a személy felelős kibontakozását és részvételét a társadalom életében, amelyben megvan az egyén saját felelőssége is embertársaiért. Addig azonban még hosszú az út.
Csak az evangéliumi erkölcs lehet az országépítés biztos alapja a következőkben.

A szerző szociológus, PPKE Szociológia Intézet