A Magyar Köztársaság alkotmányában viszonylag jól körülhatároltak és elkülönítettek a hatalmi ágak, amelyek közül különös jelentősége van a legfelső államhatalom, azaz az Országgyűlés és az állam legfelső végrehajtói hatalma, azaz a kormány szétválasztásának. Úgy is mondják hozzáértők, hogy ez a szétválasztás a demokrácia alapja. Az Országgyűlés a legfelső népképviseleti szerv, míg a kormány nem lát el népképviseletet, hanem a nép, a nemzet akaratának csupán operatív végrehajtója. Elvégzi azokat a feladatokat, amelyeket az alkotmány, illetve más törvények a feladat- és hatáskörébe utalnak.
Az alkotmány szerint az állami tulajdonú vagyonnal az államnak úgy kell gazdálkodnia, mint a nemzet által rábízott vagyonnal, amelyet csak kezel, de amellyel nem rendelkezhet kizárólag sajátjaként, mert az nem az övé. A nemzet előtt pedig elszámolási kötelezettsége van.
Az állam tulajdona vállalkozói, vagyis privatizációs vagyonra és közvagyonra, azaz kincstári vagyonra osztható. Amikor Magyarországon állami tulajdont említünk, rendre csak a privatizációs vagyonról beszélünk, noha ennél lényegesen nagyobb jelentőségű a kincstári vagyon. A kincstári vagyon jelenleg mintegy háromezerötszáz milliárd forintot kitevő állami vagyont takar. A jelzett érték azonban nem valós, hiszen például a műemlékeink – a Citadella és a több száz kizárólagos állami tulajdonban álló műemlék – nulla forinton van nyilvántartva, a magyar jogszabályi lehetőségeknek megfelelően. A kincstári vagyonnal az állam célja nem az értékesítés; ez a vagyon a rá vonatkozó törvény szerint a társadalom és a nemzetgazdaság működését kell hogy szolgálja. Mindebből az is következik, hogy amennyiben értékesítésre kerül belőle valamely vagyonelem, annak pótlása – a nemzeti vagyon megőrzése és az állam működőképességének biztosítása érdekében – alapvető kötelesség, de legalábbis nemzeti érdek.
E vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlásra jött létre 1996. január elsején ilyen feladattal felruházott egyetlen szervezetként a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI). A KVI nem minősül államigazgatási szervezetnek, azaz nem hatóság, így tehát nem is hatósági határozatokkal, hanem a polgári jog eszközeivel, szerződésekkel gazdálkodik a közvagyonnal. Megalakulása óta szervezeti egységessége azonban megbomlott. A minisztériumi ágazati érdekek ugyanis folyamatosan munkálkodnak azon, hogy a kincstári vagyonba tartozó vagyon felett ne egy elkülönült szervezet, hanem saját maguk gyakorolhassák a tulajdonosi jogokat. Teszik ezt azért, mert számukra egyetlen dolog a fontos: az értékesítés. A vagyon értékesítéséből származó bevétel ugyanis kiegészíti költségvetési hiányukat. Holott az egyetlen tulajdonosi joggyakorló szervezetnek pontosan az lenne a hivatása, hogy megfelelő stratégiával a nemzeti vagyont – amely már közel kétezer éve közvagyonnak minősül! – megőrizze az utókor számára, teljesen függetlenül a minisztériumi, végrehajtó érdekektől. Ez lenne a dolga, és nem más. A fejlett nyugati demokráciákban is ez a dolga a közvagyon feletti tulajdonosi joggyakorló szervezetnek: gyarapítani, pótolni, őrizni a nemzet közvagyonát.
Mindezzel az elvárással szemben mi történik ma nálunk a kincstári vagyonnal?
A legfőbb tulajdonosi joggyakorló szervezet, a KVI, egy kormánytag, nevezetesen a pénzügyminiszter irányítása alatt áll. Kétség sem férhet ahhoz, hogy a pénzügyminiszter a költségvetési hiány bűvkörében tekint a nemzet vagyonára, és annak pótlása érdekében irányítja a tulajdonosi joggyakorló szervezetet. De lépjünk tovább, és nézzük meg, mi is történik a nemzeti vagyonnal az új kormányzati központ esetében. Ez év májusában született meg az a kormányhatározat, amely a költséghatékonyságra hivatkozva meg kívánja változtatni a kormányzati adminisztráció székhelyét. A feladat végrehajtására a kormány azt a pénzügyminisztert jelölte ki, aki a törvény szerint egyben a kincstári vagyonért felelős miniszter is. Mi várható tehát? Irányítási jogkörében a pénzügyminiszter utasítást ad a KVI vezérigazgatójának, hogy hajtsa végre a kormány által meghatározott feladatot. Jelesül, hogy a kormányzati központ áthelyezése nyomán felszabadult minisztériumi épületeket értékesítse. A KVI vezetője pedig elkészíti azt a javaslatot, amelyet az a kormány vár el tőle, amelyik nem jogosult nemzeti vagyonba tartozó ingatlanok eladásáról dönteni. Papírforma szerint tehát minden rendben lesz. (Az értékbecslésre vonatkozó megbízási szerződések augusztusban állítólag már meg is köttettek.)
Egyvalami azonban feledésbe merül: a kormánynak a kincstári vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi döntésre csak korlátozottan, az államháztartási törvényben meghatározott esetekben van jogköre. Ez kizárólag a vagyon ingyenes tulajdonba adására vonatkozik, azonban ingatlan eladásáról szóló döntésre egyetlen törvény sem hatalmazza fel a kormányt. Az értékesítésről szóló döntés a tulajdonosi joggyakorló szervezet vezetőjét, azaz a KVI vezérigazgatóját, illetve meghatározott értékhatár fölött a kincstári vagyonért felelős minisztert illeti meg. Nekik tehát a súlyos költségvetési gondoktól befolyásmentesen, a nemzeti vagyon megőrzésén kellene munkálkodniuk ebbéli minőségükben. Lehetséges-e ez? A válasz aligha lehet kétséges. Tisztán kell látnunk azt is, hogy a nemzet vagyona – a kabinet által már eldöntött kormányzati épületek értékesítésével – pontosan akkora mértékű vagyonvesztést szenved majd el, amennyiért a felszabadult ingatlanokat értékesíti az állam. Az ellenérték ugyanis a döntés szerint nem új vagyon, nem a kormányzati negyed épületeinek megvásárlására, nem a vagyon pótlására fordítódik majd! Az új kormányzati negyed soha nem lesz az állam tulajdona, azaz a nemzet vagyona. A döntés – a hivatalos kommunikáció szerint – arról szól, hogy költségkímélőbb, ha az államnak nem lesz tulajdonában az új kormányzati épületegyüttes, hanem csak bérli majd a beruházó magánbefektetőtől. És a jövő generációja fizetheti majd a magánbefektetőnek időtlen időkig a bérleti díjat azért, hogy a kormánya valahol elvégezhesse a feladatát. Milyen nemzet az, amelyik képtelen arra, hogy a kormányának saját, állami tulajdonú ingatlanban biztosítson működési lehetőséget? S vajon milyen számítás az, amely szerint az állam számára hosszú távon is a bérlet a költséghatékonyabb megoldás, és nem a tulajdonlás? Miért nem ismerheti meg a kalkulációt a nemzet? Azt se felejtsük el, hogy a jelenlegi minisztériumi épületek értékesítésből befolyó százmilliárdot a költségvetés aktuális hiánya fogja lenyelni, méghozzá egy másodperc alatt. Ezen az úton tehát lassan elfogy az állam és a nemzet kincstári vagyona, ugyanúgy, ahogy történt ez az állam vállalkozói vagyonával is. Milyen közvagyont hagyunk hát örökül a jövőnek? Még talán nincs késő annak a folyamatnak a leállítására, amely során mindnyájunk vagyona vészesen fogy úgy, hogy a nemzetnek nincs lehetősége megfékezni a kiárusítást.
Sürgősen létre kellene végre hozni azt a szervezetet, amely valóban képes függetlenül, politikamentesen a nemzet egésze érdekében képviselni az állam tulajdonosi jogait a nemzet vagyona felett. Az alkotmány szellemében ezt a szervezetet azonban nem a kormány, hanem a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnök felügyelete alá kell rendelni. Hogy ne az arra nem jogosult, időnként ellenérdekelt kormány döntsön a nemzet vagyonáról, hanem maga a nemzet.
A szerző jogász, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság
volt vezérigazgató-helyettese
origo.hu
Napi Balfék: Kiket keres Karácsony?
