Már azt hittük, csak a múlt relikviája, már a közbeszédből is kiveszni látszott, de most mégis itt van, újjászületve és megerősödve: a demokratikus centralizmus. Az egypártrendszer megszűntekor azt reméltük, hogy a demokratikusan szerveződő pártokat szuverén egyéniségek hozzák létre, akik az alapkérdésekben egyetértenek, de a részleteket mindenki saját értékrendszere, saját látásmódja szerint ítéli meg és eszerint foglal állást. Teljes összhang ezért nem is várható. Ilyen csak nyílt diktatúrában fordulhat elő, ahol fontos kérdések eldöntésekor nincsenek tartózkodások, pláne ellenszavazatok. Most mégis mit látunk? Úgy működik a parlament, mint egy szavazógép, engedelmesen követi minden képviselő saját pártjának utasításait. Különösen fájó ezt látni olyan esetben, amikor minden tisztességes ember számára a napnál is világosabb, hogy a miniszterelnök hazudott, a kormány megszegi a választóknak tett ígéreteit. Az egész választási kampány csak színjáték volt.
A miniszterelnök hazug választási kampányának szentesítésére bizalmi szavazást kért, és nem volt egyetlen képviselő sem a koalíciós padsorokban, akiben megszólalt volna a lelkiismeret, aki merte volna vállalni az ellenszavazat, vagy legalább a tartózkodás kockázatát. Az ok a félelem. Bibó óta tudjuk, hogy demokrácia csak akkor van, ha döntéseinket nem a félelem sötét árnyéka igazgatja. Egy demokratikus parlament, szuverén egyéniségek közössége már rég elzavarta volna a miniszterelnököt. A parlament a bizalmi szavazáskor kimondott igennel önmagáról mondott ítéletet: alkalmatlan az ország dolgainak intézésére. Az ország ítélete pedig nem lehet más, mint az új választás követelése. Most már nem Gyurcsánynak kell távoznia, hanem az egész parlamentnek. A demokrácia csak úgy menthető meg, ha olyan képviselőket választ az ország, akik nem önmagukat féltik, hanem a hazát, akik méltók az ’56-os örökségre.
Amíg ez nem történik meg, marad a politikai állóvíz, az értelmetlen gazdasági megszorítások sorozata, az ország leépülése. A demokrácia újra jelzőt kap, emlékezzünk csak a hajdan volt szocialista demokráciára! Most viszont globalista demokráciáról beszélhetünk. Ennek lényege a manipuláció. A választás csak politikai színjáték, ahol a globalizmust fenntartás nélkül támogató pártok megkapják a túlsúlyos liberális média teljes támogatását. De van egy második szereposztás is, ahol a nemzeti érdekek képviselete is korlátozott lehetőséghez jut. Amikor végképp lejáratta magát az idegen érdekeket szolgáló vezetés, a felhalmozódott társadalmi feszültségek enyhítése érdekében a politikai színpad előterébe kerül a második szereposztás. Ez a globalizmus által irányított politikai váltógazdálkodás lényege. A mechanizmus nálunk is hibátlanul működött, egészen addig, amíg Orbán Viktor nem vette komolyan a nemzeti érdekek képviseletét. Ettől kezdve lett közellenség a liberális média szemében, ettől kezdve mozgattak meg minden követ, hogy ne nyerjen a nemzeti oldal a 2006-os választáson. Most újra itt a lehetőség, hogy a nemzet saját sorsának kovácsa legyen. Ezúttal nem fegyverrel, mint ’56-ban, hanem a demokrácia eszközeivel, demonstrációkkal, felvonulásokkal, sztrájkokkal, és ha másképp nem megy, polgári engedetlenséggel. A mozgalomnak a morális rendszerváltozásért kell küzdeni, mert e nélkül a demokrácia a globalizmus foglya marad. Csak egy új, megtisztult parlament lesz képes az országot kivezetni az egymásra tornyosuló politikai és gazdasági válságból. Ennek megvalósulása méltó lenne ’56 emlékéhez is.
A szerző egyetemi magántanár
origo.hu
Egyre nagyobb bajban a SPAR - heti összefoglaló
