Az SZDSZ játszmája az országgal

Olvasom, hogy az SZDSZ két elnökjelöltje hasonló elképzelésekkel vágna bele a pártvezetésbe. Így például mindketten felülvizsgálnák, újratárgyalnák a szocialistákkal kötött koalíciós szerződést.
Elsősorban azért vizsgálnák felül és tárgyalnák újra a szocialistákkal kötött koalíciós szerződést, mert az eltelt szűk egy esztendőben rádöbbentek, hogy mégsem azokat a tárcákat birtokolják most ők, amely tárcákat birtokolniuk kellene, tehetségükhöz, kitartásukhoz, eszükhöz és hűségükhöz mérten. Ők ugyanis úgy gondolják, hogy tehetségük, kitartásuk, eszük és hűségük alapján az összes tárcát nekik kellene birtokolni, csak hát a hülye népnek mindössze három százaléka szavaz rájuk pillanatnyilag, a parlamentbe jutáshoz szükséges további két százalékot az MSZP-szavazóktól kapják.
Konkrétan pedig arról van szó, hogy mind Fodor Gábor, mind pedig Kóka János úgy gondolja, nem akarja már az SZDSZ az egészségügyi tárcát, sokkal inkább akarja viszont a külügyi tárcát. Érdemes elidőzni kicsit ennél az akarásnál. Úgy volt, ha még emlékeznek rá, hogy az SZDSZ a tavalyi választások idején mindennél jobban akarta az egészségügyi tárcát. Hogy ne mondjam, egész programjuknak két alappillére volt, nevezetesen az adócsökkentés (mondom: adócsökkentés!) és az egészségügy rendbetétele (mondom: rendbetétele!).
Azután kormányra kerültek. Gyorsan kiderült, hogy adócsökkentés helyett inkább adót emelnek, s bevezetnek néhány új adófajtát is. Ezt éppoly logikus, megfellebbezhetetlen érvekkel magyarázták meg, mint ahogy logikus és megfellebbezhetetlen érvekkel érveltek az adócsökkentés mellett. Ezt nagyon tudják ezek. Az adóemelés után pedig nyomban hozzáláttak az egészségügyhöz. Abból mindjárt látható volt az SZDSZ elkötelezettsége az egészségügyben, hogy kineveztettek tárcavezetőnek egy teljesen képességtelen orvost, aki jó és egészséges fülek megműtésével hívta fel magára a figyelmet azon időkben, amikor még konkrét életveszélyt jelentett a puszta létezése. Nos, az SZDSZ úgy gondolta, hogy Molnár Lajos már a jó fülek megműtésével is reformelkötelezettségét igazolta, ezért ezt az embert találta alkalmasnak a feladatra.
És Molnár doktor belefogott. Hozzálátott. Nekiveselkedett. Beleállt. Gyürkőzött. És most ott tartunk éppen, ahol tartunk. (Kérdezzék meg az egészségügyi dolgozókat, hol tartunk; az orvosokat, nővéreket, gyógyszerészeket, meg a betegeket is. Kérdezzék meg a népeket, akiknek bezárják a kórházait. Egyszóval: kérdezzék meg a békákat, mit is gondolnak a mocsár lecsapolásáról – amint ezt a remek kis bukolikus képet beemelte a hazai politikai közbeszéd sémái közé egy másik teljesen képességtelen orvos, aki a kilencvenes évek közepén a János-kórház traumatológiai osztályán mint gyakornok azzal vétette észre magát, hogy jó vastag aranyfukszokat viselt, és az orvosok egybehangzó véleménye szerint egy náthás béka életét se bízták volna rá. Magától értetődik, hogy ez a másik most az SZDSZ elnökaspiránsa…)
S most, hogy itt tartunk, ahol tartunk, az SZDSZ hirtelen rádöbbent, nem kell már nekik az egészségügy. Már nem anynyira szívbemarkolóan, hasogatóan, mindent elsöprően fontos ez az egészségügy, mint egy esztendővel ezelőtt volt. Már bezárnak lassan a kórházak, már eladják az értékes ingatlanokat – a legértékesebbet valószínűleg a szcientológusoknak –, már mindenki ideges és frusztrált és belebetegedett ebbe az ámokfutásba, vagyis ideje újabb szórakozás után nézni.
Olyasmi ez, mint amikor a gyerekeim karácsony előtt összeírják a Jézuskának, hogy mit szeretnének kapni. Mire vágyakoznak, mit akarnak, mi az, ami nélkül nem tudják elképzelni az életüket. Aztán a Jézuska általában meghozza a vágy tárgyát. Aztán a gyerekek lelkesen, teljes odaadással játszanak mondjuk a nagy, kék és sárga és piros dömperrel, aztán a nagy, kék és sárga és piros dömpernek előbb-utóbb kitörik mind a négy kereke valahogy. Onnantól fogva a gyerekek már egyáltalán nem akarnak játszani a nagy, kék és piros és sárga dömperrel. Hanem valami mással. De hát ők még gyerekek.
Az SZDSZ ezzel szemben úgy tesz, mintha felnőtt lenne. Alig törték ki az egészségügy kerekeit, máris új játékszer után sóvárognak. Most éppen a külügyet nézték ki maguknak. S mert ránézésre nem tűnnek gyereknek, ezért egy lehetséges megoldás maradt: az SZDSZ debil felnőttekből vagy gazemberekből áll. De ez még mindig a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy amilyen mentális állapotban van jelenleg az MSZP, s mivel a kormányfő inkább az SZDSZ embere (kívül-belül), így jelen pillanatban bármit találnak ki ezek a derék „mocsárlecsapolók”, azt meg is fogják kapni.
Úgyhogy tessék trenírozni. Lesz még ebben az országban külügyminiszter Eörsi Mátyás. És akkor majd visszasírjuk Göncz Kingát. Bezony… Mindig van lejjebb. Emlékezzünk csak, micsoda kifogástalan úriember volt ezekhez képest Horn meg Medgyessy. A kérdés csak az, hogy meg akarunk-e élni folyton újabb és újabb mélységeket, vagy eltakarítjuk végre ezeket? No, véreim?