Egymás mellé sodorta az idő a legáhítatosabb meg a legpogányabb ünnepet. A karácsonyt és a szilvesztert mindössze egy hét választja el egymástól. A gyerekek által úgy szeretett plafonig érő, díszekkel teleaggatott fenyőfát elképzelheted úgy is, mint lakóhelyed sátorponyváját tartó életfát. Miért is ne lehetne ez az ünnep a Nagy Egységesítő? Csak hagyd meg a törékeny globális üvegcsodákkal háziasított büszke fenyőt karácsonyfának, és ne feledkezz meg a szalmára fektetett, életéért-életünkért most még kézzel-lábbal kapálózó Jézusról, a többi jön magától. Hadd legyünk így pogány keresztények, bűnös bűntelenek, egymás segítői és kijátszói, Isten képmás-töredékei az összetört tükörben, ahogy Luther írja gyönyörű hasonlatában. Ne neheztelj azokra, akik utálják a karácsonyt, mert ők egytől egyig boldogtalan emberek. Kérdezd inkább őket, hogyan töltik az ünnepet, s ha megteheted, csatornázd be magányukat életedbe.
Nagy szembesítő a karácsony. Szilveszter napján csak az elmúlt esztendővel szembesülsz. Karácsonykor az egész életeddel. Szűkebb vagy tágabb családodon kívül ott vannak a fa alatt, akiket vállaltál és akik vállaltak, és azok is, akiket nem vállaltál, vagy akiknek te voltál vállalhatatlan. Ott vannak, akiket szeretsz, és azoknak is helyük van, akiket nem szeretsz. Ott van örökös jelenlétével, akit elvesztettél. És visszaszivárog irgalomért azok emléke, akiket szeretnél elfelejteni. Jelenlétével vagy hiányával ott van mindenki, akinek jelentése volt az életedben. Szeretések és műszeretések az áldott karácsony áldatlan csillagszórófényeiben pogány brutalitással válnak el, mint olajtól a víz. Belemenekülhetsz főzésbe, sütésbe, ajándékcsomagolásba és -bontogatásba, de az angyalok föntről figyelik, őszinte-e az örömöd, és ha hazugságon kapnak, nem hallod meg szárnysuhogásukat.
Lehet, hogy aki legközelebb áll hozzád, annak csak egy e-mailt küldesz. Éld meg a karácsonyt az általad szeretett emberekért, élj a boldog karácsonyaidból, ha túl nagy árnyékot vet a múlt. Ne fuss el életed elől, amellyel úgy kerülsz szembe ilyenkor, mint egy hirtelen fékező, reflektorszemeivel rád meredő kamionnal, amelyről azt hitted, messze volt, te még átértél volna.
Add meg magad a karácsonynak, különben szétperegsz, mint régi gyöngysor fáradt fonálról, leszóródsz erről a kontinensről, ahol többé nem tart össze semmi. Emelj föl egy gyertyát, űzd el az összes árnyékot, érintsen meg a kétezer éve tartó pillanat, most született meg a Gyermek, és hogy milyen sorsra, arról majd jövő tavasszal ráérsz eltűnődni.
