Iskola tegnap és ma

A szülők képviselőjének a szombati pedagógustüntetésen elhangzott (gyász)beszéde.

Tisztelt gyászoló rokonság!

Én mint szülő arról szeretnék beszélni, mennyire más volt harminc évvel ezelőtt iskolába járni, mint most.

Annak idején az én apukám és anyukám is törődött az iskolai ügyeimmel, de kevesebbet, mint amennyit a mostani szülőknek kell. Apukám csak a gimnáziumi ballagásomkor tudta meg, hogy már nem a Csaba utcai általános iskolába járok. Nekem viszont az iskolai portás már előre köszön, és a belépéskor mondja, hogy apukák, a folyosó végén kell lerakni a szekrények felújításához szükséges anyagokat.

Annak idején apukám sokat segített nekünk a papírszállításban az éves papírgyűjtések alkalmával. Én is sok papírt szállítok az iskolába, mert havonta kell félfamentes papír az órai anyagok fénymásolásához.

Annak idején apukám az osztályból csak a két legjobb barátom szüleit ismerte. Én az összes osztálybeli szülő mesterségét ismerem: tudom, hogy ki tudja megjavítani az iskolai számítógépeket, sőt azt is tudom, hogy a 10.b-ből Szilassy apuka bármikor megszegeli az eltört székek lábait, a felső tagozatból pedig Balogh apuka kiválóan ért a tornaterem tetőfedéséhez.

Nálunk annak idején csak krétás táblák voltak. Kovács Pista bácsi a biológiaórán például krétával dobta meg azt, aki nem figyelt. Ma ezt biztos nem tehetné meg, mert egy viharosabb órán az iskolának kiutalt havi teljes krétaadagot eldobálná. Annak idején a mi osztályunkban Komlósi Jancsi képes volt egy teljes krétát megenni, ha nem akart másnap iskolába menni. Most a fiam tanára azt mondta, eszükbe ne jusson ilyesmi, a fel nem használt krétákat inkább adják le a fizikaszertárba.

Nálunk dolgozatírás előtt a már említett Komlósi Jancsi a kémiaszertárban talált salétromsavból és réz-nitrátból próbált meg robbanóanyagot gyártani. A fiamék kémiaszertárából szerencsére az összes vegyi anyag kifogyott, csak egy kis salétrom maradt, amit a fakultációsok a vizesedő falakról kapartak le. De az osztály úgysem ír próbaérettségit, mert rossz a fénymásoló gép. November óta.

Annak idején ha kiégett az osztálytermünkben a neoncső, a tanárnő szólt Lajos bácsinak, aki egy létrán állva akár óra közben kicserélte azt. Ma három hónap, egy informatikus és egy pályázati referens kell ahhoz, hogy a projektorok égőcseréjéhez szükséges kérelmet eljuttassák a Klikhez.

Annak idején Lajos bácsinak már nem kellett az osztálytermi kályhába befűtenie, mert akkor vezették be a gázt az iskolaépületbe. Ma már gáz van minden iskolában. Persze csak akkor, ha nem zárták el a csapot.

Annak idején a tisztasági csomagunkba törülköző, szappan és zsebkendő dukált. Most azt kérdezték szülőin, hogy ki hány mosdókagylót és WC-csészét tud beszerezni.

Annak idején anyukám bonbont és kávét csomagolt pedagógusnapra. Most a fiam osztályfőnöke előzetesen felhívta a figyelmet, hogy táblatörlő szivacsot és pár filctollat jól tudna hasznosítani. A történelemtanár is nagyon örült, hogy meglepetésre nem a Csemegi-kódex hasonmás kiadását kapta meg, hanem a pedagógus etikai kódex öltözködésre vonatkozó fejezetét félbőr kötésben.

Annak idején Lajos bácsi lefestette a focikaput, de hálót nem rakott rá, mert azt csak elhasználnánk. Ma az iskolaigazgatók kapnak bankkártyát, de pénzt nem kapnak rá, mert csak elhasználnák. De a mai helyzet nem csak a pénzről, illetve a pénz hiányáról szól. Annak idején például nem voltak tartós tankönyveink. De azért Visegrád soha nem került át a Duna bal partjára.

Annak idején az iskolaépületet érintő nehezebb döntésekben az igazgatónk kikérte fontos emberek véleményét: az úttörőcsapat vezetőjéét, a KISZ-titkárét, különösen kényes ügyekben pedig Lajos bácsiét, a pedellusét. Ma a Köznevelési Kerekasztalhoz többek között a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, a Kárpátaljai Családszervezetek és a Honvédelmi Minisztérium képviselőit is meghívták.

Annak idején Ili néni, az alsós tanárunk nem hallott még az életpályamodellről. Igaz, ő már özvegy nyugdíjas volt, és több kollégájával élt együtt a kerület által a tanároknak biztosított albérleti házban – viszont nem kellett engedélyt kérnie, hogy a nyugdíjkorhatár után taníthasson. Annak idején én intőt kaptam, ha az iskolaépületben rohangáltam. Most a fiam dicsérőt hozott haza, mert jól teljesítette a napi folyosói tornaóra keretében a Cooper-tesztet.

De persze annak idején sem volt minden fenékig tejfel. Emlékszem, a legrosszabb élményem az iskolából az volt, amikor hosszú órákon át írtam történelemből a házi feladatomat a demokráciáról, és olyan jól sikerült, hogy Viktor bácsi, a tanárunk azt mondta: „nem életszerű, hogy nem külső források” álltak mögöttem.

A mi osztályunkból annak idején többen jártunk be biciklivel. De soha nem toltuk túl a biciklit az iskolán. Annak idején ha azt mondta valaki, hogy felállt az iskolában a PÖCS, a hajam égnek állt. Na jó, most is – amióta vannak Pedagógus Önértékelési Csoportok. Pedig van, aki már a PÖCS-öt is BECS-ben tartja. Annak idején a tanító nénink tiltotta, hogy bárkit kizárjunk a közösségből és klikkesedjünk. Ma erről a kőleves meséje jut eszembe Megkaptuk a Klik-kondért, és hogy úgy tűnjön, mintha lenne benne valami, kaptunk hozzá néhány követ is.

Mi pedig szülőként, tanárként továbbra is hordjuk a kondérba a hozzávalókat, próbáljuk fenntartani a látszatot, hogy van ebéd – de kívülről nem látszik, hogy mennyi keserűségünk fő bele a levesbe, és a végén ezt a levest a gyerekeink eszik meg.

Fazakas Gergely, szülő