A politikai korrektség csapdája

A kisebbségek pozitív diszkriminációja nem jelenthet állandó védettséget.

A bajok itt kezdődnek. Ha a többségi társadalom szegénysorban, tartós munkanélküliségben, lepusztult iparvidékeken élő tagjai úgy érzik, hogy valamely kisebbség pozitív diszkriminációja valójában negatív diszkrimináció velük szemben, akkor a PC elveszti progresszív jellegét. A PC őshazájában, az Egyesült Államokban súlyos társadalmi problémává vált a fizikai munkát végző fehér férfiak dühe helyzetük folyamatos romlása miatt. A nők és a feketék pozitív diszkriminációja egyfelől, a nagytőke gátlástalan profithajhászása másfelől többszörösen hátrányos helyzetűvé tette a szegényebb sorsú fehér férfiakat. Donald Trump támogatói bázisa alapvetően az ő körükből kerül ki. Ha a liberális véleményformálók nem értik meg az ő elkeseredésüket, és továbbra is a píszí verklijét tekergetik, akkor maguk ágyaznak meg saját bukásuknak és a szélsőjobboldal előretörésének.

A demokráciák, de még az orosz vagy török típusú féldemokráciák is a többség választásokon kinyilvánított akaratára épülnek. A politikai korrektség addig igazolható, amíg a többség meggyőzésével, annak támogatásával és végső soron annak érdekében történik. Amikor a meggyőzés kioktató, agresszív dühbe fordul át, és többé már nem cél a kedvezményezett kisebbségek integrálása a többségi társadalomba, akkor a PC szembekerül a demokrácia alapvető elvével, a többség uralmával. Ezt egy ideig el lehet fedni masszív propagandával, de az megintcsak a demokrácia erodálását és a szélsőjobboldal megerősödését eredményezi. Hazai példával élve: a szegénységi küszöb alatt élők többsége nem cigány származású. Ők igazságtalanságnak érzik, ha úgy látják, hogy a hasonló helyzetű romák több segélyt, támogatást, ösztöndíjat, felzárkóztatási esélyt kapnak náluk. A valóságban a cigányoknak is csak morzsák jutnak a korrupcióval eltüntetett „roma felzárkóztatási” milliárdokból. De az ózdi vagy falusi mélyszegénységben élő magyar nem látja a korrupt vezetőket, csak a szomszéd „Merdzsóját”.

Száz éve néhány bátor nőnek emberfeletti küzdelmet kellett folytatnia azért, hogy egyetemre járhasson, és önállóan is megbecsült egzisztenciát harcoljon ki magának. A nők pozitív diszkriminációja ezért helyes és fontos program volt. Mára Magyarországon a diplomások többsége nő. A nők nyolc évvel tovább élnek, mint a férfiak, ráadásul előbb mehetnek nyugdíjba a korán meghaló férfiaknál. A családjogi perektől a büntetőbíráskodásig mindenütt markánsan feléjük billen Iustitia mérlege. A fiatalok, a pályakezdők és a szorgalmasan szavazó nyugdíjasok (nők és férfiak egyaránt) szintén számíthatnak valamilyen belátásra, kedvezményre a társadalom részéről. Mégis nagy bátorság kell annak kimondásához, hogy a középkorú magyar férfiak valójában több tekintetben is hátrányos helyzetű kisebbséget alkotnak. A nőknek a férfiaknál alacsonyabb nyugdíjkorhatára egyébként azt mutatja, hogy a sokat emlegetett „gender PC” egyáltalán nem csak baloldali-liberális politika. Hiszen esetünkben éppen a Fidesz-kormány vezette be, szemben az ezt diszkriminatívnak nevező baloldallal.

A migránsválság új frontot nyitott a PC hívei és elutasítói között. Ennek legpusztítóbb hatása abban a Németországban látszik, amely az elmúlt évtizedekben a politikai korrektség és a kisebbségek iránti tolerancia mintaországa lett. A német politikai és médiaelit olyannyira azonosult a PC-vel, hogy már nem is tartotta fontosnak a többségi társadalmat folyamatosan meggyőzni annak helyességéről. Magam nem tudom megítélni, hogy Németországnak hosszabb távon hasznára lesz-e egymillió (vagy több) migráns befogadása. Annyi bizonyos, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a német társadalom nyitott az integrálásukra. Ezt bizonyosan nem segíti, ha az uralkodó elit a migránsok és a németek konfliktusai esetén eleve a németeket kezdi el hibáztatni.

Súlyos rövidlátásról árulkodik a migránsok (és általában a különböző kisebbségek) által elkövetett bűncselekmények letagadása is. A szabad sajtó és az internet korában semmit sem lehet eltitkolni. A hivatalos titkolódzás csak a rémhíreknek és az aránytalan túlzásoknak kedvez. Jól mutatja, hogy a hazai szélsőjobboldali hírportálok minden bűncselekményt a cigányoknak tulajdonítanak. Miközben a magyarországi bűnelkövetők többsége a mértékadó becslések szerint nem cigány származású.

A bűnelkövetők etnikai nyilvántartásának tilalmában a magyar jogalkotók egyébként messze túlmentek az amerikai PC-n is, hiszen ott egyenesen kötelező az illető származásának megjelölése. Nem tudom, hogy ez helyes-e vagy sem, de az Egyesült Államokban ez is a politikai korrektség része.

A szerző publicista,
volt európai parlamenti képviselő (MSZP)