Ha fél az ember, akkor nem vállalkozik nagy dolgokra – jelentette ki tusnádfürdői beszédében a miniszterelnök, és ebben messzemenőkig egyet kell vele értenünk. Ahogy egyetérthetünk számos egyéb megállapításával is. Megszokhattuk, hogy a bálványosi szabadegyetem a nagy világpolitikai összefüggések felvázolásának terepe Orbán Viktor számára, és a kép, amelyet szombaton az Európai Unió állapotáról festett, legtöbb elemében tűpontosnak mondható. Európa mára valóban elvesztette globális politikai jelentőségét, nem tud érdemben reagálni az őt érintő nemzetközi válsághelyzetekre, és mindeddig nem volt képes megfelelő választ adni az országaira nehezedő migrációs nyomásra – sőt, abban sincs egyetértés az uniós vezetők között, pontosan mi is a probléma a migrációval. A britek kilépése mint szövetséget rázta meg az EU-t, az egyre gyakoribb terrorcselekmények pedig valóban a bizonytalanság és a félelem légkörét alakítják ki a kontinensen.
De aki ennyire tisztában van a félelem romboló erejével, az miért nyúl újra és újra a félelemkeltés eszközéhez? Ugyanis míg a kormányfő Erdély kies tájain nagy történetfilozófiai megfejtésekkel rukkol elő, addig az anyaországban újra dübörög a népszavazási kampány (tudta, kedves olvasó?), nyilván a higgadt tájékoztatás és a félelemérzet eloszlatása jegyében. Persze azt magától Orbántól tudjuk, hogy nem arra kell odafigyelni, amit mond, hanem arra, amit csinál. S ha a tetteket nézzük, a fentebb idézett szentencia éppen fordítva működik: a kormánynak azért jön kapóra a félelem légköre, mert egy ideje már nem vállalkozik nagy dolgokra.
A legutóbbi választás óta a Fideszt nem a „jó kormányzás”, az ország felemelése foglalkoztatja – pontosabban ennek már a látszatára sem ad –, hanem kizárólag a gazdasági pozíciók el- és újraosztása. Az utóbbihoz viszont nem árt kormányon maradni, amihez egy-két magvas gondolat már kevés: ehhez folyamatos kampány kell, akár egy olyan népszavazás ürügyén is, amely nem ad semmiféle gyógyírt a mégoly pontos diagnózisra.
Orbán Viktor tusnádfürdői szavainak tükrében az októberi népszavazás annyit ér, mint ragtapaszt felírni hasmenés ellen. De mondhattunk volna akár szépségtapaszt is. Hiszen a népszavazás főként arra szolgál, hogy újabb pár hétre-hónapra elterelje a választók figyelmét a Fidesz kormányzásának kevésbé vonzó vonásairól. Azokról, amelyek következtében könnyen megmosolyogtatóvá válik a stagnáló „régi” és a friss, dinamikus „új” Európa orbáni szembeállítása. Lehet, hogy Nyugat-Európa hanyatlik, de erről még nem szólt senki azoknak a millióknak, akik jobb híján a lábukkal szavaznak, és gazdasági kivándorlóként sorra hagyják el a friss és dinamikus Kelet-Európát. Igazán nem vagyunk a lélegeztetőgép-matematika hívei, de a kormány nagy ívű demográfiai céljainak megvalósításához többet kellene a hazai gazdaság lélegeztetőgépére fordítani – többek között azokból a milliárdokból, amelyek most a Brüsszelnek üzengető népszavazásra folynak el.
Ha a miniszterelnök komolyan gondolja, amit Tusnádfürdőn elmondott – beleértve ebbe az uniós szintű elitváltás programját is –, akkor nem népszavaztatnia kellene. Hanem szoros diplomáciai együttműködést kialakítania, közös stratégiát kidolgoznia azokkal az uniós tagállamokkal, amelyek népszavazás nélkül is tudják, hogy az érdekeik egybeesnek a miénkkel. De amíg a médiacirkuszban utazó Donald Trump mintája jelenti Orbán Viktor számára a levitézlett brüsszeli elit alternatíváját, addig az utóbbinak nem kell félnie. Magyarországtól biztosan nem.
