A visszakozás oka az lehet, hogy Trump országosan már bő hétszázalékos hátrányban van a Real Clear Politics kimutatása szerint,
míg a 14 úgynevezett battleground (a választási harcot eldöntő) államból csak négyben vezet, kettőben ráadásul minimális az előnye. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a két hét múlva esedékes választást a Demokrata Párt jelöltje, Hillary Clinton nyeri meg.
A diplomáciai kihátrálás két szempontból is érdekes. Az egyik, hogy az amerikai külpolitikában nem okoz látványos változásokat egy elnökcsere – emlékezzünk csak arra, hogy Barack Obama az ígéreteiért kapott Nobel-békedíjat, ám nem volt képes minden ígéretét valóra váltani.
Feltételezhetjük: komoly változás akkor sem állna be a magyar–amerikai viszonyban, ha történetesen Hillary Clintont iktatnák be januárban.
A másik szempont, hogy Amerikának már csak azért sem szólhatnak Orbán szavai, mert ezzel kapcsolatban pont ő figyelmeztette a tengerentúliakat. Tíz éve, a 2006-os választás során mondta azt két WikiLeaks-irat szerint amerikai diplomatáknak Orbán, hogy ne figyeljenek arra, amit a kampányban mond. Azaz a Trump-párti megszólalások is inkább a hazai szavazóknak szólhattak, ám a Pew Research Center nyáron publikált eredményei szerint a magyarok körében (is) Hillary Clinton a népszerűbb. Márpedig hazai fronton szükség lesz egy újabb ellenségképre, talán korábbi megnyilatkozásaival Orbán azt készítette elő, hogy Clinton legyen az.
De akkor mégis miért hátrált ki Trump mögül? Erre talán csak maga Orbán (vagy esetleg Habony Árpád) tudja a választ.
###HIRDETES2###















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!