Hányszor, de hányszor halljuk egy-egy idősebb korosztályhoz tartozó sportolóról, hogy ideje lenne visszavonulnia, öreg ő már ehhez. Holott még korántsem biztos, hogy eljött a békés nyugdíjas évek ideje. De ez a „civilekről” is elmondható: annak idején, még az előző érában az egyik legnézettebb televíziós műsor is az idősebbeket szólította egy kis mozgásra.
Talán azoknak is ismerős lehet a dallam és a szöveg, akik még nem is éltek az 1970-es években: „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, / a karosszékből álljanak most fel, / ez a kis torna néhány percen át, / ne tessék félni, senkinek sem árt.” Ugyan nagyon sok minden hazugság volt akkoriban, ám a tévétorna ötlete tagadhatatlanul hasznos volt: naponta főműsoridőben, öt percen keresztül minden korosztály számára egyszerűen végrehajtható gyakorlatsort mutattak be nagy sportmúltú tornászok. Müller Katalin és Bérczi István mellé aztán a későbbi „first lady”, Makray Katalin és három lánya is bekerült az adásba, hogy a legkisebbeket is bevonják a mindennapos testnevelésbe. Az összképhez persze az is hozzátartozik, hogy abban az időben csak harmincéves kor felett igazolhattak külföldre focistáink, és a legendáriumokból tudjuk, hogy Bálint László, Fazekas László vagy éppen Müller Sándor nem véletlenül vált sztárrá nyugaton, a magyarnál jóval erősebb bajnokságokban.
Nos, azóta eltelt pár év, és a mai sport világában lassan már veteránnak számít, aki elmúlt harminc. Főleg itthon nem törődünk azzal, valójában mire is lenne képes a sokak által máris kényszernyugdíjba kívánt sportoló. Pedig a tapasztalat rengeteget ér, néha többet, mint a fiatalos lendület. Talán most változás állhat be ebben a szemléletben, amit igazol, hogy a múlt heti Év sportolója-gálán a legjobb férfi sportoló címére esélyesek között két, harmincévesnél idősebb klasszis szerepelt a legjobb háromban, míg az év labdarúgója címet a negyedik ikszet is elhagyó Király Gábor nyerte el. Ami a hölgyeket illeti – noha az ő korukat nem illik firtatni –, Szász Emese 34 évesen ért pályafutása csúcsára a riói olimpián. De rengeteg külföldi példát is hozhatnánk arra, hogy igenis: jó az öreg a háznál. Rögtön itt van Zlatan Ibrahimovic, aki már elmúlt 35 éves: sokan ebben a korban mennek el Kínába pénzt keresni, vagy valamelyik arab bajnokságba levezetni, ám ő a Paris Saint-Germain gárdáját elhagyva a világ talán legerősebb bajnokságába, a Premier League-be igazolt, ahol „aggkorára” a Manchester United vezérévé vált.
De ha valóban idős sportolókra keresünk példát, az immár 106 éves (!) japán Mijazaki Hidekicsi és francia Robert Marchand (105) fantasztikus teljesítményét említhetjük. A távol-keleti, sokak szerint orvosi csodának számító férfi 100 méteres futásban állított fel korosztályos világrekordot egy nappal 105. születésnapja után (42,22 másodperc), míg kortársa nemrég szintén világrekorder lett egyórás pályakerékpározásban, miután 22 kilométer megtételére volt képes. Ők igazi példaképek lehetnek mindenki számára; élő bizonyítékai annak, hogy a sport kortalan. Mijazaki rendszeres sétával edz, egykilós súllyal a hátizsákjában, és kijelentette, szívesen versenyezne a 100 méteres igazi világcsúcstartó Usain Bolt ellen. „Öregkorára” rákapott a súlylökésre is, eddigi csúcsa 3,25 méter. Marchand-nak azt tanácsolták fiatal korában, hagyjon fel a versenysporttal, mert nem elég jó benne. Ám kitartott, és 35 évesen hetedik lett a Grand Prix des Nations-viadalon (1946-ban), majd később sem adta fel: századik születésnapja óta is rendszeresen edz.
Mert a mozgás, az egészséges életmód a lényeg, legyen bármennyi idős is az ember. Nem véletlenül aktuális mind a mai napig a tévétorna üzenete, miszerint „mozgásra öt perc nem is nagy idő, / és minden este ismételhető”. Az egészségünk, a jó közérzetünk biztosan megér ennyit.
