Kitiltva bár, de törve nem

Nem jutottunk be a Fradi meccsére. Ép ésszel nehéz felfogni, hogy ez elégtételt jelenthet egy ekkora klubnak.

A zöld-fehér klub első számú vezetője Kubatov Gábor, a nagyobbik kormánypárt alelnöke. A Fidesz számtalan bizonyítékát adta már, hogy ha egy médium kritikus éllel ír, kellemetlen kérdést tesz fel a párt vagy a kabinet tevékenységéről, azt nem tűri el.

A Magyar Nemzetet nyilatkozati bojkottal sújtó minisztériumok, tévécsatorna és online lap kizárása a parlament folyosójáról, egy teljes hírportál blokkolása egy nyílt wifi-hálózaton – csak néhány példa arra, miképp szabnak egyre jobban látható határokat, állapítanak meg tájékoztatási karanténokat ma a kormányzat hivatalosságai.

Sajnos nem új jelenség tehát, hogy munkánkat akadályozzák. Ami a sportot illeti, az elmúlt hónapokban arra lettünk figyelmesek, hogy a Ferencváros esetében akár mezeladásról, akár a klubnál dolgozó biztonságiakról vagy éppen a fiatal játékosok után befolyó MLSZ-támogatásról kérdezzük a klubot – hogy tényszerűen tájékoztathassuk olvasóinkat –, sablonválaszok érkeztek.

A válaszok mindig udvariasak, de elutasítóak voltak: megköszönték érdeklődésünket, „de nem kívántak élni a lehetőséggel”. Aztán tavaly szeptemberben már fotósunkat sem engedték be a Groupama Arénába. Akkreditációs szabályzatukra hivatkoztak, melynek negyedik pontja kimondja: a megfelelő időben érkezett kérelmeket is indoklás nélkül visszautasíthatják.

Ez a „miért” kérdésre a „csak” válasz, így a türelmét vesztő szülő szokott felelni megállás nélkül csipogó gyermekének.

Egy másik médiumnál dolgozó fotós kollégát megkértünk, hogy csináljon már képeket a pálya széléről, hogy valóban megteltek-e a fotós helyek a reklámtáblák mögött. Ez tűnt az egyetlen értelmes magyarázatnak a távol tartásunkra. A lenti képen látható, lett volna bőven helyünk, mégsem engedtek be minket az eseményre.

A múlt szombati Ferencváros–Videoton mérkőzésre fotós és újságíró kollégánk is próbált regisztrálni, de egyikük sem járt sikerrel. Az elutasító levélben nem magyarázták meg, miért nemkívánatos a jelenlétünk egy nyilvános mérkőzésen, de mivel ez már egy folyamat része, elég egyértelműnek tűnik, hogyan kell értelmeznünk ezt a gesztust.

A korábbi években egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy valamelyik kollégánk ne tudott volna tudósítani, képeket készíteni az FTC mérkőzéseiről.

Ép ésszel nehezen felfogható, hogy az ország legnagyobb sportklubja számára miért jelent elégtételt, ha távol tarthatja rendezvényeitől a Magyar Nemzet munkatársait. Kétségtelen, foglalkoztunk az ellentmondásos számokra alapozott, milliárdokból épülő népligeti Fradivárossal, vagy épp a futballcsapat gyengélkedésével, kínos BL-kiesésével, de nem lenne újság a Magyar Nemzet, ha ezekről az ügyekről, fejleményekről nem tudósítaná olvasóit. 

Érdekes, de amikor tavaly az elsöprő fölénnyel bajnokságot nyerő ferencvárosi labdarúgókról írtunk, akkor még nem voltunk persona non grata. Lehetséges, hogy a klub vezetői azt gondolják, hogy a 21. században, amikor online streamen keresztül három centiről figyelhetjük, miképp szereli az egyik játékos a másikat, ha nem ülhet a sajtóteraszon az újságíró, a lapban sem lesz híradás a meccsről? Esetleg meg sem történt, ami megtörtént, ha nem írunk róla? 

Aligha erről van szó. Kicsinyes büntetésről inkább, ami azt is jól mutatja, miképpen hatja át manapság a személyes bosszú, a rövidlátó pártérdek az állami vagy az állam által befolyásolt intézményeket, miképpen igazodik a párt utasításához mindenki – a minisztertől a jegypénztárosig.

Azt gondoltuk, ezeknek az időknek már régen vége. Tévedtünk. 

Szomorúan látjuk, hogy az ország legnépszerűbb klubja is olyan emberek irányítása alatt áll, akik az alapján döntik el, beengedik-e az újságírót a mérkőzésre, hogy az illető kritizálja-e a csapatot és a vezetőséget vagy sem. Ne adj’ isten, olyan lapnál dolgozik, amely fel mer tárni kellemetlen ügyeket a klubelnök pártjáról is.

Ám ha nem írnánk a Ferencvárosról, illetve ha csak a sikerekről írnánk, de más fontos ügyekről nem, akkor olvasóinkat köpnénk szemen.

Az ilyen nyomásnak ezért természetesen nem engedhetünk.

Dolgozunk tovább.