Nem először, de most különösképpen olyan időket élünk a sport világában, amelyek A-tól Z-ig át vannak politizálva. Kezdve a nemes olimpiai eszmétől – már azt is elítélik, aki népszavazást kezdeményez ebben, annak ellenére, hogy szeretné, támogatná a budapesti rendezést – a különböző sportágak, sportegyesületek elnöki székéig bezárólag. Pedig nem mindegy, ért-e az adott sportághoz valaki, esetleg az ottani világ őszintén, és nem kényszerből fogadja el mint vezetőt. A sportban sem az a lényeg, hogy aki pozícióban van, a mi kutyánk kölke legyen, politikailag tökéletesen megbízható.
Most azonban olyan elnökváltás van kibontakozóban, amelyet a sportág belülről kezdeményezett, és olyan ember a jelölt, aki eddigi sporttevékenységével, eredményeivel nemcsak az ökölvívás szereplőinek, hanem a széles nyilvánosságnak, a bokszot kedvelők legszélesebb rétegeinek a támogatását is magáénak tudhatja. És ami a legfontosabb, soha nem politizált nyilvánosan, egyetlenegy párt vagy ideológia mellett sem tette le a garast. Pedig van meggyőződése, van politikai hovatartozása, de ezt magánügyeként kezeli. Ellentétben szeretett sportágával, amiért bármikor bármire képes volna.
A magyar ökölvívás valamennyi szereplője felkapta a fejét, majd a következő pillanatban már helyeslően gondolta végig, hogy váltásra van szükség, mert az utóbbi években e korábbi sikersportágunk meglehetősen eredménytelen időszakot tudhat maga mögött, még annak ellenére is, hogy az utánpótlás-korosztályokban a kétségkívül meglévő tehetségeink fel-felállhattak a dobogó valamelyik fokára. Ugyanakkor olimpiáról 2000-ben hoztunk utoljára érmet, és ott tartunk Papp László, Gedó György vagy Kovács Kokó István hazájában, hogy már annak is örülnünk kell, ha a nyári játékokra egy-két kvótát szerez a magyar amatőr ökölvívás.
Erdei Zsolt, vagy ahogy mindenki ismeri, Madár – mert ő a jelölt a sportág felemelésére – nem csak sportolóként bizonyított már. Aktív pályafutása során az olimpiai aranyon kívül – Sydney-ben bronzérmet szerzett – mindent megnyert, amit egy amatőr és profi bunyós megnyerhet. Majd szögre akasztotta kesztyűit, és imádott sportágán belül maradva edzőként – Bacskai Balázst kijuttatta Rióba – és szakmai vezetőként (a Madárfészek messze a legjobban működő akadémia) egyaránt bizonyította, igenis képes átadni felhalmozódott tudását, valamint eredményt elérni, korosztálytól függetlenül.
Madár abszolút márkanév az ökölvívásban, rá mindenki felnéz, az ő véleményét mindenki elfogadja. És nem azért, mert ott áll mögötte a politika, hanem mert hiteles a saját sportágán belül. Kétségtelen tény, nem lesz egyszerű dolga, ha végül ő lesz a hazai ökölvívás első embere, de eddigi pályafutása igenis alkalmassá teszi arra, hogy a bizalmat, a lehetőséget megkapja. Ugyanis a sportág sokak szerint a huszonnegyedik órában van; ha nem lesz változás, nem lesz eredmény a felnőttek között, az amatőr boksz kikerülhet a 16 kiemelt sportág közül. Erdei Zsolt tökéletesen alkalmas arra, hogy meggyőzze azokat az ifjú tehetségeket, akik elhagynák az amatőr bokszot ilyen vagy olyan indokkal, hogy maradjanak, vele, a példaképükkel vállvetve harcoljanak azért, hogy a korábbi bajnokok szintjére emeljék ismét a hazai bokszot.
Noha eddig csak kevesen mondták ki, sokan és teljes szívükből támogatják Erdei Zsolt elnöki szerepvállalását. Ám pontosan lehet tudni, tábora, támogatóinak köre napról napra nő. Sőt, információink szerint a jelenlegi elnök, a sportágért a maga módján szintén rengeteget tevő Csötönyi Sándor is támogatja, hogy áprilistól váltás legyen. Bízzunk benne, őszintén teszi, és nem taktikai okokból.
Mert azt mindenki tudja és hiszi: Erdei Zsolt elnöksége a lehető legjobb megoldás. Ringen innen és ringen túl.