Ha az érdemalapú gazdaság megszűnik Magyarországon, akkor mindenki mehet, amerre lát – mondta Orbán Viktor a minap a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén. Ritka pesszimista szavak ezek a magyar miniszterelnöktől. Hiszen ha névértékükön vennénk őket, rögtön kezdhetnénk is csomagolni, s legfeljebb azon töprengenénk a ruhanemű hajtogatása közben, mikor is szűnt meg Magyarországon az „érdemalapú gazdaság”. Mert hogy nem az utóbbi években, az biztos. Nem volt itt ilyesmi azokban az időkben sem, amikor a szocialista–szabad demokrata tandem szavakban a piac oltárán áldozott, de közben láthatatlan kezük gondoskodott arról, hogy saját gazdasági köreik felé lejtsen a (verseny)pálya. Ahogy nem volt közvetlenül a rendszerváltás után sem, amikor a kamikaze üzemmódban dolgozó kormány semmit sem tudott – vagy akart – tenni az ellen, hogy az előző érából átmentett kapcsolati tőkéjüket gazdasági tőkévé konvertálják azok, akik a kutyából szalonna trükkhöz is oly remekül értettek.
A probléma csak az – már ami a kormányfő fenti kijelentését illeti –, hogy a 2010-ben, majd 2014-ben is példátlan felhatalmazást kapott Fidesz egyáltalán nem törekedett az érdemalapúság felé történő elmozdulásra. Nem kiegyenesítették a pályát, csak a lejtés irányán változtattak; míg az első Orbán-kormány a rossz nyelvek szerint a minisztériumi telefonkönyveket cserélte le, addig a második és a harmadik a vállalkozók jegyzékét. Mármint a baráti vállalkozókét. Persze, mint arra korábbi cikkében a Heti Válasz is rámutatott, a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe az is belefér, hogy akik azelőtt a szabad madarakkal szárnyaltak, azok most is hasítsanak a közbeszerzéseken. Nyilván szigorúan érdemalapon, mint a Strabag és a Swietelsky, mely cégek anno a 4-es metró építésének haszonélvezői voltak, ma pedig a magyar futball nagylelkű támogatói. Hiába, úgy tűnik, az a bizonyos nemzeti szalonna igen sokféle pedigréjű alapanyagból készülhet.
A történetbe azért visz némi csavart, hogy Orbán Viktor idézett gondolata a feltétel nélküli alapjövedelem ötletével kapcsolatban hangzott el. A magam részéről maximálisan egyetértek a kormányfővel abban, hogy ez az ötlet felettébb természetellenes, sőt veszélyes. Egyáltalán nem helyes, hogy valakinek a megélhetését – aki máskülönben képes lenne dolgozni – érdemi teljesítmény nélkül, az adófizetők pénzéből garantálja az állam. Csakhogy az a helyzet, hogy Magyarországon az alapjövedelmet már rég bevezették. Méghozzá egyfajta inverz – vagy inkább perverz – formában: nem a legszegényebbek, hanem a leggazdagabbak számára. Pontosabban azok számára, akik arra lettek kiszemelve, hogy a leggazdagabbak legyenek. Ők azok, akik okosabbak Mark Zuckerbergnél, mert innováció és kockázatvállalás nélkül is képesek voltak eljutni a csúcsra. S akiket már a hazai tőzsde is beárazott: vajon mennyit emelkedett tegnap óta a Mészáros-index?
De nem érdemes bántani szegény Mészáros Lőrincet. Ő bizonyára úgy van vele, ahogy említett beszédében a miniszterelnök is fogalmazott: minden munka jobb, mint amikor nincsen munka. Média, turizmus, építőipar? Mindegy, mi a feladat, ő elvégzi. Aztán majd honorálják – érdemei szerint. Így épül mifelénk az érdemalapú gazdaság, amelynek legfőbb építőköve az engedelmesség és a lojalitás. Az meg, mint tudjuk, akkor jó, ha olyan, mint az alapjövedelem. Feltétel nélküli.
