Voltak olyan emberek, akik végigjárták az országot, és nem pozitív üzenettel – hangzott el a múlt héten a szombathelyi közgyűlés maratoni, tizenkét órás ülésén, ahol arról is döntöttek, hogy egyetlen pályázóként további öt évre megerősítsék-e posztján a Weöres Sándor Színház alapító igazgatóját, Jordán Tamást, vagy írjanak ki újabb igazgatói pályázatot. A szombathelyi fideszes képviselő, Lendvai Ferenc állítása arra a híresztelésre erősített rá, miszerint „Jordán Tamás emberei” a korábbi konkurens, a pályázatát később visszavonó Dér András rendező ellen lobbiztak szerte az országban. Fenyegetőztek, zsaroltak, közben Jordán Tamás a színház társulatát rávette, hogy őt támogató levelet tegyenek közzé. Jordán meggyőzte a nemzet színészeit is, élükön Törőcsik Marival, hogy kiálljanak mellette, miközben a budapesti Örkény, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, valamint a Magyar Színházi Társaság mintegy „elvtársi alapon” adott ki Jordán Tamást pártoló nyilatkozatot.
Hogy teljes legyen az összeesküvés vádja: Jordán Tamásnak a színházigazgatás mellett még arra is futotta idejéből és erejéből, hogy kétezer fős szimpátiatüntetést szervezzen maga mellett Szombathelyen, sőt, az igazgatóságát támogató Facebook-oldal több mint tízezer lájkját is „nyilván” vásárolta, ki tudja, kinek a pénzéből. Ahogy a közéletben is időnként láthatjuk: a képtelen állításokra is van fogadókészség. A rágalom ősi történet, Szókratésznak is halni kell, mert „a levegőben sétál”.
Színházat építeni és működtetni a világon bárhol jelentős vállalkozás, Magyarországon a nemzeti, polgári identitás része a reformkor óta. Szombathely e tekintetben kicsit balszerencsésnek mondható: első kőszínháza csak több évtizedes küzdelmek után épült fel egy év alatt 1880-ban, a tervezett költségeknek majd az ötszöröséért. A Hauszmann Alajos által megálmodott neoreneszánsz épületet negyed századdal később, 1907-ben be kellett zárni, a fenntartásáról ugyanis nem gondoskodtak megfelelően − a színház 1945 márciusában, Szombathely terrorbombázása idején pusztult el. S bár Márkus Géza már 1907-ben elkészítette az új színházépület tervét, az sosem épülhetett meg. A művelődési otthonban, a sportházban, a szabadtéri játékokon vagy a történelmi karneválon persze lehetett látni színházat vendégségben, sőt a városnak – és a megyének − volt is 1989 óta egy, egész pontosan egyetlen hivatásos színháza, a Szombathelyi (ma Mesebolt) Bábszínház, 2007-ig. Szombathely közgyűlése ekkor szavazta meg egyhangúlag a Weöres Sándor Színház alapítását, amelynek tevékeny kezdeményezője Jordán Tamás színművész volt, a szombathelyi színházi álom egyik továbbálmodójaként.
Jordánt ekkor már jól ismerte a szombathelyi közönség, rendszeresen vendégszerepelt a városban, a Nemzeti Színház főigazgatójaként is, amelynek tisztét 2003 és 2008 között töltötte be. Már 2003-ban, amikor a hatvanadik születésnapját ünnepelte Szombathelyen, új színház alapításáról beszélt közönségtalálkozón. Ez a Nemzeti Színház mindenkori vezetőjétől kissé szokatlan gondolkodás, Jordán pályáját tekintve nem annyira. Kezdetben sokan kételkedtek abban is, hogy a független társulatokat felkaroló Merlin Színház vezetője beválik-e az ország első teátrumának igazgatójaként, ám Jordán tisztában volt a feladattal: a Nemzetiben olyan színházat valósított meg, ami oda való.
Igazgatóságának első öt éve komoly megpróbáltatásokkal teli, a helyőrségi művelődési otthon hosszan tartó átépítésétől kezdve a 2011-es kulturális megszorításokig, amely ezt a várost sem hagyta érintetlenül. 2012-ben írtak ki újra igazgatói pályázatot, amelyen Koltay Gábor és a színház korábbi főrendezője, Dömötör Tamás is elindult. Koltay pályázata nem szivárgott ki, ám visszalépett, Dömötör Tamás pályázata viszont kiszivárgott, mégsem lépett vissza, mint most Dér András. Végül a közgyűlés teljes támogatásával Jordán Tamás újra igazgató lett. Nem úgy, mint most. A jelek szerint ugyanis a szombathelyi közgyűlés kormánypárti fele elmozdítaná Jordánt a székéből, az ellenzék pedig marasztalná még öt évre. (Holott valószínű, hogy a közönség nagyobb fele inkább kormánypárti, bár a színházakban a pártpreferencia valójában nem számít.) Végül – a kiszivárogtatott pályázat „botrányára” hivatkozva – a közgyűlés úgy döntött, új igazgatói pályázatot ír ki. Az időhúzás viszont abból a szempontból kellemetlen, hogy a színházakban ilyenkor kezdődnek a szerződtetési tárgyalások az új évadra.
Nehéz egyébként megérteni, hogy Dér András pályázatának nyilvánosságra kerülésével milyen személyiségi jogok sérültek. Az például, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemzeti jelenlegi igazgatója is a támogatója, nem titkolni való szégyen. Jordán pályázata viszont kész „lebukás”: a színház gazdálkodása ugyanis jó, ráadásul jelentősen nőtt a nézőszám – rengeteg embere van.
