Menetiránnyal szemben?

Valójában nyoma sincs a kormányzat által emlegetett nukleáris reneszánsznak.

A paksi atomerőmű-bővítés kérdése a napokban ismét az érdeklődés középpontjába került: két párt, az LMP és a Párbeszéd is népszavazási kérdéseket nyújtott be, és feltételekkel ugyan, de zöld utat adott a paksi bővítésnek az Európai Bizottság. Az uniós döntés indoklásából az is egyértelművé vált, hogy az új blokkok csak állami támogatással termelnek majd áramot. Amíg az atomerőmű működése a független szakértői számítások szerint veszteséges lesz, maga az építkezés hasznot hoz azoknak, akik megnyerik a tendereket. A brüsszeli döntést többen is úgy értékelték, hogy a nyugati nukleáris cégek is részt kérnek a beruházás hasznából, ezért az uniós és a magyar atomlobbi összefogott Putyinnal. A haszon az övék, a veszteséget rajtunk kívül a gyerekeink és az unokáink fizetik majd. Ennyit az évszázad üzletéről, az olcsó áramról és a további rezsicsökkentésről.

A korábbi népszavazási kezdeményezéseket azzal utasították el, hogy nemzetközi szerződést érintenek, ezért mindkét párt igyekszik elkerülni ezt a csapdát, és olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek nem a szerződést, hanem a nukleáris áramtermelést érintik. Viszont azt borítékolni lehet, hogy ha valamelyik kérdést elfogadja a választási bizottság, a hatalom hűséges csapatai minden módon akadályozni fogják a szavazás kiírását. Lázár János sajtótájékoztatóján és a parlamentben is azzal hozakodott elő, hogy a paksi áram a legolcsóbb, és az emberek a 2014-es választáson már szavaztak Paksról. A miniszter itt súlyosan csúsztatott, a választók többsége az akkortájt a vízcsapból is folyó rezsicsökkentés miatt szavazott a Fideszre, és nem az atomerőmű-bővítés miatt.

De vajon tudjuk-e, hogy mit kapunk a paksi bővítéssel? – Ezen az autópályán mindenki szembejön velünk – mondta nekem néhány hete egy, a nukleáris energia kérdéseivel foglalkozó szakértő, aki szerint a magyar energiapolitika a menetiránnyal, a világtrendekkel szemben halad. Miközben a világ számtalan országában a megújuló energiaforrások felé fordulnak, addig nálunk ismét megadóztatják a napelemeket, a kis léptékű vízerő-hasznosítással senki sem foglalkozik, és gyakorlatilag betiltották a szélerőművek építését. Az atomenergia erőltetése miatt számtalan lehetőséget mulasztunk el, gondoljunk a geotermikus energia vagy a biogáz nagyobb arányú használatára, az épületszigetelésekre, a passzív és aktív házak építésére, az energiatakarékosságban és -hatékonyságban rejlő egyéb lehetőségekre, a hazai feltalálók leleményességére.

Vajon tudjuk-e, hogy mit kapunk a paksi bővítéssel? Hatalmas biztonsági és környezeti kockázatot, aminek a csökkentésére újabb és újabb száz- vagy ezermilliárdokat költhetünk. A legsúlyosabb kérdés a kiégett fűtőelemek végleges tárolója, s hogy az állami támogatást igénylő erőmű nem képes kitermeli sem az atomtemető, sem az erőműlebontás majdani költségeit. Továbbá kapunk egy elavult és veszélyes technológiát, évtizedekre titkosított adatokkal és olyan politikai környezettel, amely a lehetőségét is elveszi annak, hogy megforduljunk az energetikai autópályán. Érdemes megnézni az Atomic Bulletinnek a Hvg.hun is megjelent atomerőmű-adatbázisát, amelyben nyoma sincs az atomlobbi által előszeretettel emlegetett nukleáris reneszánsznak. A csernobili és az éppen hat éve történt fukusimai atomerőmű-katasztrófa miatt, a biztonsági követelmények és a költségek növekedése következtében több tervbe vett reaktorépítést elhalasztottak vagy végleg töröltek. Európában jelenleg csak négy reaktorblokk épül, a költségek mindenhol növekednek, és az átadás határideje csúszik. Új atomerőműveket nagyobb számban csak Ázsiában terveznek vagy építenek, de ott is a költségnövekedés és a határidő csúszása a jellemző.

S ami a legérdekesebb az összesített táblázatban: 2020 táján szinte senki sem fog új atomerőmű építésébe kezdeni. Az irány világos, lassan elérkezik az atomerőmű-korszak alkonya – csak a magyar kormány ragaszkodik makacsul az ezer sebből vérző paksi bővítéshez.