Amerika és a körkörös magyar védelem – Miért nem boldogul Orbán Trumppal?

A Fidesz megmondóemberei szerint Trump leszámol az ideológiai alapokon álló külpolitikával. Nem számol le.

Az Egyesült Államokban a 2000-es évek nagy neokon nekibuzdulásának mintegy kívánatos végkifejlete volt az iráni ajatollah megregulázása: minden rezsimváltások anyja, amelyhez sok-sok rezsimváltásocskán keresztül lehet eljutni: Irak, Szíria, Irán – tessenek vigyázni, az ajtók záródnak!

De aztán nem lett az egészből semmi, mert az inváziós hadigépezet lerohadt az afganisztáni hegyekben, az iraki mocsarakban, Szíria vértengerében, az orosz és török illiberális fordulatok útvesztőiben. Washingtonban győzött a józan ész: Obama megkötötte a paktumot.

Rex Tillerson, az új amerikai külügyminiszter június közepén a kongresszus külügyi bizottságának meghallgatásán viszont már támogatólag nyilatkozott az iráni rendszerdöntés ötletéről. Kifejtette: bár Trump Irán-politikája még kidolgozás alatt áll, az Egyesült Államok szívesen együttműködne ellenzéki csoportokkal az ottani kormányzat „békés átalakításában”. Teherán azonnal reagált. Dzsafa Zarif külügyminiszter Twitter-üzenetében azzal vádolta Washingtont, hogy az visszatér a törvénytelen és illuzórikus rezsimváltás-politikához.

Az igazság az, hogy ebben nincs sok meglepő. Aki vette a fáradságot, és átböngészte Donald Trump gondolatait 2016 előtt írt könyveiben Iránról (belátom, nem könnyű!), tisztában lehetett vele, hogy ennek a fickónak a kezét ebben a kérdésben (is) a leghéjább héják vezetik. A megnyomorított Amerika: Hogyan tegyük ismét naggyá Amerikát? című 2015-ös programkönyvében arról ír, hogy a „terrorista” Iránnal kötött egyezséget éppúgy szét fogja szaggatni, mint Obama egészségbiztosítási törvényét, mivel Teherán atomprogramját „bármi áron” meg kell állítani. Látható, hogy az Obamacare lerombolásában mennyire serény az elnök, úgyhogy bízhatunk eltökéltségében a másik ügyben is.

Ami a rezsimváltás politikáját illeti, idézzünk Trump Tegyük ismét elsővé Amerikát című 2011-es könyvéből: „Ha Obama idejekorán fellépett volna a tüntetők támogatása érdekében, a rezsimet könnyedén meg lehetett volna dönteni, és akkor jelenlegi legnagyobb problémánk ma nem létezne.” Obama bűne tehát Trump szerint az, hogy nem volt eléggé rezsimváltó hangulatban Irán színes forradalmának idején.

Ennek megfelelően Trump januárban harcias héjákat rakott kormányzatának kulcspozícióiba. Mike Pompeo, a CIA új főnöke még szenátorként mindent megtett a Teheránnal való kiegyezés megakadályozásáért, az elmúlt hónapokban pedig a szorongatás érdekében az amerikaiak erősítették szövetségüket Szaúd-Arábiával is. Az USA-nak ezzel sikerült teljesen elköteleznie magát a közel-keleti vallásháború szunnita oldalán. 

Ezzel egy időben ismét nőtt a súlyuk azoknak a washingtoni agytrösztöknek, amelyek tipikus érvelését már megismerhettük az Irak elleni háború előkészítésekor. A Demokráciavédelmi Alapítvány (Foundation for the Defense of Democracies – FDD) Trump beiktatását követően azonnal összefoglalót is készített a teendőkről, amelyet a Fehér Házban köröztettek. A Politicónak sikerült a napokban megszereznie és szemléznie a dokumentumot. A tartalma ugyanaz a veszedelmes marhaság, amely az iraki rezsimváltás ideológiai alapgondolata volt: a teheráni rendszert a feljegyzés szerint azokkal a módszerekkel kell megbuktatni, ahogy egykor Ronald Reagan elnök a katolikus egyházzal és a szakszervezetekkel együttműködve a lengyelországi kommunisták uralmát is aláásta. (Sok sikert az iráni katolikus egyházzal és szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokhoz!)

A külpolitikai kérdésekben jól értesült Foreign Policy június 16-ai cikkében már arról tudósított, hogy a Fehér Ház magas rangú tisztviselői folyamatos nyomás alatt tartják a Pentagont, követelve, hogy az amerikai fegyveres erők indítsanak offenzívát Szíria déli részén az Irán által támogatott, Aszad elnökkel szövetséges fegyveres csoportok ellen. (Ezekben az alakulatokban az iráni forradalmi gárda katonái is harcolnak.) A cikk szerint a Pentagon, amelyet az Iránnal szintén nem túl barátságos James Mattis vezet, eddig többnyire ellenállt e „kéréseknek”.

Trump korábban azt hangoztatta, hogy Amerikának semmi keresnivalója Szíriában. Ám könyveiben azt is nyilvánvalóvá tette, mindent meg kell tenni, hogy Irán ne tudja ellenőrizni a szíriai és iraki olaj- és földgázmezőket. Az az olaj ugyanis az USA-nak jár. Mike Pompeo a szír légi támaszpont ellen áprilisban végrehajtott amerikai rakétatámadás után mindezt egyértelművé is tette: a támadás arról szóló üzenet Iránnak, mondta, hogy Amerika használni fogja katonai erejét. 

A magyar konzervatív szavazókat képtelenségekkel tüzelő kormánypárti véleményformálók azt szerették volna elhitetni, hogy Donald Trump a korrupt amerikai elittel hadakozó hérosz, aki Orbán Viktor jövendölését beteljesítve megregulázza a liberálisokat, kivonul onnan, ahonnan ki kell, ezután pedig beköszönt Krisztus ezeréves királysága, ámen.

Megmutatkozott ez akkor is, amikor január 20-án Bayer Zsolt újságíró a „Jobb világrend beiktatási party” vezérszónokaként azt vizionálta, hogy a hivatalba lépő elnöknek meghatározó szerepe lesz egy új világrend kiépítésében (ez a harc lesz a végső!). Tóth Gy. László politológus a dzsemborin egyenesen úgy fogalmazott, hogy az új amerikai elnök „mentes lesz elődei küldetéstudatától és ideológiai megszállottságától”.

Az alaphangot a kérdésben pár héttel korábban Orbán Viktor miniszterelnök adta meg. Trump választási győzelmét követően a Kossuth Rádióban így beszélt: „Az amerikai kormányzat eddig egy demokrata, a valóságtól elrugaszkodott ideológiához kötődött, ezt akarta átragasztani mindenkire. Ebben 180 fokos fordulatra számítunk.” A 180 fokos fordulat be is következett, de nem egészen úgy, ahogy a Fideszben várták.

Fricz Tamás a Magyar Időkben április 3-án még azzal érvelt, hogy bizonyos kellemetlennek ható jelenségek Trump elitellenes harcának következményei. „[ ] Senkit ne tévesszen meg Trump szívélyes viszonya Netanjahuhoz és Izraelhez – nyugtatta Ipper Pál stílusában közönségét a publicista. – Ez nem jelent behódolást a globális elitokráciának, a bankárdinasztiáknak, ellenkezőleg, a Netanjahu vezette nacionalista izraeli politika korántsem tetszik a globális elitnek, mert nem illik bele nemzetek feletti elképzeléseikbe”.

Tekintve, hogy Donald Trump pénzügyi emberei a Wall Streetről érkeztek, a Netanjahu-féle sovinizmusnak pedig sikerült Izrael berendezkedését apartheiddé változtatni (a megszállt területeken minden eddiginél intenzívebben folyik a palesztinok kirablása), ez a mondat legalábbis cinikus. De lapozzunk előre, olvassuk el Fricz Tamás április 21-én szintén a Magyar Időkben megjelent írását! A szerző itt már érzékelte, hogy álláspontja – különösen Orbán Viktor látványos washingtoni mellőzése után – tarthatatlanná vált. Meg is született az új narratíva: a komprádor elit sötét tanácsadói maga alá gyűrték a jó királyt. Fricz így fogalmaz: „Donald Trump szíriai beavatkozását nyugodtan felfoghatjuk úgy, hogy az elnök alávetette magát a demokrata és republikánus elit hagyományos oroszellenességének, amely a globalista pénzügyi körök geopolitikai terveinek [ ] is tökéletesen megfelel.”

Somogyi János a Magyar Időkben május 8-án tovább aggódott: „A remélt változás egyre késik, és a Wall Street-iek röhögnek a markukba azokon a százmilliókon szerte a világban, akik Trump elnökké választásával a népfelség győzelmében bíztak”. Az olvasóban halványan feldereng, hogy a New York-i ingatlanmágnás és a Wall Street meghitt kapcsolata tavaly novemberben is világos volt, a sorokból kiszüremkedő keserűség mégis őszintének hat.

(Nem volt ördöngösség ezt észrevenni. Így nem erény, de tény: már két nappal Donald Trump választási győzelme után figyelmeztettem: amit látunk, az nem a középosztály, hanem az oligarchia fülkeforradalma. Cikkemben már akkor óvtam mindenkit a külpolitikai csodavárástól: „Akik a világpolitika színpadán várnak racionálisabb, az ideológia vezérelte külpolitika helyett realistább megközelítést Trumptól, jó eséllyel csalódni fognak. Elég felidézni a győztes jelölt Iránt ostorozó szavait” – írtam.)

Bármennyire következmények nélküli az ország, a magyar megmondóemberek ideológiai ámokfutásának van következménye. Miközben Semjén Zsolt nyit keletileg Teheránban, és atomipari együttműködésről tárgyalgat – hogy pontosan miről, nem mondja meg –, kormányemberek pedig letelepedési kötvényekkel bizniszelnek az amerikai beutazási tilalommal sújtott országokban (is), megy a csodálkozás azon, hogy a Tillerson-féle külügy nem küld Budapestre bátorító jeleket. Ez önmagában nem lenne feltétlenül baj – de egy másik fronton épp az USA-tól óvatosan távolodó Brüsszelt állítjuk meg.

Mindebből adódóan Szijjártó Péter futsalcsapatának ideje berendezkednie körkörös védelemre. Kár, hogy ebből viszont Magyarországnak haszna még sosem származott.