Kérdés, hogy ez az árszint meddig tartható, tekintve, hogy kínálati oldalról jelentős tartalékok állnak a rendszerben. Líbia a boldog békeidőkben napi 3 millió hordót hozott felszínre, Nigéria 2,5 millió hordóval járult hozzá a világpiachoz. Már ennek a két termelőnek a visszatérése is felboríthatja a kialakuló egyensúlyt. A világ legnagyobb olajtartalékával rendelkező Venezuela helyzetét is érdemes szemügyre venni. A de facto csődben lévő állam most ugyan valamivel meghaladja kitermelési kvótáját (naponta 2,2 millió hordó), ámde a karbantartás elmaradása és egyéb problémák miatt nehézolajukhoz könnyűolajat kell keverni, hogy finomíthatóvá váljon. Azonban ezt importálniuk kell, csakhogy nincs rá forrásuk. Emiatt az év végéig ötödével csökkenhet a felhozatal. Az ország a világpiac szempontjából egészen addig neutrális szerepet fog betölteni, amíg a már-már polgárháborús helyzet nem rendeződik, és az olajiparban nem kezdődnek újra a beruházások.
Összefoglalva tehát az olajpiacon 2017-ben nem valószínű jelentős áremelkedés, inkább további 20 százalékos áresés várható. Ehhez hozzájárul a dollár leértékelődése, valamint az a tény, hogy nemcsak a kőolaj ára, hanem az olajipari nagyvállalatok, például a Shell, az Exxon vagy a Lukoil részvényei sem néznek fényes jövő elé. Az alacsony olajárak egyfajta átrendeződést eredményeznek az értéktőzsdéken, ahol az olajipari részvények árának csökkenésére, és az olcsóbb üzemanyagok árából profitáló vállalatok – például a légitársaságok – papírjainak emelkedésére lehet számítani.
Nem túl kedvező a felrajzolt kép az olyan országok gazdaságára nézve, mint például Oroszország, melynek mozgástere egyre csökken, miközben a belgazdaság strukturális átalakítása is lassan halad. Szaúd-Arábia viszont gyorsabb ütemre kapcsolt, amit Mohamed bin-Szalmán koronaherceg trónörökössé való emelése jelez. Ez a lépés nagyon szokatlan, tekintve, hogy a herceg mindössze 31 éves (korábban trónörökös titulusukat általában lényegesen idősebb korban, a hatvanas–hetvenes éveikben kapták meg a jelöltek). A herceget tekintik a gazdasági reformok és a Jemenben folytatott háború szellemi vezérének. A szaúdiak az Iránnal fennálló vallási ellentéteiket nyilván még azelőtt szeretnék rendezni, mielőtt olajuk érdektelenség miatt eladhatatlanná válik. A koronaherceg pedig vélhetőleg nem szeretne gazdasági migránsként egy görög sziget partján kikászálódni süllyedő gumicsónakjából. Pedig ha nem sikerül a szaúdi nemzetgazdaságot több lábra állítani, a vízió könnyen megjelenhet a herceg rossz álmaiban.
