Büszkeség és bikiniméret

Felejtsük el az elképzelést, hogy a másik ember azért van, hogy nekünk megfeleljen!

Ezt a kánikulában praktikus öltözék még inkább láthatóvá teszi. Ezért tavaly ilyentájt az gondoltam, ha már női oldalt szerkesztek, kötelességem figyelmeztetni olvasóinkat a bikiniszezon közeledtére. „Hogyan legyen strandtested? 1. Legyen tested. 2. Menj ki a strandra!” – osztottam meg ezzel a felirattal egy fotót, amin különböző alkatú vidám nők szerepeltek fürdőruhában. Köztük egy kifejezetten kövér is. Nem tudtam előre, hogy ez milyen radikális üzenet, és mekkora vihart hozok a fejemre.

Először is el kellett magyaráznom, hogy kifejezetten sovány nő miért nem szerepel a képen – például mert nem a sovány alkatúak láthatóságával és verbális bántalmazásával szokott általában gond lenni. (Karcsú egyébként szerepelt rajta.) Biztosítanom kellett a kommentelőket, hogy a „csak a kutyák játszanak csontokkal” és az „igazi nő vagyok, nem pálcika” jellegű mémeket (azaz a test miatti megszégyenítés leg-gyakoribb formájának a fordítottját) szintén helytelenítem. Tény, hogy a vékony nők is kapnak a testükre elfogadhatatlan beszólásokat, sőt a kisportolt testű nők sincsenek biztonságban a bíráló megjegyzésektől („már túl izmos”, netán ha anya, még „önző” is), de azért ne relativizáljunk a végsőkig.

A „túlsúly” vagy kövérség miatti megszégyenítés más minőséget képvisel, hiszen a hájas test megkülönböztetett undort élvez a társadalomban. A túlevés távolról sem mindig oka a kövérségnek, de szinte mindig azt képzelik mögé. Na és ha valaki tényleg zabál? A túlevés annak ellenére, hogy például az ivásnál vagy a drogozásnál jóval kevesebb eséllyel vezet deviáns viselkedéshez, a stresszlevezető módszerek leginkább megvetett formája. Ez azzal függ össze, hogy a kövérség, azon túl, hogy minden pillanatban nyilvánvalóan látszik, egyenesen moráliskategória-számba megy. Olyan tulajdonságokkal szokás társítani, mint a lustaság, az igénytelenség, a frusztráltság, az akaratgyengeség, és emiatt (ellentétben a vékony nők beképzeltnek bélyegzésével) munkaerőpiaci hátrányban is megnyilvánulhat.

Mire mindezen túljutottunk, jöttek azok, akiket angolul concern trollnak neveznek. Azok, akik vállat vonnak, ha a rokonuk, barátjuk erős dohányos; harsányan röhögnek a legutóbbi buliról szóló sztorin, ahol mindenki ájult részegre vedelte magát; rá se rántanak, ha ismerősük öt órákat alszik, és gyomorfekélyt kap a túlterheltségtől. Ők maguk is csak a legritkább esetben makulátlan szobrai az egészséges életmódnak, ám ha a kövérség kerül szóba, kibújik belőlük az orvos, a dietetikus és az őrangyal. Anélkül, hogy bárki kérdezte volna őket, egy levegővel sorolják „az elhízás egészségi következményeit”. Természetesen csak embertársaik érdekében, akik ugye maguktól biztosan nincsenek tudatában a testsúlyuknak, soha életükben nem jutott el hozzájuk semmilyen információ a helyes táplálkozásról és a mozgásról, ezért azonnali és alapos felvilágosításra szorulnak. Ahogy azok is, akik felszólalnak a testszégyenítés ellen – mert ők biztosan nincsenek tisztában a legutóbbi vonatkozó OECD-statisztikákkal, és amilyen ostobák, azt sem tudják, hogy a kéretlen cseszegetés fogyasztó hatású, és azonnali életmódváltáshoz vezet.

Mások jobb fejek akarnak lenni, így megalkotják a jó kövér és a rossz kövér kategóriáit. A jó kövér az (ő együttérzést, elfogadást érdemel), aki összejöveteleken csak szerényen csipeget, salátán és rizshamleten él, hetente ötször fut, és mégsem vagy csak nagyon lassan fogy (de jó esetben nem „löttyedt és szétfolyó” a teste!), a rossz kövér meg az, aki jó étvággyal eszik, nem szenteli az életét és minden percét a (gyakran az előbb említett tulajdonságokkal bíró) teste térfogatcsökkentésének, és meri jól érezni magát a bőrében úgy, ahogy van. A jó kövér igyekszik „előnyösen” öltözködni – még dicséretesebb, ha a megtévesztő ravaszsággal „plus size” kategóriába esik, és illedelmes homokóra alkatú, aki csak mellre, fenékre és combra hízik –, a rossz kövér viszont azt veszi fel, ami tetszik neki, és nem szégyenkezik az alkata miatt. Ha lenne Fat Pride, a rossz kövér kimenne. Forrónadrágban, haspólóban, fagyival a kezében.

Azt már megszoktam, hogy a „melegfelvonulás” ellen ágálóknak évről évre el kell ismételnem, hogy a láthatóság, az elfogadás nem „reklámozás”. Ugyanakkor azt is meg kellene érteni, hogy ahogy az LMBTQ-identitásokat sem az elfogadás „hozza létre”, a kövér emberek testsúlyának sem az az oka, hogy nem bántjuk őket eléggé. A bírálás, kiröhögés, megszégyenítés sosem pozitív hatású. Álljunk ellen a kísértésnek (családi, baráti találkozók alkalmával is), hogy csak arról beszéljünk, ami látszik. Felejtsük el az elképzelést, miszerint a másik ember azért létezik, hogy nekünk megfeleljen. Senki sem köteles aszerint mérlegelni a nyilvános terekben való jelenlétét, hogy mások megelégedettségét szolgáló esztétikai élményt kelt-e. Úgyhogy ha nem tetszik a Pride, ne menjünk oda. A strandon pedig mások testének méregetése helyett csobbanjunk egyet a hűs vízben. Mindenkinek jobb lesz.

A szerző a Nőkért Egyesület elnöke