Kezdésként lássunk rögtön egy idézetet, kitalálják-e, honnan származik. „Lehet hisztikézni, hiperpíszízni, de annyi történt, amennyi bármelyik falusi búcsúban megeshet.” Egy politikai fesztiválon lezajló esetről beszélünk, ahol a már nem józan résztvevő bemászott mások sátrába, és ölelgette, kéretlen szexuális ajánlatokkal bombázta őket. Na, kitalálták, kitől származik az idézet? Pesti Srácok, 888? Nem éppen. A cikket Rádi Antónia jegyzi az Átlátszó frissen indult aloldalán, a Vidéki csajokon. Az elkövető pedig nem valami gólyatábori HÖK-ös, hanem az LMP elnökségi tagja, Ungár Péter. Ő kellemetlenkedett ittas állapotban a Momentum Nyitás Fesztiválján.
Az eset után kitiltották őt a párt összes rendezvényéről, de a történtekre csak néhány hét után derült fény. Először maga Ungár beszélt az Azonnalinak a kizárásról, de sztorija csak féloldalasnak bizonyult. Arról, hogy miért tették ki, ezt mondta: „Pár emberrel jóban vagyok, beszélek velük azóta is, de nem erről. Úgy látszik, nem volt ez akkora dolog.” Ezután lapunk írta meg, hogy igenis tudnia kellett róla, mivel indokolták a lépést. A Momentum hivatalos levelében erről tájékoztatta őt: „Akaratuk ellenére meg nem engedhető módon kommunikáltál a fesztivál más résztvevőivel, zaklattad őket, összetűzésbe kerültél a rendezvény biztonsági személyzetével, és beléptél mások privát helyiségébe.” A politikus ezek után nyilvánosan bocsánatot kért, és azt írta, kész személyesen is elnézést kérni azoktól, akik viselkedését zavarónak találták.
Itt le is zárulhatott volna az ügy, de sajnos nem így történt. Ez viszont már túlmutat Ungáron, és ismét azt bizonyítja: a politikai kultúra megújítását egyesek csak szavakban képviselik. Az elnökségi tag egyes párttársai, barátai, szimpatizánsai ugyanis offenzívába kezdtek. Miért nem állt elő két hétig a Momentum a történtekkel? Miért nem tett feljelentést az érintett? Miről próbálják elterelni a figyelmet Fekete-Győrék? És amúgy is: ez bármelyik hétvégi bulin megeshet. Ne legyünk már túlérzékenyek!
Az állítólag liberális vagy baloldali megszólalók önfeledten nyúltak ahhoz az érvkészlethez, aminek használatáért másokat támadni szoktak. Felvetődik bennünk: vajon akkor is ugyanígy látták volna a dolgokat, ha nem a köreikben esik meg? Feltehetőleg nem. Már egy kormánypárti kisanyámozásnál is elhatárolódási versenyt indítanak: ki tegyen feljelentést, ki szorgalmazzon csak vizsgálóbizottságot? És valóban, a kormánypártoknak és másoknak is van elszámolnivalójuk nőügyben. A parlamenti megszólalások színvonala, a gólyatábori botrányok mind azt mutatják, hogy sokan valóban nem tudják, hogyan illik és szabad felnőtt embereknek viselkedniük. De az utcai beszólogatások, szexuális aktusra való felszólítások is ebbe a sorba tartoznak. Pozitív, hogy kampány indult, amelyben ezek visszásságaira akarnak rámutatni olyan aktivisták, mint Mérő Vera.
Egyesek mégis hajlandók a feketét fehérre festeni, ha ismerősükről van szó. Amivel persze nem azt mondjuk, hogy a barátainak el kellene határolódniuk tőle. De a „nem is történt semmi” diskurzusba azért talán nem kellene kezdeniük. Nem nevezhetjük elfogadhatónak azt, ha valaki mások privát szféráját sérti, kéretlen szexuális ajánlatokat tesz. Ezek után azzal bagatellizálni a dolgot, hogy „miért nem mindjárt nemi erőszakkal vádolják?”, vagy megkérdőjelezni a kárvallott létezését, méltatlan és amúgy nagyon is ismerős jelenség. Csakhogy eddig másoktól szokhattuk meg, hogy valami rosszul értelmezett bajtársiasság okán azt is elnézik a barátnak, amit nem néznek el az ellenfélnek. Nem azoktól várjuk ezt, akik a politikai kultúra megújításáért szálltak ringbe. Ungár Péter bocsánatot kért. Helyesen. Másoknak sem kellene a részeg kellemetlenkedést vállalhatónak, sőt, menőnek beállítaniuk.
