„Kerül amibe kerül, nem lehet elégszer hangoztatni: be kell vezetni az értelmi-tájékozottsági cenzust. Teszteljük a tisztelt polgárt, mielőtt kezébe adjuk a döntést; ugyan mondja már el, mint micsoda próbál ő most beleszólni Magyarország ügyeibe. Csak néhány egyszerű kérdés államformáról, történelemről, földrajzról - aztán elégséges fölött mehet szavazni, a legjobbak még szorzót is kaphatnak. Mert hadd érjen már többet annak a szavazata, aki nem az ingyenkonzervért és az ingyendemagógiáért jött voksolni.”
„S ha majd az elmoszatosodott agyú alkoholbetegekkel nem kell számolnia egyik pártnak sem, ha nem lehet belőlük spontán rohamosztagot szervezni, ha az ő szimpátiájukért nem jár pont a játékban, és ha nem érezhetik úgy, hogy kíváncsi rájuk az ország – na akkor lehet elkezdeni a társadalmi párbeszédet” – írta még 2003-ban a szerző.
Viccre utaló kitétel nincs a szövegben, sehol egy árva kacsintós szmájli. Tóta W. Árpád a jelek szerint a választói cenzus bevezetését éppannyira véresen komolyan gondolta, mint annak 14 évvel későbbi bírálatát is.
Az újságíró véleménye persze idővel változhat, de szerencsésebb, ha a teljes pálfordulásra ő maga hívja fel az olvasók figyelmét – és nem fordítva történik a szembesítés.
