Nemrégiben a Hertha BSC futballistái – vezetőjükkel, Dárdai Pállal és Michael Preetz sportigazgatóval együtt – fél térdre ereszkedtek Bundesliga-meccsük előtt, tiltakozva a kirekesztés ellen. A csapat kikapott 2-0-ra, de az eredménytől függetlenül a mérkőzés előtti kiállása kontinensszerte szerepelt a lapokban, tekintettel arra, hogy ez volt az első ilyen jellegű tiltakozás az európai élsportban. Csakhogy több gond is akad Dárdaiék „innovációjával”.
Az első, hogy fittyet hánytak a tiltakozás eredeti változatának körülményeire, kissé félrevíve így az egész történetet. Először egy Colin Kaepernick nevű amerikaifutballista élt a véleménynyilvánításnak eme módjával. A tavalyi előszezon több meccsén előbb ülve maradt, későbbi találkozókon fél térdre ereszkedett, amikor az amerikai lobogó előtt eljátszották az Egyesült Államok himnuszát. Arról lehet vitatkozni, hogy tényleg le kell-e minden sportesemény előtt játszani a himnuszt. Ez az amerikaiak sajátossága, nemzeti büszkeségük kifejezése.
A színes bőrű Kaepernick a himnusznak és a lobogónak való tiszteletadás elmulasztásával azt kívánta demonstrálni, hogy a nemzeti büszkeség megrendült amiatt, hogy a nemzet rendőrei afroamerikaiakat vernek, és megsértik a kisebbségek jogait. Annak ellenére, hogy sokakat – köztük Donald Trump elnököt – felbőszítette a Kaepernick és a hozzá csatlakozó, legtöbbször színes bőrű amerikai amerikaifocisták és kosarasok tiltakozása, logikai szempontból érthető a kiállásuk. Ám e tiltakozási forma Európába importálása a szimbólum kiüresítését jelenti.
Fontos különbség, hogy az amerikaifutballban amúgy is bevett fogalom a fél térdre ereszkedés: az irányító a meccs utolsó másodperceiben a vezetés biztos tudatában veheti fel a pozíciót, húzva az időt. Részben emiatt, részben pedig azért nincs értelme a meccs előtti térdepelésnek Európában, mert itt a legtöbb helyen nem játsszák le a himnuszt a sportesemények előtt. Talán szerencsésebb lett volna másik tiltakozási és szolidaritási formát választania a Herthának.
