Már ha egyáltalán szükség van effélére. Nem tartom szerencsésnek, ha sportolók – vagy papok, művészek – munkavégzésük közben nyilvánítják ki politikai véleményüket. Egy sportolónak alapvetően azért van munkája, mert sokan kíváncsiak arra, mit képes elérni mások ellen. Éppen ezért a sportolónak illik megtisztelnie azokat a nemritkán fizető nézőket, akik esetleg eltérő politikai véleményen vannak, mint ő. Akiknek egy része azért megy ki egy sporteseményre, hogy elfeledje a mindennapokat, kieressze a gőzt. Akik nem kíváncsiak arra, mit gondol a sportoló egy adott politikai kérdésben. Természetesen érthető, miért sporteseményen politizálnak a sportolók: itt a legnagyobb az „elérésük”. Persze véleményt nyilváníthatnának meccs utáni interjúk, közösségi médiában közzétett posztok révén is.
A sportolónak sokszor nem éri meg egyértelmű állásfoglalást tenni, mert korábbi szimpatizánsai ellene fordulhatnak. Ez történt legutóbb Gerard Piqué katalán focistával, akit függetlenségpárti mondatai után a spanyol válogatott drukkerei válogatott szidalmakban részesítettek, és meg is dobáltak. Hasonló történt Andy Murray skót teniszezővel is három éve, amikor szintén függetlenségpárti mondatai miatt verbális támadások ezreit kapta az interneten.
Jobb ezért, ha egy sportoló inkább aktív karrierje utánra hagyja a politizálást, ekkor kifejezetten hasznos is a korábbi évek teljesítményével járó hírnév. Nem csoda, hogy sokan ezt a variációt választották, gondoljunk csak az idősebb Klicsko fivérre vagy a végül csúfos politikai karriert befutó Schmitt Pálra. A legutóbbi sikertörténet egy egykori aranylabdás focistához kapcsolódik: George Weah lehet hamarosan Libéria elnöke. Van rá tehát lehetőség, hogy egy sportoló kinyilvánítsa politikai véleményét, de nem az a legmegfelelőbb módja, ha ezt aktív pályafutása idején, sporteseményen teszi meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!